Amatőr sportolóként előfordulhat, hogy stoptáblát kapunk, mert sérülés vagy egyéb egészségügyi ok hátráltatja felkészülésünket. Ilyen esetben – ha ki kell hagynunk egy kis időt, de nem szeretnénk lemondani a futóversenyek semmihez sem fogható hangulatáról – két lehetőség is áll előttünk.
Például elmehetünk önkénteskedni. Főleg terepfutóversenyeken jól bevett szokás, hogy a sportért rajongó, a futók közösségét kedvelő lelkes segítők osztják a rajtcsomagot, töltik fel megürült ivókulacsainkat a frissítőpontokon, vagy várnak a szebbnél szebb befutóérmekkel a célban. Nagyon jó érzés önzetlenül segíteni a versenyző futótársnak, és gyakorlott futóként főleg nagyon jó célt tudunk szolgálni, ha munkába állunk egy-egy versenyen. A hosszabb viadalokon általában öt-hat kilométerenként találkozhatunk ellenőrzőpontokkal, amelyeken vizet szinte minden esetben tudunk tölteni, de legtöbbször a részeredmények rögzítése egyben a frissítőasztal jelenlétével is párosul.
A versenyek lebonyolítása nyilvánvalóan rendkívül összetett folyamat, és állandó logisztikát igényel, ami a szervezők dolga. Az önkéntesek nélkül azonban a legjobb szervezőnek is nagy fejtörést okozhat számos probléma azonnali elhárítása és gyors megoldása.
A Salomon Ultra-Trail Hungary és számos további közkedvelt terepfutóverseny főszervezője, a terepfutas.hu alapítója, Csányi Csanya versenyein rendszeresen sokkal több önkéntes jelentkezik munkára, mint amennyire ténylegesen szükségük lehet a verseny biztonságos lebonyolításához. A versenyszervező megosztotta velünk, hogy miként alakította ki a saját módszerét, és egy-két kulisszatitkot is elárult a rendezvényei kapcsán:
„Amikor kitaláltam, hogy versenyt fogok rendezni – még szó sem volt róla, hogy Terepfutás.hu néven –, elmentem néhány rendezvényre, hogy belássak a kulisszák mögé. Lesújtó volt amit tapasztaltam, ezért megfogadtam, hogy én nem így fogom csinálni – kezdi az élményeivel Csanya. – Volt olyan verseny, ahol egész éjjel egyedül vittem egy pontot, és utána azt sem mondta a rendező, hogy fapapucs. Aztán amikor a következő évben önkénteseket toborzott, meg mertem említeni neki, hogy talán azért nincsenek elegen nála, mert így bánik az önkéntesekkel – akkor azt a választ kaptam, hogy érezzem magam megtisztelve, hogy önkéntes lehettem ezen a nagyszerű eseményen! Ilyen hozzáállással nem csoda, hogy nem mennek hozzájuk azóta sem. Voltam olyan rendezvényen, ahol a rendelkezésre álló négy illemhely közül egyet lezárt a főrendező, mert azt csak ő használhatta, és azt is elfelejtette megemlíteni, hogy a rajtidők változtak, így másfél órával tovább kell a ponton maradnom – összesen majd’ tíz órát feküdtem a sátorban októberben. Szerintem nagyon fontos a pontos tájékoztatás. Milyen feladat vár az önkéntesre, és az mennyi ideig fog tartani. Nálunk van crew reggeli, és a verseny után rétespartit szoktunk tartani. A versenyek Facebook-eseményéhez mindig kiteszem a crew csoportképet, és mindig ez a legnépszerűbb kép ott. Az önkéntesek útiköltségét megtérítjük, és természetesen kapnak a célkajából is.
Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, akkor azt mondanám: Úgy kell bánni az önkéntesekkel, ahogy mi magunk is szeretnénk, hogy bánjanak velünk.”
Óváry Gabriella szinte állandó résztvevője a terepfutóversenyeknek, de mostanában a rajtszám helyett szívesebben ölt magára rendezői pólót, és nagyon szívesen jár önkénteskedni a versenyzés helyett. Azt is elmondta, mi ennek az oka:
„Önkéntesnek lenni jó, mert részesei lehetünk annak a kalandnak és élménynek, amit legtöbbször versenyzőként, a másik oldalon élünk át. A futó az egyik leghálásabb egyed a világon. Nagyon szeretik a gondoskodást, önkéntesként pedig az a dolgom, hogy kedves legyek, etessem-itassam őket, és ezt mindig megköszönik. Itt csak a szeretet létezik ilyenkor, nem jön elő a pályáról ismerős »mindenkit gyűlölök« érzés, a »mit keresek én itt?« gondolat. Nincs verseny előtti drukk, izgalom – mondjuk, rám ez amúgy sem jellemző.
Önkénteskedni azért is szuper dolog, mert beláthatunk a kulisszák mögé, hogy miként épül fel pontról pontra minden.
Önkéntesként lehet, hogy épp egy irányítóponton, frissítőponton, a rajt-cél területen adódik munka, és még akár futni is lehet úgynevezett kontrollfutóként, aki a mezőny előtt elrajtol, ellenőrzi a pálya állapotát, a jelöléseket és a többi. Én már mindegyikbe belekóstoltam. Amúgy pedig az önkéntesség kötelesség is, mármint hogy kötelesek vagyunk visszaadni az életben így vagy úgy valamit. Adni jó, ahogy az élet minden területén is visszaadunk – vért adunk, alapítványoknak adományozunk. Annyi mindent kaptam a futástól, hogy ez a minimum, amit megtehetek, és úgy érzem, meg is kell tennem. Szeretem ezt a miliőt, a terepfutó-közösséget, a versenyek hangulatát.”
TERÜLJ, TERÜLJ, ASZTALKÁM!
Az utóbbi néhány évben igen sokat emelkedett a hazai futóeseményeken fellelhető frissítések kínálata. Sok magyar futó jár rendszeresen külföldi versenyekre is, és a hazai versenyszervezők közül is többen ápolnak kiváló kapcsolatokat külföldi, nyugat-európai kollégákkal. A kölcsönös partnerség jegyében többször is kaptak meghívást távolabbi versenyekre, ahol alkalmuk nyílt ötleteket gyűjteni, például megtapasztalni, mivel kínálják a versenyzőket más országokban. Nagy mértékben szélesedett tehát az asztalokon tálalt frissítők választéka is, és már olyan, az olasz és francia versenyeken megszokott finomságokkal is találkozhatunk, mint az olajbogyó, a sajt, a szárított paradicsom vagy a datolya. Így ha a teljesítménytúrákon még nem is, de a népszerűbb futóversenyeken már sikerült túllépni a zsíros kenyér, hagyma, tea kombinációkon.
A másik lehetőségünk egy futóversenyen nem futóként helytállni, vagyis ha segítőként elszegődünk egy futótársunk mellé. Sok versenyen van rá lehetőség, hogy akár végig, a verseny teljes hossza alatt kísérjük és frissítsük a futónkat. Ilyen esetben is jól jön, főleg annak, aki épp élete versenyéért küzd, ha egy olyan valaki adja a kezébe a kulacsot vagy a zseléstasakot, aki tudja, hogy mennyit jelent az óránkénti szénhidrátbevitel, vagy mennyire fontos az elektrolitpótlás. Sikeres verseny esetén pedig a siker is közös, így jó érzéssel lehet – ha nem is célba érkezőként, de segítőként – egy verseny végén közösen ünnepelni. A témával hamarosan megjelenő cikkünkben foglalkozunk részletesebben.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
