Mikor kezdte a futást?
Kétezertizenháromban kezdődött az egész – mondta Jónás Gergő a Csupasportnak. – Akkoriban százharminchat kiló voltam és úgy éreztem, tarthatatlan a helyzet, muszáj változtatnom. Egyből a futásra gondoltam: Siófokon kimentem mozogni, majd négyszáz méter után le kellett ülnöm. Negyven percig szenvedtem, csendben hazamentem és úgy döntöttem, hogy soha többé nem futok. Természetesen két nap múlva ismét futócipőt húztam, egy kilométert tettem meg, majd kétnaponta újra lementem apránként növelve a távot. Kis idő múlva eljutottam oda, hogy öt kilométert egyben le tudtam kocogni. Ez akkora lökést adott, hogy a párom kolléganőjével eldöntöttük, minden hónapban részt veszünk egy futóversenyen. Mindegy milyenen, de a lényeg, hogy mindig legyen valami cél előttünk. Az első valódi futóverseny elég viccesen alakult, ugyanis nem néztem meg pontosan a kiírást. A bodajki falunapon a négy kilométerre neveztem ám kiderült, hogy ez a gyerektáv. Körbenéztem és körülöttem mindenhol százhúsz centiméter magas gyerek készülődött, így elég viccesen mutattam köztük. Sikerült az utolsó előtti pozíciót megszereznem, de csak azért, mert egy kislány eltévedt… Talán innen kezdődött a valódi a futás nálam.
Nem sokkal később már félmaratonin és maratonin futott.
Szépen lassan, lépésről lépésre haladtam előre, az első hivatalos félmaratoni távomat kétezerhuszonegyben a Wizz Airen teljesítettem. Nem volt túl nehéz, mivel ekkor már az őszi Spar Maratonra készültem, a Garmin-edzővel tervezett felkészülés része volt a félmaratoni táv teljesítése is. A Spar Maratonon harmincnégy kilométernél értek utol a záró iramfutók, ugyanis fizikailag én voltam az utolsó, mögöttem már csak a kísérő busz volt. Nyilván mindig az utolsó kapja a legnagyobb tapsot, így volt ez az én esetemben is. A maratoni táv teljesítése akkora motivációt jelentett a továbbiakra, hogy magamra is tetováltattam a 42.195-ös számot. Ezt követően döntöttem el, hogy a további fejlődéshez már edzőre van szükségem, így megkerestem az Ensportnál dolgozó Darabos Dávidot, akivel immár két és fél éve dolgozunk együtt. Mindig megvan a cél, folyamatosan érzem a fejlődést, Dávid nagyon sokat segít nekem.
Olyan jól halad, hogy már ultratávokat teljesít.
A hosszú, alacsony tempójú futások miatt egyértelmű volt, hogy a maratoni után jöhet az ultra. Tavaly márciusban teljesítettem az elsőt, mégpedig Ócsán egy ötvenegy kilométeres instant kört, ami persze egy eltévedés miatt végül ötvenhárom kilométer lett. Hatalmas sokként ért, hogy megtapasztaltam, igenis le lehet futni ötven kilométert. Egyébként egy nagy vihar utáni nap rajtoltam, így az útvonal tele volt kidőlt fákkal, egy kicsit OCR-futam jellege volt az egésznek a sok ugrálás és kerülgetés miatt. Sokáig nem tudtam mit kezdeni azzal a tudattal, hogy megvan az első ötven kilométerem, a futás után hazamentem és egy óráig csak néztem magam elé. Át kellett élnem magamban még egyszer. Aztán természetesen folytattam, azóta van már néhány hosszabb táv mögöttem, egy tavalyi négytagú Ultrabalaton-teljesítésem, idén pedig párban is körbeértünk az Ub-n, nekem akkor százöt kilométer jutott több részletben.
És ha már az OCR-t említette az előbb, azt is űzte jó pár éven át.
Kétezertizenötben poénból minden hónapban elmentem egy normál futóversenyre, ahol beszélgetésekből elcsípett morzsák alapján a feleségem bakancslistájára felkerült az OCR, én pedig a tokaji Spartan Race-futamon önkénteskedve szerettem bele az akadályfutásba. Kétezertizenhéttől aztán komolyabban vettem, folyamatosan űztem, kétezerhuszonkettőben pedig ott voltam Spártában a trifecta-világbajnokságon, amelyen három nap alatt mind a három távot teljesítettem. Több mint harminc OCR-futam van a hátam mögött, vicces, de akadályfutásban előbb volt meg a beast táv, azaz a huszonegy kilométer, mint az első hivatalos félmaratonim. Mostanra már abbahagytam az OCR-t és a Spartant, már csak aszfalton futok.
Idén milyen versenyeket emelne ki?
Tavasszal ott voltam a Párizs Maratonon, amely hatalmas élmény volt. Gyönyörű pályán, csodálatos környezetben futottunk. Hatvanezren vettünk részt az eseményen, elképesztő fesztiválhangulat uralkodott. A rajtot követően életre szóló élményt jelentett, amikor a Champs-Élysées-n futottunk végig, és szinte tízpercenként érintettünk egy-egy híres helyszínt. A teljesítményemmel nem vagyok elégedett, sajnos meghúzódtam, így harminc kilométer után már inkább városnézéssé alakult a futás, sokat kellett bele-bele sétálom. A célom az volt, hogy beérjek és ne sérüljek meg jobban, hiszen sok volt még az évből. Az UTT-n is ott lettem volna, de sajnos egy dupla foghúzás miatt ki kellett hagynom.
Milyen tervei vannak még az esztendőre?
Idén a Spar Maratonon indulok, illetve az Ultrabalaton Trailen céges csapattal. Az egyik kollégám az első félmaratoni távjára készül novemberen, „nyulazok” majd neki, azaz az ő iramfutója leszek. Jövőre pedig ismét jöhetnek az újabb feladatok, többek között ismételten a páros Ultrabalaton és a páros Deseda Ultramaraton.
