Szokásos kerekasztal-beszélgetésünk ezen a héten rendhagyó lesz. A futásból jól ismert sportembereink, állandó vendégeink mellett ezúttal új megszólalót üdvözölhetünk: Bogár Barbarát, a dupla Spartathlont első magyarként teljesítő Blaskó Mihály párját.
Véleményére azért is voltunk kíváncsiak, mert arról beszélgettünk, mennyire viseli meg közös hobbink a párkapcsolatokat? Összehozza vagy szétválasztja a futás a szerelmeseket? Ki mit tapasztalt, milyen nehézséget okozhat otthon a szenvedélyünk?
A Csupasport vendégei:
Lubics Szilvia – háromszoros Spartathlon-, kétszeres Ultrabalaton-győztes
Cseke Lilla – 100 kilométeren országos bajnok
Blaskó Mihály – a dupla Spartathlon első magyar teljesítője
Bogár Barbara – Blaskó Mihály párja
Mennyire ronthatja a futás szeretete az otthoni légkört?
Blaskó Mihály és Bogár Barbara
Bogár Barbara: Minden párkapcsolat más, a mi életünkben ez több okból sem okoz problémát. Ami fontos: Misit úgy ismertem meg, hogy tudtam, láttam, milyen szerepe van az életében a futásnak, az edzéseinek, láttam, mennyi időt szán rá, így fogadtam el őt.
Blaskó Mihály: Néhány héttel az esküvő előtt mi mást mondhatna a drágám?
Cseke Lilla: Ez kulcskérdés: meghatározó lehet, hogy úgy ismersz meg valakit, hogy futsz vagy ő fut, vagy a kapcsolat idején kezdi el valaki az edzéseket? Ha az utóbbiról van szó, mi az oka? Mert sajnos megeshet, hogy azért talál rá valaki erre a szenvedélyre, mert egyszerűen csak nem akar otthon lenni, ürügyet keres, hogy elmehessen hazulról. Az is kérdés, ki mennyit fut: heti egy-két órát vagy naponta többet; jár versenyezni, elutazik sokszor? Mert ez sem mindegy.
Blaskó Mihály: Igen, ez nagyon fontos! Ahogy mondani szokták, nem árultam zsákbamacskát, Barbi tudta, hogy a munka után nekem erre szükségem van, így tudom kiszellőztetni a fejem, átgondolom a dolgaimat, egyfajta szellemi pihenés, miközben fizikailag elfáradok. Ha erről le kellene mondanom, én lennék idegbeteg, annak meg a párkapcsolat látná a kárát. Sőt, mindenféle kapcsolatom – a munkahelyemen, a barátaim között – megsínylené.
Lubics Szilvia: Alapesetben egy párkapcsolatot a támogatás kell jellemezzen, ha feszültség van otthon abból, hogy valaki elkezd futni, az rég rossz. Láttam ilyesmire példát, de általában nem a futás volt az egyetlen probléma a párok között. Emlékszem, a barátnőm jött velem, de rohant haza, mert tudta, ha öt perccel később ér haza, mint ígérte, veszekedés várja – ez tönkreteszi az élményt, amelyet a futás ad. Szét is mentek azóta, aligha véletlenül.
Bogár Barbara: A sportban nőttem fel, kislányként ritmikus sportgimnasztikára jártam, kosaraztam, lovagoltam, a tesóm gyerekként futballozott a Honvédban, amely Misi kedvence, miközben én a Fradinak szurkolok, na mindegy… A szüleim is sportoltak, minden hétvégén mentünk valahova: vagy a bátyám meccsére, vagy az én versenyemre, esetleg szombaton az egyikre, másnap a másikra, így a sport, az edzés nekem nem volt idegen.
Blaskó Mihály: Szerencsés vagyok, hogy ilyen párt találtam. Mert amikor, mondjuk, vasárnap szabadok vagyunk, pihenhetünk, együtt lehetünk, de a barom Blaskó öt negyvenötkor ébred, és megy edzeni, akkor sincs duzzogás, sőt Barbi felkel velem.
Bogár Barbara: Elkészítem neki a zabkását, amit a hosszú futások előtt szeret enni – nem jutott eszembe eddig durcázni emiatt, vagy választás elé állítani: döntse el, mi a fontosabb, az edzés vagy én.
Sohasem okozott feszültséget a futás otthon?
Bogár Barbara: Legfeljebb akkor, amikor azt látom, nagyon fáradt, sokat dolgozott, sokat edzett, pihennie kellene, de persze tudom, mennyi esélyem van meggyőzni. Ha azt mondom neki, ne menjen futni, nem magam vagy egy közös program miatt teszem, hanem csakis miatta szólok. Ezenkívül akkor vagyok ideges, ha versenyez, amikor drukkolok, hogy jól sikerüljön, és feszült vagyok, ha esetleg valamiért nem érem el.
Lubics Szilvia
Lubics Szilvia: Azt látom, a futónőknek nehezebb a helyzete, valahogy az az elfogadott, hogy a férfinak többet szabad, a nők toleránsabbak. Ha egy nő kezd el futni, inkább számíthat rosszalló megjegyzésekre otthon. Nyilván az az ideális, ha a pár tagjai már futóként találnak egymásra, van közös téma, futhatnak együtt, közös kikapcsolódás, időtöltés a sport, de nyilván nem lehet mindenki ilyen szerencsés.
Cseke Lilla: Valóban, nagyon sok futónál téma ez, nem mindenkinél tolerálják otthon az edzéseket, versenyeket. A saját élményeimről tudok beszélni, és azok is nagyon érdekesek: férjnél voltam, amikor rátaláltam a futásra, és nem volt belőle gond, támogatott az akkori párom. Sokakkal ellentétben nem kellett hallgattam, hogy minek ennyit edzeni, miért nem főzöl, takarítasz inkább. Egy ideig lelkesen jött velem a versenyekre, megnyugtatott, hogy ott vár a célban. Nem a futás miatt mentünk szét, de tanulságos volt, amikor később megismerkedtem egy sráccal a futóközösségben. Akkor már vágytam rá, hogy aki mellettem van, tudja értékelni, amit csinálok, amit elérek, van egy közös szerelem, a futás, amely pluszt adhat a kapcsolatnak. Sőt, amikor együtt futottunk, szavak nélkül is jó élmény volt együtt lenni, felvettük egymás ritmusát. Ám más okok miatt válságba került a kapcsolatunk, és ezen a futás nemhogy nem segített, inkább feszültségforrássá vált! Sokszor emésztettem magam, hogy hátráltatom a közös futásoknál, vagy korán kell kelnem az edzések miatt, a versenyek miatt pedig nem jut rá elég idő. Sajnos versenyekre nem kísért el, vagy más csapattal ment, másoknak szurkolt. Aztán már nem is velem futott, hanem a barátaival, reggel és este is edzett, én meg magamat hibáztattam: mit csináltam rosszul, miért nem futunk együtt, miért nem tölti velem azt a kis szabadidőt? Annyira megviselt a dolog, hogy néhány hónapra abba is hagytam a futást, hátha azzal megmentem a kapcsolatot. Gondoltam, ha nem fogok annyit futni, vagy edzővel készülni, biztos megoldódnak a problémák, de nem így lett.
Blaskó Mihály: Nagyon sokan a futás révén jönnek össze. Az az ideális, ha a párod ebben is a társad – nekem például jó érzés, hogy amikor a barátom, Ferenczi Pista körbefutja a Tisza-tavat, Barbi kíséri, segíti, adja neki a zselét, az italt, az ennivalót, tudja, mikor mire van szüksége.
Cseke Lilla: Láttam én is, hogy a versenyen a társ a kísérő, és nem tagadom, vágytam ilyen kapcsolatra! Persze erre mondják, ha valakit a futás miatt elhagynak, azért a kapcsolatért nem olyan nagy kár. A volt férjemmel veszekedés nélkül mentünk szét, mégis, amikor hivatalosan is elkezdtem intézni a válást, és elköltöztem otthonról, az rettentően megviselt. Annyira, hogy azokban a napokban volt egy száz kilométeres verseny, és nyolcvannál elsírtam magam: mi értelme győzni, ha engem senki sem vár a célban? El is engedtem az egészet, nem láttam, miért kellene továbbmennem, szóval, a lelki dolgok nagyon fontosak ahhoz, hogy élvezni tudd a futást!
A futás segíthet megtalálni az igazit?
Cseke Lilla: Amit én átéltem: ha egy kapcsolat igazán működik, akkor a futás nem okozhat gondot, sőt lehet egy szuper közös szenvedély, de ha nincs meg a harmónia, ha félresiklik a dolog, akkor a közös sportolás sem menti meg a szerelmet!
Cseke Lilla
Bogár Barbara: Régebben próbálkoztam futni, de nem tetszett, aztán Misivel beszéltünk, hogy lassan, óvatosan, nem rohanva érdemes elkezdeni; rávezetett, és megtaláltam benne az örömöt. Az első edzésünkön három kilométert sem futottam, aztán a Szigeten sikerült a maratoni táv is, persze Misi ott várt minden körben, biztatott, segített, támogatott.
Lubics Szilvi: Nálunk más volt a helyzet, mindig egy lépéssel a férjem, Gyuri előtt jártam. Elkezdtem futni, szurkolt nekem, versenyre mentem, ő is elkezdte, maratont futottam, ő a félmaratont, és mondta: neki ez a maximum! Én nekivágtam az ultratávoknak, ő meg teljesítette a maratont, de mondogatta: az lesz a csúcs neki. Azóta már háromszor egyedül teljesítette az Ultrabalatont… Vagyis azt gondolom, inspirálta, amikor elkezdtem, és fejlődtem benne, sikereim voltak. Jó dolog, ha egy amúgy is működő kapcsolatban plusz közös örömforrás lesz a futásból.
Cseke Lilla: Nem akarom elkiabálni, de remélem, hogy igen! Nemrég találkoztam a jelenlegi párommal, aki a teljesítménytúrák világából érkezett, van több 100-200 kilométeres és azon felüli teljesítése, emellett fut, és tudja, mit jelent futva 100-200 kilométer, mit jelentenek a tempók, az idők. Még csak ismerkedtünk, amikor meglepett az egyik versenyemen, nem számítottam rá, hogy eljön, de ott volt a pálya szélén, várt, segített frissíteni, én meg majdnem ugráltam örömömben. Húsz kilométernél járok, és máris hallucinálok? Szerencsére nem, tényleg ő volt, végig segített, támogatott, ami rengeteget jelentett nekem. Tudom, hogy nem a futás az élet, és a futáson, a versenyzésen kívül vannak fontosabb dolgok. De sokszor eszembe jutott, hogy olyan társat képzelek el magam mellé, aki velem van a futásban, és ha ő versenyez, én várom a célban, támogatjuk egymást, átsegítjük a másikat a kudarcokon, és együtt örülünk egymás sikereinek – remélem, megtaláltam, akit kerestem.
Sorozatunk első részében azt jártuk körül, mennyire jellemző a csalás az ultrafutásban, a másodikban arról volt szó, mennyire idegesítő, ha valaki mániákus „futóőrültté” válik, a harmadikban arra kerestük a választ, hogy profi húzás vagy divatozás futóedzővel dolgozni, a negyedikben arra, hogy mennyire függvénye a futás a pénzügyi lehetőségeinknek, az ötödikben arra, kit mi motivált, amikor elkezdett futni., míg a hatodikban arra, hogyan néz ki egy futó helyes étrendje?
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
