A karácsonyt megelőző második hétvégém nem az elképzeléseim szerint alakult, pedig nagyszerű programok voltak betervezve. „Köszönhetem” ezt egy remek kis vírusnak, amely megismertetett azzal a csodamódszerrel, hogyan lehet körülbelül hetvenkét óra fekvés alatt több kilótól is megszabadulni. Nem ajánlom jó szívvel senkinek, bár kétségtelenül hatékony, ilyen lapos hasam tán még sosem volt. Először is le kellett mondanom a kozmetikusomat és a „csajos napot tartok” programom shoppingolós részét is.
Aztán a családi közös vásárlást.
Aztán a fodrászt.
Aztán…
Már tudtam, hogy a céges karácsonyi bulira sem vagyok képes elmenni, hacsak nem betegszállítóval visznek-hoznak, és hát mind közül a legfájóbb, hogy lemondtam az edzéseimről is.
Ezúton is jelzem, legközelebb úgy szeretnék beteg lenni, hogy egész nap olvasok, tévézek, pihenek, nemcsak fekszem az ágyban, mint egy darab fa, és próbálok magamba erőszakolni egy negyed szelet piritóst egy kis vízzel, mert ez egyáltalán nem volt ínyemre való. Ráadásul láttam, hogy süt a nap, jó idő van, de természetesen a futás is csak a képzeletemben létezett a tavaszias időben. No de nem sajnáltatom magam tovább, ahogy kezdtem jobban lenni, szörföztem a neten, hogy megnézzem, a szerencsésebbek mennyit és merre futottak!
Kevés verseny van már így év vége felé, viszont a Budai Trailt a napokban rendezték meg, ezzel volt kapcsolatos a legtöbb beszámoló.
Kezdjük azzal, aki a szalagavató másnapján állt rajthoz fáradtan, nem éppen verseny előtt javasolt étkezéssel és megfázással, ennek ellenére második helyezést ért el: CSISZÁR VIVIEN hegyifutó (Facebook). Aztán A SZŐKE NŐ, aki a terepfutás karácsonyi partiján érezte magát, és az idén úgy volt jó a Budainak, ahogy van – konkrét időtervvel érkezett, és karácsonyi, szeretetteljes hangulatban az elvárásainak megfelelően teljesítette a távot. Nem hagyhattam ki állandó rovat-szerzőtársam (lásd újabb írását a blogszemle végén), Kremlicza Levente, azaz A Futóbolond beszámolóját sem. Összegezve a történetet: a kellemes idő nem kis fejtörést okozott a versenyzőnek az öltözet miatt. Levente sem pihent sokat a verseny előtt, de tolta szépen, így a tavalyi idejéhez képest 18.5 percet javított! Mégpedig úgy, hogy néhány szakasz nagyon csúszós és sáros, éppen ezért igencsak küzdelmes volt, s ezt rendkívül érzékletes példával írta le – percekig ezen röhögtem. S akad még egy Budai Trail-beszámoló, de nem versenyzőtől, hanem az egyik segítőtől olvashatjuk: „Paper wings” más szemszögből látja a versenyt, a történetéből azonban kiderül, a lelkesedés semmivel sem kisebb, mint a futóknál!
Külföldön mindig extra izgalmakkal versenyez az ember, de ez természetes, és nagyon különleges élményekkel gazdagodunk.
Répássy-Szabó Enikő Firenzében futott maratonit, nagyon szép idővel (3 óra 25 perc). Edzője tökéletesen felkészítette a megméretésre, gyakorlatilag végig a tervek szerint tudott futni, mindössze az utolsó két kilométer volt küzdelmes.
S aki szeretne több, határon túl rendezett, illetve rendezendő versenyről olvasni, a futazas.hu oldalán, illetve a Facebook-oldalán is megteheti. Sok fotót és érdekes információt találhatunk itt, én legutóbb a perui HMDS hatnapos verseny beszámolóját olvastam, s a lenyűgöző képeket is megcsodálhattam – érdemes megnézni!
MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?
Segítők nélkül nem lenne élmény a verseny
Egy jó futóversenynek sok összetevője van, de a legfontosabb a jó csapat, amely felépíti s összetartja a rendezvényt. A futók teljesítményét megannyi írás, kép méltatja, de az önkéntesekét már annál kevesebb, pedig ők azok, akik fél napot állnak hóban-fagyban, hőségben, esőben, akik a tizedik, szabad ég alatt eltöltött órában is ugyanúgy lelkesítenek, mint az elején. Nekik nem számít, hogy első valaki vagy századik, ugyanolyan segítőkészen töltik meg a kulacsot, mindenkihez van egy-egy kedves szavuk. A hétvégi Budai Trailen az ellenőrzőpontokon sok ismerős arc várt, a célban a csippantás után kaptam is az érmet, s aztán kóla, víz, banán és meleg étel fogadott szokás szerint. Talán apróságnak tűnhetnek, de ezek tesznek élménnyé egy versenyt. A hosszabb távon pedig mindennél többet jelenthet a segítők támogatása, segítőkészsége.
Sajnos sokszor látom, számtalan futó úgy veszi az önkéntesek munkáját, kedvességét, hogy ez neki jár. Pedig ezek az emberek nem pénzért vannak ott, nem ez a munkájuk: egy póló, ellátás és néhány köszönöm, amit kapnak a versenyeken, de nem is ezért csinálják. Hanem azért, hogy élményt adjanak a futóknak, segítsék őket, ahogy más versenyeken őket segítik, hiszen a legtöbb önkéntes maga is futó. Becsüljük meg őket, és köszönjük meg az áldozatos munkájukat, mert nélkülük sokkal nehezebb lenne egy verseny és biztosan sokkal kisebb az élmény.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
