2.866 km = 1 virágszirom.
Matematikai megközelítéssel így írhatjuk le a nőnapi Virágfutást, amelyre immár hetedik alkalommal kerül a budai hegyekben, s amelynek a Határ-nyereg a versenyközpontja. Ez azért is fontos, mert a Virágfutás egy csillagtúra jellegű rendezvény, amelyen a résztvevők hat különböző távot teljesíthetnek, cserébe pedig virágszirmokat gyűjthetnek, merthogy a futás útvonala hat virágszirmot rajzol ki.
„2013-ban szerveztük meg először a versenyt, a terepfutó barátokkal beszélgettünk arról, merre is kellene futni, amikor valaki mondta, hogy éppen nőnap lesz – így kezdődött a történet, első alkalommal nagyjából harmincan vettünk részt a futáson – tudtuk meg Németh Ádám szervezőtől. – Akkor úgy gondoltuk, hogy egyszeri alkalom lesz, de jól sikerült, népszerű volt, így most már hetedszer kerül sor a futásra. Fontos hangsúlyozni, hogy nem verseny, hanem közösségi futás, a lényeg, hogy együtt mozogjunk.”
A közösségi futáson jó néhány hölgy is részt szokott venni, míg a férfi futók a mozgás öröme mellett azért állhatnak rajthoz, hogy így is köszöntsék a nőket. A rendezvényen a részvétel ingyenes, a frissítés batyus módon történik, a szervezők kérik a versenyzőket, hogy hozzanak magukkal sütit, kekszet, banánt, kólát, de adott esetben a szervezés költségeihez is hozzá lehet járulni.
A virágszirmokat formázó körök legtávolabbi pontján virágok várják a versenyzőket, akik edzettségi állapotuktól függően teljesíthetnek 1–6 kört. A legrövidebb 1.4 kilométer, a leghosszabb 4.2. Az 1.4 kilométeres kört mindenkinek kötelező teljesíteni, ez könnyű terep, a többinek már vannak nehezebb, technikásabb részei is.
Az első kör a vitorlázórepülő-tér körül halad, a második az Újlak-hegyet és a Szépvölgyi utat érinti, a harmadik a Kondor út felé tart, a negyedik egy része a Balboa-körről is ismerős lehet, érinti a Nyéki-hegyet, az ötödik során az Oroszlános sziklánál is elhaladunk, a végén pedig jöhet a Határ-nyereg környéki 1.4 kilométer.
A virágfutásra március 9-én szombaton kerül sor, a rendezvény 9 órakor kezdődik, s reméljük, hogy a férfiak nemcsak futással, hanem virággal is köszöntik a hölgyeket.