Nikolics Márkó nem egészen hat éve fut, ám ez idő alatt többek között már teljesítette egyszer a Kört, kétszer az Ultra Trail Hungaryt és háromszor a Mátrabércet. Július végén azonban bokasérülést szenvedett egy ausztriai edzőtáborban, ám reméli, a szeptemberi Julian Alpsra teljesen felépül.
„Kétezertizenhat decemberében kezdtem a futást – mondta Nikolics Márkó. – Tizennyolc éves voltam, túlsúllyal küzdöttem, kilencvenkét kilót nyomtam. Fogyni akartam, ezért elkezdtem mozogni, és annyira megtetszett, hogy megmaradt a mindennapjaimban. Majd elkezdtem Spartan-versenyekre járni, s ezek felkészüléséhez nekiálltam terepfutóversenyeket teljesíteni. A Spartant négy-öt verseny után abbahagytam, ám a terepfutást folytattam. Hozzácsapódtam egy baráti társasághoz, s velük űzöm azóta is.”
Ezek után elkezdte növelni a távot, majd a testvérétől értesült a 152 kilométeres Körről. Testvére kétszer megpróbálkozott a teljesítésével, ám egyszer sem sikerült neki. Márkó kitűzte maga elé, hogy pár éven belül le akarja futni, 2020-ban aztán megpróbálta, s rögtön sikerrel is járt.
„Legfiatalabb teljesítőként huszonhat óra és tizenhárom perc alatt teljesítettem. Egészen fél távig jól éreztem magam futás közben, majd a frissítésem félrecsúszott, és elkezdtem émelyegni meg szédülni. Szerencsére összeszedtem magam és folytatni tudtam, ám a Vaskapu-sziklánál kifordult a bokám, rendesen be is dagadt, így az utolsó harminc kilométert csak a futóbotra támaszkodva, sétálva tudtam megtenni. Éppen emiatt úgy érzem, van még elszámolnivalóm a Körrel, vissza akarok térni a versenyre.”
Kétezerhuszonegyben a 160 kilométeres Vadrózsán ért be a célba, végig élvezte a futást, a frissítése is rendben volt, az időeredménye pedig 25 óra 13 perc lett, amivel megnyerte a versenyt. Idén az Ultra Trail Hungaryn már másodszor vett részt, elsőre is jól ment neki, ám a mostanin sokkal jobb eredményt ért el.
„Először három éve voltam az UTH-n, jól ment a futás. Akkor a hőséggel nem volt problémám, mivel előtte kabátban a legmelegebb órákban edzettem, így felkészültem a körülményekre. A frissítésem nem volt jó, Dobogókőnél már csak banánom és vizem volt, ezek Visegrádnál el is fogytak. Az egyik frissítőponton azonban új erőre kaptam, s a lendület egészen a célig vitt. Tizenöt óra, tizenhat perc lett az időm, lehetett volna jobb, de nem mondanám rossznak. Az idei UTH-n tizennégy óra alatt akartam beérni a célba, ám sikerült ezt jócskán túlszárnyalnom, miután tizenhárom óra és egy perc alatt teljesítettem.
A frissítésem végre összeállt, nem volt gyomorproblémám sem. Úgy éreztem, csúcsformában vagyok. Végig futottam, az emelkedők sem okoztak nagy kihívást. Kétszer hibáztam, egyszer elfogyott a vizem, majd emiatt túlságosan felment a pulzusom.
A segítőim azonban ott voltak mellettem, így nekik köszönhetően ismét vízhez jutottam, majd visszaállt a pulzusom is. Ha ők nincsenek, ott talán összezuhantam volna. Ám miután helyrejöttem, éreztem az erőt magamban, s a célig lendületesen haladtam.”
Idén az Ultra Trail Hungary mellett a Mátrabércen is részt vett, ezen az eseményen már harmadszor ért be a célba. Mivel az UTH volt az idei főversenye, a Mátrabércre nem készült különösebben, ám ennek ellenére 6 óra, 13 perces időt ért el, amivel teljesen elégedett. Július végén az It’s My Trail Summer Camp schladmingi edzőtáborában készült, ám egy bokasérülés keresztülhúzta számításait.
„Az év elején is sérüléssel küzdöttem, ám ez most valamivel súlyosabb volt.
Egy dózerúton futottam lefelé, ám ahogy kitámasztottam a lábam az egyik kőhöz, az kifordult a földből, s vele együtt ment a bokám is. Akkor nem éreztem annyira súlyosnak, folytattam a futást, ám a táv felénél már éreztem, hogy nyomja a cipő.
Megnéztem, és láttam, hogy rendesen be van dagadva. Estére nem lett sokkal rosszabb, ám reggelre elég ronda lett. Ausztriában elmentem a kórházba, meglepetésemre a röntgen és a CT sem mutatott ki szalagsérülést, csupán nagyobb zúzódást. A szakemberek hat hét pihenőt írtak elő, ám már korábban elkezdtem lazán kocogni. Azzal a céllal mentem az edzőtáborba, hogy tapasztalatot szerezzek a magashegyi futásban, s még jobban felkészüljek a szeptemberi Julian Alpsra, erre megsérültem… Egyébként maga az edzőtábor szuper volt, a sérülésemig élveztem is, a társaság remek volt, ám a balszerencsés eset miatt nem tudtam kihasználni a lehetőségeket.”
Márkónak szeptember 17-én a Julian Alps 60 kilométeres távjára van nevezése, biztos benne, hogy addigra teljesen rendbe jön a bokasérülése. Az ősszel a Vadlán 108 kilométeres versenyen is ott akar lenni, tehát komoly céljai vannak a következő időszakban.
Fotók: Ultra Trail Hungary
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
