Kétezerháromban tizenhét évesen a mountain bike világbajnokságon vett részt, húsz évvel később szintén ott volt a vébén, ám ezúttal a hegyi és trail running világbajnokságon. Futócipőre cserélte a kerekeket.
Halványan, de előjöttek az emlékek – mondta Herczog András, aki a nyolcvanhat kilométeres távon vett részt, és a százhetvenhét résztvevő közül a kilencvennegyedik helyen ért célba. – Húsz év sok idő, akkor még fiatal voltam és hajadon. Ráadásul nem volt messze egymástól a két helyszín, ugyanis kétezerháromban Svájcban, Luganóban volt a kerékpárverseny, míg most Ausztriában, Innsbruckban futottunk. Akkor más volt, de az érzés, hogy kint lehetek egy világversenyen, és képviselhetem a hazámat, most is hatalmas büszkeséggel töltött el. A világ legjobbjai vesznek részt a világbajnokságon, nagy megtiszteltetés ott lenni. Vannak nagy versenyek, de a vébé más. Olyan futókkal lehet találkozni, akiket csak az internetről ismerünk, jó érzés volt testközelből látni őket, eltörpül mellettük az ember – aztán eszembe jutott, hogy én sem véletlenül vagyok ott.
A beszámolójában azt írta: „Számomra ez egy soha véget nem érő szenvedés volt, meredek emelkedőkkel és lejtőkkel.”
Ez inkább a táv első felére volt igaz. Egyrészt mivel a május eleji madeirai terepultra volt az idei főversenyem, valamelyest úgy éreztem, hogy magamhoz képest leeresztettem a vébére.
Másrészt nagyon kemény volt a pálya, voltam már néhány versenyen, de ez volt az eddigi legnehezebb. Sok hosszú és meredek emelkedő volt, ráadásul lefelé is elég meredek volt az út, végig fékezni kellett, ez pedig kikészítette a combizmokat.
Az első negyven kilométer elég savanyú volt, talán túlságosan bekezdtem. Az elején volt két kemény emelkedő, az egyikre túl gyorsan mentem fel, a hegytetőn, kétezer-háromszáz méter felett nem is éreztem jól magam. Emiatt a frissítést is elnéztem, aggódtam, hogy mi is történik. A második itatózónáig ennek ittam meg a levét. Aztán leültem pár percre, majd összeszedtem magam, és folytattam a versenyt. A második fele már sokkal jobban ment. Kár ezekért a hibákért, de tudom, nincs tökéletes hosszútávú verseny.
Elégedett a teljesítményével?
Nem teljesen. Nem tudtam kihozni magamból amire képes lettem volna. Nem tudjuk már meg, mi lett volna, ha az eleje is jól sikerül… Annak örülök, hogy befértem az első százba. Világklasszisok voltak a mezőnyben, ha ezt nézzük, nem rossz a kilencvennegyedik hely.
Milyen céljai vannak erre az évre?
Augusztusig a regenerálódás a legfontosabb, majd szeptember-október körül jön a következő verseny. Konkrétum még nincs, az biztos, hogy október elején lesz egy portugáliai száztizenöt kilométeres verseny, amely eléggé vonz.
Legutóbb a Csupasporton Soltész Attiláról írtunk, aki idén már kétszer is körbefutotta a Balatont, és betegen teljesítette a privát Ultra Tisza-tót.
