„Szuper a testem és a lelkem, valamint extra boldog vagyok!”, illetve „A legjobb volt!” – ezeket írta a Spartathlonról nekem a verseny után. Úgy érzem, ez a kaland most rengeteget jelentett önnek minden tekintetben. Jól gondolom?
Abszolút így van – mondta Erős Tibor, aki 24:40:01-es idővel ért célba a Spartathlonon. – Minden a lehető legjobban alakult, éppen ezért maximálisan elégedett vagyok mindennel. Ehhez természetesen kellett az is, hogy kitisztult fejjel vágjak neki a nagy kihívásnak. Véleményem szerint ez csak így működhet, különben az ember ritkán lehet teljesen elégedett magával.
Nincs egyszerű időszak a háta mögött, mennyire volt nehéz az elmúlt szűk egy év?
Iszonyatosan nehéz volt. Rengeteg hullámvölgyet éltem át, sok kétség volt bennem, folyamatosan megkérdőjeleztem a helyemet az ultrafutásban. A legtöbbször nem hittem magamban, a képességeimben és az erőmben. Ezekre jött az Ultrabalaton és a Korinthosz 160 feladása, amelyekkel erősíteni szerettem volna magam, ám éppen az ellenkezőjét váltották ki… Az utolsó pillanatig kételkedtem benne, hogy valóban részt kell-e vennem a Spartathlonon.
Ilyen előjelek után milyen célokkal vágott neki a Spartathlonnak?
Az elsődleges célom az volt, hogy a tavalyi verseny után történteket kioltsam, és a negatív élményt átformáljam pozitív, jó emlékké. Abban biztos voltam, bárhogy alakul is a verseny, sokat tanulhatok belőle, és fejlődhetek azáltal, ami Görögországban történik majd velem. Ehhez képest sokkal jobb volt, és sokkal többet kaptam, mint amire számítottam, ezért különösen boldog vagyok. Tíz napot töltöttem Athénban azért, hogy teljesen átszellemüljek, mert nagyon tartottam a tavalyi élmények hatásától. Féltem, hogy összetörök. Szerencsére nem így lett, minden szuper volt, teljesen stabilan futottam, a lelkem is rendezte amit kell, és átírtam a bennem kialakult negatív élményeket.
Tavaly megfutotta minden idők legjobb magyar időeredményét, miután 23:23:53 alatt ért be a célba, ezúttal 24:40:01-es időt ért el. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a mostani futással sokkal elégedettebb, az idei Spartathlon nagyobb élmény volt, mint a tavalyi.
Valóban így van, amiben valószínűleg közrejátszik az is, hogy idén nem a teljesítményért és az eredményért mentem Görögországba, hanem legfőképp azért, hogy a lelkemet rendbe rakjam. Az, hogy az előző kilenc hónap szellemi és lelki állapotához képest ilyen eredményt sikerült elérnem, csak hab a tortán, és nagyon hálás vagyok, hogy ilyen jól alakult minden a versenyen – úgy érzem, ezzel minden negatív élményt sikerült felülírnom. Az első szakaszban virágokat szedtem, és ott, ahol még nem lehetett a saját segítőinkkel találkozni – hat-nyolc frissítőállomáson – odaadtam a hölgyeknek. Nagyon örültek neki, egy apró kedvesség csodákra képes. Nagy szeretettel álltam a versenyhez, abban bíztam, hogy azt kapom, amit adok.
Milyen volt a futás? Minden úgy ment, ahogy eltervezték edzőjével, Maráz Zsuzsannával?
Mivel most nem a teljesítménykényszer hajtott, úgy érzem, sokkal koncentráltabb voltam, szinte végig hajszálpontosan tudtam tartani az előre kiírt tervet. Miután Mihalik Norberttel összeálltunk, elengedtem az időt, mert onnantól már csak az volt a célom, hogy együtt tegyük meg az utolsó nyolcvanöt kilométert. Tartottam tőle, hogy megint a pulzusomon és a testi tüneteken lesz a fókuszom, ehhez képest teljesen ki tudtam zárni ezeket a dolgokat, így nem is befolyásoltak. Abszolút a futásra és a frissítésre tudtam koncentrálni.
Ahogy említette, Mihalik Norberttel együtt tették meg az utolsó nyolcvanöt kilométert. A közösségi oldalán ezt írta: „Teáztunk, leveseztünk a pontokon ülve, jókat beszélgettünk, sétáltunk a siratófalnál is, sőt együtt futottunk be.” Hogyan jött az ötlet, hogy együtt fussanak be?
Norbi nagyon jó tempót diktált a hegyig, ha jól tudom, stabilan a harmadik-negyedik helyen futott. A hegyet megelőző emelkedős szakasz azonban őt sem kímélte, így idővel utolértem, és mivel éreztem rajta, hogy kissé elszállt a lelkesedése, úgy döntöttem, megpróbálom támogatni, erősíteni, hogy sikerüljön a Spartathlonja, és jó élményekkel zárja a versenyt. A hegyre már együtt indultunk el, és onnan a célig egymás mellett futottunk. Talán a tavalyi élményeim is közrejátszottak ebben a döntésemben. Nagyon jó volt, egészen más élmény és tapasztalat volt együtt futni valakivel versenykörülmények között, mint egyedül. Sokat segít, hogy van egy sorstárs, akivel tudjuk erősíteni egymást a nehezebb pillanatokban. Mivel én edzésen is egyedül futok, nekem teljesen új szituáció volt. De sokat változtatott a nézetemen, nem számított, hogy talán előbb beérkezhettem volna.
Tavaly ki kellett hagynia a gálaünnepet, ám ezúttal ott lehetett. Milyen volt?
Tavaly ki kellett hagynom ezt az élményt, ezért idén külön öröm volt, hogy ott lehettem, így kicsit a tavalyi eredményemet is megünnepelhettem. Jó volt ott lenni, látni a futótársaimat, akik mind ugyanezt az utat járták be, és most közösen ünnepelhettünk.
Ezek után is küzd még azzal a gondolattal, hogy helye van-e a magyar ultrafutásban?
Igyekszem elhinni, hogy van helyem. De tudom, hogy nem szabad elbízni magamat, hiszen mindig jönnek újabb és újabb tehetséges futók, akik tesznek róla, hogy az ember edzésben maradjon. Persze a szép eredmények eléréséhez edzeni kell rendesen.
Visszatér még a Spartathlonra?
Ez legyen meglepetés!
