A honlapján található egy kép, amely tizenhét pár futócipőt ábrázol.
Nem is igen emlékszem már rá, talán öt éve készült. Takarítás közben bukkantam rá a cipőkre, és jópofa dolognak tartottam lefényképezni őket. Nagyon sok szép emléket hordoznak. Szentimentális típus vagyok, szeretem megőrizni, amit már nem vagy csak keveset használok.
Kétezerkilencben kezdte el a terepfutást, azóta tíz év telt el. Ha jól számolok, ez évente nagyjából két pár elhasznált futócipőt jelent.
Nem teljesen. Egy év alatt három pár futócipőt használok el, de ez is kevesebb, mint amennyit valójában kellene. Ennek elsősorban anyagi okai vannak, egy jó pár futócipő átlagára negyvenezer forint körül van.
Mielőtt ultratávokon kezdett el futni, biatlonozott. Hogyan lehet téli sportról nyárira váltani?
Nem volt ebben semmi tudatosság. Egyszerűen arról van szó, hogy iskoláskoromtól egészen húszéves koromig válogatott szinten űztem ezt a sportot, a rendszerváltást követően azonban megszűnt az egyesület, amelyben sportoltam, ráadásul itthon egyre kevesebb versenyt rendeztek. Időközben családot alapítottam, munkahelyem lett, építkezésbe kezdtünk, nem maradt időm és energiám a sportra. Amikor az életem újra rendszerezettebb lett, és a gyerekeink nagyobbak, elkezdett hiányozni a mozgás, és úgy hozta a sors, hogy kipróbálom a terepfutást.
Van kedvenc helye, ahol edzeni és készülni szokott?
Pilisborosjenőn élünk, a település felett található hegyre, a Nagy-Kevélyre járok futni. Nagyon kedvelem, mert technikás és kemény hely, a táj is gyönyörű. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, nem kell utaznom azért, hogy edzeni tudjak.
Mi fogta meg a terepfutásban?
Elsősorban a természet szeretete. Bár nagyon szívesen elfutkározom a városban aszfalton is, egy idő után unalmassá válik. A természetben ez nem így van, ugyanaz a futóútvonal mindig más arcát mutatja: hol saras, hol esős, hol pedig napos, sokkal változatosabb ott futni, mint a városban. Terepfutás közben nagyon jól ki lehet kapcsolódni.
El lehet kezdeni a terepfutást sportos előélet nélkül is?
Szerintem igen, mert nem veszi igénybe úgy az izmokat és az ízületeket, mint az aszfaltos futás. Terepen sokkal változatosabb a felület, a sérülés veszélye is kisebb. Eleinte talán lassabb, mint az aszfalton, és a fokozatosság itt is nagyon fontos, hogy ne hirtelen terheljük magunkat, sem a távval, sem az útvonal jellegével.
A cikk a 2019-ben megjelent Futóarcok könyvben is olvasható – az album, amely közelebb hozza a példaképeket, megvásárolható a könyvesboltokban, a BSI felületein, és megrendelhető a Lapcentrum oldalán.
Bár önnek van segítője, egyedül is fel lehet készülni a versenyekre?
Attól függ, ki mennyire veszi komolyan a terepfutást, mennyi időt szán rá, de elviekben megoldható. Ha valaki segítség nélkül készül, sokkal több egyéni munkát kell beleraknia, mint annak, aki edzővel teszi. Az egyedül készülésben az a legfontosabb, hogy az ember megtanulja, ha olvas vagy hall valamit, azt hogyan kell magára alkalmaznia. A futásban sem léteznek sablonok, amelyek mindenkire alkalmazhatók.
Sokan a futóblogokból merítenek ötleteket.
Ahogy az internetet, a blogokat is meg kell tanulni okosan olvasni. Amit valaki egy blogban leír magáról és a tapasztalatairól, nem biztos, hogy az másokra is vonatkoztatható. Jó példa erre a futócipő, lehet, hogy valaki egy adott márkára esküszik, de nem biztos, hogy másnak is beválik. Csak akkor derül ki, hogy jó-e, ha felhúzom a lábamra. Ugyanakkor egy-egy futóproblémára nagyon hasznos megoldásokat lehet találni a blogoldalakon.
A három gyermeke közül melyik örökölte a futógéneket?
Nálunk a gyerekek maguk választják ki azt a sportot, amelyet űzni szeretnének, de annyit kérünk tőlük, hogy legalább egy évig ne váltsanak. Sok mindent kipróbáltak már, a futást is, de igazán egyikük sem ragadt meg nála, ami nem probléma. A legkisebb gyerekem vív, a középső kézilabdázik, mindketten a Honvédban. A legnagyobb pedig a fejét használja.
Bár még „csak” tíz éve fut terepen, gondolt már arra, hogy átadja másoknak a tapasztalatait?
Sosem titkoltam el semmit a felkészülésemmel kapcsolatban, most is szívesen megosztom másokkal, de semmiféleképpen sem gondolom magamat edzőnek, mert egyszerűen nem értek hozzá. Nagy felelősség másokat versenyre felkészíteni. Manapság sajnos sok az önjelölt edző, de engem ez szerencsére nem érint, jó edzői hátterem van. De az ismerőseimet igyekszem távol tartani ezektől az emberektől, és másoknak is ezt tanácsolom.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
