Évente több százmilliót kereshet a világ legjobb ultrafutója

A becslések szerint évente csaknem egymillió eurót, azaz nagyjából 350 millió forintot keres a világ legjobb ultrafutója, Kilian Jornet.

Mennyit lehet keresni az ultrafutással? A kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni, nyilvánvalóan sok függ attól, ki milyen szinten űzi a sportágat, milyen versenyeken tud indulni, és van-e egyéb bevétele a sportból. A kérdést tehát célszerűbb úgy feltenni, hogy vajon mennyi az a maximális összeg, amit meg lehet keresni az ultrafutással. Így tehát adja magát, hogy megvizsgáljuk, körülbelül mennyit kereshet évente a világ legjobb és legismertebb ultrafutója, Kilian Jornet.

A spanyol sportember neve fogalom a hosszútávfutók között, de bizonyára már azok közül is sokan hallottak róla, akik csak érintőlegesen érdeklődnek a szabadidősportok iránt.

Az októberben a 36. életévét betöltő ultrafutó olyan rangos versenyeket nyert meg, mint az Ultra-Trail du Mont-Blanc, a Grand Raid, a Western States és a Hardrock, ráadásul az egészen kivételes állóképességének köszönhetően 2017-ben egy hét alatt kétszer is megmászta a Mount Everestet.

Az idei Ultra-Trail du Mont-Blanc-t kisebb sérülés miatt kihagyta ugyan, de az Instagram-oldala szerint továbbra is kimondottan aktív, a napokban arról tett ki egy posztot, ahogy Norvégiában, a Romsdalshornet hegyen fut. Na de térjünk vissza az alapkérdésre: vajon mennyit keres Kilian Jornet? Hivatalos adat természetesen nincsen, de a spanyol cuantoganaria.com oldal becslése szerint évente nagyjából nyolc-kilencszázezer eurót keres a sporttal.

Ez forintba átszámítva nagyjából 310-350 millió forint.

Azért fontos megjegyezni, hogy az összeg jelentős részét a szponzori bevételekből származó pénzek teszik ki, Kilian Jornet ugyanis több nagy világmárkának is az arca. Ám ezeket a szerződéseket a sportsikereinek köszönheti, vagyis a kettő összefügg, és az is nyilvánvaló, hogy kezdetben ennek legfeljebb a töredékét tehette zsebre. De a szponzori bevételek mellett a könyveiből és a közösségi-médián közzétett tartalmaiból is van bevétele, és persze az ultrafutással nyert pénzdíjakról sem szabad megfeledkezni. A Ultra-Trail du Mont Blanc megnyeréséért például 2017-ben hetvenezer eurót kapott, ami nagyjából 27 millió forint. És természetesen abban az évben nem ez volt az egyetlen versenye. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy Kilian Jornet az ultrafutás legendája, olyan, mint a futballban Lionel Messi vagy a kosárlabdában Michael Jordan, Le Bron James. Márpedig a világ legjobbjait minden sportágban, sőt szinte minden szakmában busásan megfizetik.

Mellesleg őt ismerve az is nyilvánvaló, hogy ezt az egészet nem a pénz miatt csinálja. Az El Mundónak 2018-ban adott interjúban elmondta, mit gondol úgy általában a sportban forgó pénzekről, és meglepő módon az olimpia kapcsán is kritikusan nyilatkozott.

„Rengeteg pénz van a sportban, akár a futballról van szó, akár bármi másról – mondta Kilian Jornet. – De egyáltalán nem logikus, hogy valaki a futással több pénzt keres, mint egy orvos vagy egy tanár. És ugyanez igaz a médiaérdeklődésre. Ami engem illet, érdekel, hogy edzenek az atléták, ezért figyelem őket, a futballisták kapcsán pedig leginkább az érdekel, hogy hogyan viselik el a rájuk nehezedő hatalmas nyomást. Ami az olimpiát illeti, régen nagy álmom volt, hogy részt vehessek a játékokon, de már egyre kevésbé érzem így. Az olimpia régimódi formátum, most már sokkal inkább kellék. Az olimpiai eszmék már rég elhalványodtak, a lényeg a rendező ország népszerűsítése, sokkal kevésbé maga a sport. Persze jelentős sportértéke van egy négyévente rendezett versenyen nyert aranyéremnek, de nem rajongok mindenért, ami az olimpiával kapcsolatos.”

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.