Amint arról rövid hírben Lubics Szilvia Facebook-oldalán Lubics György már pénteken beszámolt, a 250 kilométer hosszú, egy héten át zajló 4Deserts-sorozathoz tartozó Atacama-crossing leghosszabb, 79 kilométeres szakaszát a kétszeres Spartathlon-győztes ultrafutó sikerrel teljesítette, s a női mezőny harmadik legjobb idejével ért célba (a szakaszeredményeket a verseny honlapján lehet böngészni).
Sokáig nem érkezett a megszokott napi, magyar idő szerint a hajnali órákra ütemezett levél, azonban Lubics Szilvia legyőzve a fáradtságot végül hosszú beszámolót írt a sivatagi futás legkeményebb szakaszáról. Íme…
„Nem jó előjelekkel vágtam neki a csütörtöki szakasznak: szerdán napközben 46 fok volt, nagyon kimerültem, éjjel viszont fagyott, nem aludtam jól – fáztam, sokszor felébredtem, kicsit tartottam is a hosszú naptól. Hajnalban keltem szokás szerint, hogy legyen elegendő időm készülődni. A reggelek egyébként nagyon hangulatosak. Sötét van, hideg van – mindenki szétfagy. Csak pár fejlámpa világít, meg három tábortűz. Mindenki ott melegszik, és zacskóból eszik. Én tálból eszem, mert az mégis olyan emberi. Már nagyon várom, hogy ágyban aludjak, ne legyen alattam homok, lemenjek reggel a konyhába a kapucsínómért, és ne fagyban igyak meg valami instant kávét egy kis széken reszketve. 
🤔
Meg egy baromi nagy pizzát is szeretnék paradicsomkarikákkal. Meg befeküdni egy kád vízbe. Na mindegy, inkább nem gondolok rá – nem ezért vagyok itt…
Az útvonalleírásunkban benne van, hogy az adott napon melyik szakasz lesz nehéz és melyik közepesen nehéz (érdekes, könnyű még nem volt. 
😯). Ezen a napon 2.5 liter vízzel kellett indulni, mert csak 14 kilométerre volt az első ellenőrző pont (ahol vizet kapunk), ráadásul nehéz szakasz volt. Sósivatag 14 kilométeren át. Egyenetlen, göröngyös, kemény talaj, végtelen, remegő horizont. Ráadásul amint feljött a nap, hihetetlenül meleg lett rögtön. Na mindegy, mentem szépen, ahogy tudtam, arra gondolva, hogy csak csinálni kell és haladni. Közben nézelődtem, mert a táj a maga kietlenségében fantasztikus. Itt meg lehet érezni igazán, milyen csöppségek vagyunk…”
Szilvi a levelében (amelynek teljes változatát a Facebook-oldalán olvashatják) leírta, hogy a szakasz harmincötödik kilométerénél jött a legnehezebb rész, ekkor ugyanis egy kilométeren át homokdűnére kellett felkapaszkodni, s miközben ezzel a feladattal a körülötte teljesítő versenyzők alaposan megküzdöttek, ő élvezte ezt az embert próbáló mászást.
„A dűne utáni ponton kaptunk egy dobozos kólát! Egy hét után a 45 Celsius-fokos melegben… Gondolhatjátok! A legjobb kóla volt, amit valaha ittam.
Ez a hűsítő élvezet viszont csak rövid ideig tartott, mert továbbra is baromi meleg volt. Tiszta Badwater-fílingem volt, csak most nem volt senki, aki hűtsön. Mit lehet itt tenni? Kapunk vizet az állomásokon, ami viszont gyorsan átmelegszik. Aztán mész, mész a napon, és ihatod azt a meleg vizet. Az állomásokon lespriccelheted magad, körülbelül másfél óránként, de három perc, és tök száraz vagy. Alig tudsz nyelni, száraz az ajkad, a nyelved. Jégkockát kívánsz, és nyelsz egyet a meleg vízből…”
Szilvi eljutott az 54 kilométeres szakaszpontig, de – mint írta – oda már olyan állapotban ért, hogy alig látott, lefejelte a sátrat. Azonban az akarata ismét győzött, a továbbindulás során ugyanis húsz perc gyaloglóidőt adott magának, és a frissítések után fél órával már újra futott! Futott a nem könnyű zsákkal a hátán, a forróságban – nem véletlen, hogy a versenyen dolgozó fotós is folyamatosan elismerő biztatásokkal („Elképesztő!”) köszöntötte.
„Este héttől már hűvösebb volt. Képzeljétek, a naplementét a Hold-völgyében néztem végig futás közben. Csodás volt, és arra gondoltam, milyen szerencsés vagyok, hogy ezt így átélhetem.
Igaz, milliónyi hasonló csodás emlékem van akár csak a zalai erdőkből is: nyári estékről, ködbe burkolódzó őszi hajnalokról, virágillatú tavaszokról, hófedte-, kristálytiszta téli napokról is, amit mind-mind a futásnak köszönhetek. Imádom ezeket az érzéseket! Az utolsó kontrollpont a tábortól 5.5 kilométerre volt. Ekkor már hideg volt, de nem öltöztem fel, hogy jobban tudjak futni. Végül harmadik lettem, nagyon boldog voltam!”
Szilvi 13 óra 7 perc alatt ért célba, és mint kiderült, a fáradtság miatt azonnal pihenni kezdett, bedőlt a sátorba, éhes volt, de nem tudott felállni enni sem… „Egész éjjel folyamatosan jöttek a többiek, minden újdonsült kedves ismerősöm beért. Simmie és Kimmie (anya és lánya!) együtt mennek végig. Tündéri két csaj, nagyon szépek. Bár… Mostanra már senki sem mondható annak, mindenki ödémás, ráncos, koszos, sebes…”
A szombati záró szakaszon „közepesen nehéz” lesz a pálya. Szilvi arról írt, hogy majd fut, ahogy tud, s ha kell, már négykézláb is beérkezik a célba!
Ami az adatokat illeti, Szilvi a 79 kilométeres szakaszon mutatott remek teljesítményének köszönhetően feljött az ötödik helyre, előnye a hatodikkal szemben 34 perc, hátránya a negyedik helyezetthez képest egy perc, a harmadikhoz képest huszonhét perc. Az utolsó szakasz tizenhárom kilométeres – a végeredményről Lubics György várhatóan vasárnap reggelre tud beszámolni a Facebookon.
Végezetül Lubics Szilvia egyik legfontosabb üzenetét is tolmácsoljuk az érte szurkolóknak itt, a csupasport.hu oldalon is:
„Köszönöm a szurkolást, mindig megkapom az üzeneteiteket – nagyon kedvesek vagytok!”
