Sandra Corcecurát 2015-ben és 2016-ban is beválasztották a száz legnagyobb hatású spanyol nő közé, ami már önmagában hatalmas teljesítmény, hát ha még hozzátesszük, hogy hétszeres világbajnoknak mondhatja magát a világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendő hátrafelé futásban. Persze mint mindenki, ő is mezei futóként kezdte, ám túl sokat volt sérült, és addig keresgélt az interneten, míg egyszer csak rátalált erre a furcsa sportágra, amelyről egyébként először ő is azt hitte, csak vicc. Aztán ahogy ilyenkor lenni szokott, villámgyorsan beleszeretett, és hamar a világ egyik legjobbjává vált.
„Eleinte én sem tudtam, mi ez, azt hittem, csak poén, de rögtön az első alkalom nagyon intenzív és fárasztó volt – idézte fel a kezdeteket. – Gyorsan élvezni kezdtem, és hamar rájöttem, mennyi előnye van a hagyományos futással szemben. Sokkal jobban óvta az ízületeimet, elmúlt a térdfájdalmam, kevesebbet voltam sérült, javult az egyensúlyérzékem, ráadásul sokkal több kalóriát égettem el. Mégis azt gondolom, mindenki azt a sportot válassza, amit a leginkább élvez, ne azt, aminek a legtöbb előnye van. ”
Ám ha ez még mindig nem lenne elég meggyőző, gyorsan tegyük hozzá, hogy a Dayton Egyetem kutatása szerint a hátrafelé futás 2,5 százalékkal növeli a rendes futók teljesítményét is. Időnként tehát érdemes lehet ezt is beiktatni az edzéstervbe.
Persze a hátrafelé futás másképpen terheli meg az izmokat, így sokkal több időt kell erősítéssel töltenie, mint egy átlagos futónak. Ám kezdetben mégsem ez jelentette Sandra Corcuera számára a legnagyobb kihívást.
„Ebben a sportágban alig nézel hátra, általában a futópályán látható csíkok vagy az utca felfestései adják a támpontot, de időbe telik, amíg megjön az ember önbizalma” – mondta, majd hozzátette, hogy azért hosszabb távon, mondjuk egy félmaratonin (igen, ilyen is van) is akadnak nehézségek.
„Hosszabb távon szükség van a folyadékpótlásra, de hátrafelé futva ez sokkal nehezebb. Rengeteget kell gyakorolni, külön technikája van annak, hogy úgy igyunk, hogy közben ne lötykölődjön ki az innivaló.”
Na de vajon mit javasol egy profi annak, aki a fentiek alapján kedvet kapott ahhoz, hogy elkezdje a hátrafelé futást?
„A legfontosabb, hogy olyan pályát válasszunk, ahol nincs semmilyen akadály, a legmegfelelőbb a rendes futópálya – javasolta. – Ha ez nem lehetséges, keressünk olyan területet, ahol kevesen vannak, nincs forgalom, és minél több tájékozódási pont van. Érdemes öt-tíz perc sétával kezdeni, hogy hozzászokjunk az új mozgásformához. Ha úgy érezzük, hogy ez megy, akkor elkezdhetjük a kétperces sétálást kétperces futásokkal kombinálni, és szép lassan azt vesszük majd észre, hogy képesek vagyunk tíz percet egyenletes ritmusban lefutni.”
Egy kis ízelítő Sandra Corcuera hátrafele futásából:
