Markocsán Sándor ma már az egyik legjobb és legnépszerűbb futóedző Magyarországon, aki korábban motivációhiány miatt 17 évig abszolút nem foglalkozott a futással. A tréner mesélt a kezdetekről, arról, hogy miként vált edzővé, és a decemberi Valenciai maratoniról is szót ejtett.
„Ezerkilencszázhetvenkilencben a középiskolában kezdtem futni – kezdte az 56 esztendős Markocsán Sándor. – Mivel megszűnt a kosárlabda, az atlétika irányába mozdultam el. A testnevelésórákon mindig ott voltam a legjobbak között, így hamar kiderült, hogy elég jól megy a futás. Elkerültem az MVSC-hez, ott kezdtem hivatalosan futni ezerkilencszáznyolcvanban.”
Az első maratonija tizenhét évesen remekül sikerült, ám mivel a futás sok lemondással járt, ráadásul a motivációja is elfogyott, egy idő után befejezte.
„Hamar jó futó lettem. Két évvel azután, hogy csatlakoztam az MVSC-hez, vagyis tizenhét évesen lefutottam életem első maratoniját két óra harminckilenc perces idővel. Amúgy nem voltam maratonista, korábban az öt- és tízezer méteres távokon nyertem korosztályos bajnoki címeket. Aztán egyszer csak nem volt kivel edzenem, ráadásul elfogyott a motivációm is, így huszonhét évesen abbahagytam a futást. Ezerkilencszázkilencvenkettő novemberében edzésre menet visszafordultam, és egyik napról a másikra abbahagytam. Hetente kétszer jártam Miskolcról vonattal Budapestre, fárasztó volt. Ráadásul a barátaim sokat buliztak, ahová nem tudtam velük menni.
Először huszonnyolc évesen mentem nyaralni, mivel a nyár volt a versenyszezonunk. A futás sok lemondással járt, kicsit szerettem volna élvezni az életet. Ezek után tizenhét évig abszolút nem találkoztam az atlétikával, majd egy barátom szólt, hogy indul Budapesten a Nike Futóklub, lenne-e kedvem ott edzősködni.
Így tértem vissza a futás világába kétezerkilenc körül. Ott lettem edző, onnantól egyre több magántanítványom lett.”
Markocsán Sándor vezetésével 2013-ban megalakult a Sanyoszistálló, amely egyre csak bővül, mert rengeteg futni vágyó sportember csatlakozik az egyesülethez.
„Kétezertizenháromban alakultunk meg, a tanítványaim zöme a Nike Futóklubból jött. Egyre többen vagyunk, ismernek már minket, elmondhatom, hogy a nevem ismerős a futószakmában. Heti háromszor van közösségi edzésünk, szerdánként a Margitszigeten vannak résztávos tréningjeink. Ötvenen vagyunk körülbelül, ám van olyan tanítványom, aki Svájcban, az Egyesült Államokban vagy Ausztriában él. Nekik online írom az edzéstervet, folyamatosan kapcsolatban vagyunk. Emellett fontosnak tartom, hogy legyenek keresztedzések, erősítsük az izmainkat, mivel ezekre szükség van a futáshoz is.”
A futóedző maga is versenyez, legutóbb Pécsen állt rajthoz.
„A pandémia miatt kimaradt egy év a versenyzésből, ám júniusban a Pécs–Orfű–Abaliget félmaratonin elindultam, amit végül 1:33:38-as idővel meg is nyertem a korosztályomban. Remek felkészülési verseny volt a Valenciai maratoni előtt, ugyanis most a spanyol verseny a nagy célom. A mediterrán országban december elején a legjobb időben van az esemény. Az őszi maratonikra nyáron kell felkészülni, ez a mostani kánikulában elég nehéz. Sokkal jobb, ha ezt a három hónapos felkészülést szeptemberben, októberben és novemberben végezzük, majd kellemes tizenöt Celsius-fokban lefutjuk a maratonit. Már csak külföldön futok maratoni távot. A Sanyoszistállóval rendszeresen járunk különböző országokba, egyrészt nagyobb a mezőny, másrészt ezeket az utakat összekötjük városnézéssel is. Eddig voltunk Berlinben, Frankfurtban, Amszterdamban, Rotterdamban, ám a személyes kedvencem a New York-i maratoni. Óriási a hangulat, kétmillió szurkoló között halad a mezőny.”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
