Mikor kezdte a futást?
Ezerkilencszázkilencvenkilencben, fogadásból – mondta Boncsér Zoltán. – Hobbiszinten mindig futballoztam, és egy aerobikedzőként dolgozó futólánnyal fogadtam, mondván, jobban futok, mint ő. Két hónap múlva összemértük erőnket négy kilométeren, és persze hogy ő nyert. Hét év kellett, hogy le tudjam győzni.
Hogyan folytatta?
A foci sokáig megmaradt, de több mozgásra vágytam. Eleinte kiegészítő sportként fogtam fel a futást, de egyre komolyabb lett, és rendszeressé váltak a szigetkörök. Évente hétszáz kilométert futottam, majd egyre többet. Elkezdtem BS-eseményekre járni, rendkívül motivált voltam. Egyre több futós ismerősöm lett, jöttek a bulifutások, remek közegbe kerültem. Minél jobban, minél gyorsabban akartam futni, a célom az volt, hogy minél hamarabb körbefussam a Margitszigetet.
Aztán belekóstoltam a terepfutásba, és azt éreztem: ez való nekem igazán!
Nem sokkal később jöttek az ultratávok.
Sok fórumot olvastam, nagyon tetszettek a versenybeszámolók. A legnagyobb hatással Németh Csaba írása volt rám, az UTMB-ről szólt. El sem tudtam képzelni, milyen a Mont Blanc körül futni, ráadásul százhetven kilométert, több mint kilencezer méter szinttel fűszerezve. Kedvet kaptam az ultrához, az első a Budai-hegységben egy negyvennyolc kilométeres verseny volt. Teljesen végem volt a célba érkezést követően, de nem szegte kedvem. Mindig azon gondolkodtam, hogy min kellene változtatnom ahhoz, hogy jobb legyek. Aztán nőtt a táv, teljesítettem a Mátrabércet, a Piros 85-öt és a Mátra 115-öt is.
Kétezertizenhatban nagy vágyam teljesült, lefutottam az UTMB száz kilométeres CCC távját.
Idén aztán a nyolcvannégy kilométeres Transgrancanariával kezdte az évet.
Először voltam a versenyen. Élnek kint barátaink, és már régóta csábítottak, hogy látogassuk meg őket, így összekötöttük a látogatást a versennyel. Korábbról ismertem az eseményt, tudtam, hogy évről évre sok magyar vesz részt rajta. Tartottam tőle, hogy milyen lesz a hidegből a melegbe utazni, és így futni, de jól sikerült az akklimatizáció. A pálya elég technikás volt sok szinttel és meredek talajjal. A meleg egy kicsit „megevett”, és a frissítést is elrontottam. Túl sok szénhidrátot és kevés folyadékot vittem be. Negyvenöt kilométernél a gyomrom rosszalkodott, ám hetven környékén helyrejött. Összességében elrontott verseny volt, de örülök, hogy teljesítettem. Ebből is tanultam.
Ha jól tudom, van valaki, aki igencsak motiválja a futásban…
Igen, a feleségem. Annak idején terepfutóversenyeken rendre találkoztunk, jobban futott, mint én, motivált, hogy utolérjem. Egyre többet futottunk össze, majd össze is kötöttük az életünket. Azóta több versenyt is teljesítettünk együtt, egy időben ő írta az edzéstervemet.
Rengeteget köszönhetek neki, elképesztően motivál, nélküle nem menne így a futás sem.
Milyen céljai vannak futóként?
Az év eleje óta edzővel készülök, nagy terveim vannak. Régi vágyam, hogy az UTMB teljes, százhetvenegy kilométeres távját fussam le – ha minden jól sikerül, idén összejön. Kisorsoltak, így most erre készülök keményen. Ennek a felkészülésnek volt az első lépcsőfoka a Transgrancanaria, majd júniusban következik a Lavaredo Ultra Trail, aztán szeptemberben az UTMB. Futópályafutásom csúcspontja lesz az a verseny.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
