Elszállt a kuplung, elesett futás közben, nem volt erő a lábaiban – mégis megnyerte a 12 órás ob-t

Benke György 140.502 kilométerrel győzött a Fehér Enikő és Vörös Balázs-emlékverseny keretein belül rendezett martonvásári 12 órás országos bajnokságon a férfiak között.

Nagyszerű futással győzött a martonvásári tizenkét órás ob-n, ezzel megszerezte első országos bajnoki címét. Milyen céllal érkezett a versenyre?

A fő célom az volt, hogy száznegyven kilométer fölé jussak – mondta Benke György, aki 140.502 kilométerrel győzött a Fehér Enikő és Vörös Balázs-emlékverseny keretein belül rendezett martonvásári 12 órás országos bajnokságon a férfiak között – Megnéztem a rajtlistát, és láttam, hogy az előző néhány tizenkét órás ob győztese, Beda Szabolcs is ott lesz, vele pedig nagyokat küzdöttünk korábban. Eddig neki jött ki jobban a lépés, ezúttal viszont nekem. Nagyon boldog vagyok.

Ha jól tudom, nem voltak zökkenőmentes a verseny előtti nap…

Nagy csodára nem számítottam, befejeztem Ausztriában a munkát, egy óra alatt hazaértem Sopronba, összepakoltunk, majd indultunk is Budapestre a feleségemmel, a két gyerekkel és a kutyánkkal. Mikor beértünk a városba, elszállt az autó kuplungja, lerobbantunk az út szélén… Elkezdtük intézni a dolgokat, szerencsére a feleségem szülei tudtak segíteni, így jó néhány órás késéssel értünk a szállásra. Ha nem lett volna ott az anyósom és az apósom, nem tudom, miképp oldottam volna meg, talán lemaradtam volna a versenyről. Másnap elvittek a feleségemmel együtt Martonvásárra, az országos bajnokság helyszínére.

Térjünk rá a versenyre: milyen volt a futás?

Az elejét lazábbra fogtam, és láttam, hogy Beda Szabolcs is így fut, ötperces átlagtempó fölött haladtunk. Nem akartam elsietni, későbbre tartogattam a gázadást, majd néhány körös előnyt tudtam kiépíteni. Megérkezett a nagy meleg, a tényleges verseny pedig kilenc óra tájt kezdődött, amikor két kör különbség volt közöttünk az én javamra. Tudtam, hogy Szabi közelít, ám el kellett mennem a mellékhelyiségbe, majd utána megszédültem, el is estem, de szerencsére folytatni tudtam a futást. Az utolsó órában nagyon szoros volt a verseny, úgy voltam vele, ha eddig az élen haladtam, nem akarom ilyen kevéssel a vége előtt kiadni a kezemből az országos bajnoki címet. Összeszedtem magam mentálisan, és láttam, hogy Szabi sincs már százszázalékos állapotban, így százhárom körrel megnyertem az ob-t. Szabi százegyet teljesített, és meg kell említeni a nyílt futamban remekül teljesítő, száz kört futó Toldi Pétert is.

Az előzményeket leszámítva, mi volt a legnagyobb kihívás az eseményen?

Zavartak a verseny előtt történtek, de ki akartam zárni a külvilágot, csak a futásra akartam koncentrálni. Céltudatosan versenyeztem, nagy nehézség nem volt a futás közben. Az volt a célom, hogy magam mögött tudjam tartani Beda Szabit, nem akartam én lenni az üldöző. A meleg? Nem viselt meg, a frissítésem jól működött, igaz, az utolsó három órában azt éreztem, hogy nem jut elég erő a lábaimba, talán nem jól adagoltam valamit. Ám az is lehet, hogy csak a meleg volt az oka. A szervezők biztosították a megfelelő körülményeket, így többször belemártottam a sapkám a kihelyezett vizes tálba. Egyszer kerültem mélypontra, ám az sem volt végzetes, mégpedig akkor, amikor megszédültem és elestem. Összességében remek verseny volt, úgy vélem, emeltünk az ultrafutás színvonalán.

Milyen célok vannak ön előtt?

Régi vágyamról, a Spartathlonról még nem mondtam le, de úgy néz ki, idén sem sikerül, ugyanis nem sorsoltak ki. A következő megméretésem a balatonfüredi negyvennyolc órás világbajnokságon lesz, a tizenkét órás betétszámban veszek részt, majd júliusban a The Celtic Storyn, szeptemberben pedig a BUFF százhatvan kilométeres távján leszek ott. Utóbbi kiemelten fontos, ugyanis ha sikerül megfelelő időt elérnem, egyenes ágon kvalifikálnám magam a jövő évi Spartathlonra. Márpedig ez a célom.

12 ÓRÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, FÉRFIAK
1. Benke György 140.502 kilométer
2. Beda Szabolcs 138.713 kilométer
3. Fülöp Norbert 113.499 kilométer

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.