Ez már nagyon durva: egy egész doboz cigarettát elszívott a maratoni versenyén

A láncdohányos futónak nekiesett az internet népe, de megfelelő szabályok híján nehéz eltiltani.

Amatőr sportolóként sem szerencsés dohányozni, hiszen olyat még biztos nem hallottunk, hogy valaki az elszívott cigarettáknak köszönhette eredményei javulását. A hátrányokat hosszasan lehetne sorolni, de úgy tűnik, ezek egyáltalán nem zavarják azt a kínai futót, aki nem először tett olyat, ami sok sporttársánál kiverte a biztosítékot.

A közösségi médiában csak Csen bácsinak hívott ötvenéves ember igen dicséretes, 3 óra és 28 perces maratonit futott a napokban Csientö (Jiande) városában, de úgy, hogy közben állítólag egy egész doboz cigarettát elszívott.

A többi 1500 maratonista közül valószínűleg nem egyet zavart az arcába kapott füst, és az internet népe is Csen bácsi azonnali kitiltását szorgalmazta a versenyekről. De nem egyszerű a helyzet, hiszen nem szerepel – eddig legalábbis nem szerepelt – a maratonik versenyszabályzatában, hogy láncdohányos futókat nem szívesen látnak.

További érdekesség, hogy állítólag Csen bácsi nem is nagyon szokott cigarettázni, kizárólag versenyeken nyúl sajátos teljesítményfokozójához, vélhetően egyfajta polgárpukkasztó cselekedetként.

A runningmagazine.ca megjegyzi, a kínai futó 2018-ban 3:36-os, 2019-ben 3:32-es idővel ért célba maratonikon. Most ugye 3:28 volt az ideje, vagyis – bár ez nyilván nem a dohányzásnak köszönhető – a fejlődés szemmel látható. Indult már 12 órás versenyeken is, de arról nem szóltak a hírek, hogy hátizsákba pakolva vagy egyszerűen a kezében fogva vitte-e magával a fél napra szükséges cigarettamennyiséget.

Fotók: weibo

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Felért a Magaspartra, körbenézett, ez adott neki erőt az utolsó nyolc kilométerre
Napokig alig aludt, mégis második lett Kilian Jornet
Tisztában volt a terepviszonyokkal, meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
Jön a „Föld órája” – vízitúra a Dunán
Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

A „Svájci Gépezet” halálakor még a futballmeccsek is elcsendesültek
Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig
Amiért Clint Eastwood legenda lett: nem félt a „halálfaltól” sem

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.