Erős Tibor nyerte meg az Ultrabalatont, a nőknél Nagy Katalin ért először célba

A 18. NN Ultrabalatonon az egyéni versenyzők közül Erős Tibor lett az abszolút győztes 17:35:02-es idővel, a nők között Nagy Katalin 20:20:30-cal volt a leggyorsabb.

Mihalik Norbert 2023-ban felállított 16:27:54-es pályacsúcsa nem forgott veszélyben, de Erős Tibor így is elképesztő idővel, 17:35:02-vel ért célba elsőként a 18. NN Ultrabalatonon, és lett egyéniben a 211 kilométeres tőkerülő verseny idei abszolút győztese. A második helyen Luka Videtic (19:09:19), harmadikként Simen Holvik (19:37:44) futott át a célvonalon.

A nők között Nagy Katalin volt a leggyorsabb, 20:20:30-as idővel teljesítette a távot, amely az abszolút kategória hatodik helyét jelentette. Teljesítését a verseny Facebook-oldalának bejegyzése szerint Maráz Zsuzsanna a teljes körön végig, míg Mihalik Norbert az utolsó 60 kilométeren segítette. A női mezőnyben a második Szilágyiné Tóth Tímea lett (20:53:39), a harmadik Horn Zsanett (22:14:42).

Az Ultrabalatonra idén május 2. és 5. között került sor, a versenyről minden információ megtalálható a hivatalos honlapon, valamint az esemény Facebook-oldalán.

Nyitókép: Erős Tibor, 161.1 km teljesítését követően, NN Ultrabalaton Fb-oldala

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Nem bízott magában, árokba dőlt, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin
Megszerette a futást, immár száz kilométeren vannak jelentős céljai

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.