A Csupasport vendégei:
Cseke Lilla – 100 kilométeren országos bajnok
Blaskó Mihály – a dupla Spartathlon első magyar teljesítője
Zelcsényi Miklós – a Maratonman versenysorozat főszervezője
El lehet-e érni, ha igen, mikor, hogy a sztároknak a szervezők fellépti díjat vagy a győzteseknek komolyabb pénzdíjat fizessenek?
Cseke Lilla
Cseke Lilla: Lehet létjogosultsága, de inkább csak elvileg, egyelőre nehezen tudnám elképzelni. A mi sportunk hobbi, egyszerűen más a motiváció, nem üzleti alapon futunk. Ráadásul ha vannak is jó eredményeim, kezdőnek számítok az ultrások között, szép lenne, ha feltételeket diktálnék! Olyan megesett, hogy egy versenyen dobogós voltam, egy évvel később visszahívtak, és az eredményem miatt nem kellett nevezési díjat fizetnem, ami nagyon meghatott. A dobogósoknak járó ajándéknak is szívből tudok örülni, nekem elegendő, amit eddig kaptam a versenyeimért.
Blaskó Mihály: Természetesen örülnék, ha magas pénzdíj járna a győzteseknek, de nem tartom magam annyira jónak, hogy ez engem érintsen. A másik, hogy ezért eszembe nem jutna, hogy bármelyik versenyszervezőt presszionáljam, egyszerűen nem ilyen ember vagyok, és nem is tervezek ilyen lenni – remélem, soha nem is jön el ennek az ideje. Ugyanakkor elfogadom, ha más másképp látja.
Zelcsényi Miklós: Nem mindenki fizet nevezési díjat! Nálam ezerkétszázan futottak ultratávot, háromszázan száz kilométernél többet, de a többiek is ötven kilométer felett, és a legjobbakat meghívom. Nem érdekből – tiszteletből, mert úgy gondoljuk, tettek annyit a sportágért, hogy nem ezen múlik a vállalkozásunk. De olyan is volt, aki megkeresett minket, hogy ingyen futna, mert jó, és elöl lesz – beszéltünk, megnéztük és elutasítottuk.
Eljöhet-e, és ha igen, mikor az a pillanat, amikor a legjobb futók ,,szakszervezetbe” tömörülnek, és az érdekeiket közösen védik?
Zelcsényi Miklós: Életszerűtlennek tartanám, és nemcsak azért, mert épp a legjobbak többet kapnak tőlünk, mint az átlag. Hanem azért is, mert nem titok: az Ultrabalatont nem az ultrák, hanem a csapatok tartják el, ebben nincs semmi titok. Itt teszem hozzá, az sem lenne persze baj, ha a szakmai bizottság vezetője a posztjában nem azokat szidná, akiktől támogatást remélhetne. De visszatérve: néhány éve, amikor Maráz Zsuzsi nyerte meg az UB-t, egymillió feletti pénzdíj volt, és azt hittük, ez növeli az indulók számát – de nem befolyásolta. Ez nem vonzó, talán azért, mert az indulók többsége tisztában van vele, hogy úgysem tud nyerni – nem ezért indul, így az a díj hidegen hagyja. Megértem Misiéket, akiket ismerek, nem üzleti alapon futnak. Éppen ezért ha van egymillió forintom, és dönthetek, hogy a győztesre vagy az összes futóra költsem, az utóbbira voksolok.
Cseke Lilla: Nehéz kérdés, szerintem a futók többsége egyszerűen nem ilyen. Nekem boldogság, ha bemondják a nevem egy versenyen, és ha a dobogósnak járó csomagban van zselé, vitamin, krém, vásárlási utalvány a sportboltba, ahol cipőt, felszerelést vehetek – ez már rengeteget számít. Ha még wellnesshétvégét is adnak, az is szuper. Ahogy én látom, ez nem működőképes, nem ezért csináljuk, megosztó lenne, a többi futó nehezen tolerálná.
Blaskó Mihály
Blaskó Mihály: Így, ilyen formában semmi esetre sem szeretnék senkivel összeállni. Annak örülnék, ha a sportágunk lenne olyan szinten, hogy, mondjuk, a dobogósok kiemelkedő pénzdíjban részesülnének, de sokkal jobb a kapcsolatom a szervezőkkel – magam is az vagyok kisebb versenyen –, hogy ezen gondolkozzam.
Zavarná, ha a szervezők idecsábítanának külföldi menőket fix fellépti díjért?
Cseke Lilla: Igen. A legnagyobb sztárokkal futni persze fantasztikus lenne, de nekem már az is nagy dolog volt, ha Lubics Szilvit, Maráz Zsuzsit láttam élőben, és futhattam velük. Szóval, azt hiszem, zavarna a külföldiek meghívása fellépti díjért, mert akkor eszembe jutna, hogy ha van ilyen forrás, miért nem a mieinkre fordítják, miért nem becsüljük meg a legjobb magyarokat…
Blaskó Mihály: Dehogy zavarna, menő lenne, ha annyi szponzor állna be egy verseny mögé, hogy el tudnák hoznák a világsztárokat, kifizetnék a szállásukat – ez emelné a színvonalat, az adott viadal rangját. De én nem ezért futok, nekem ez az egész másról szól… Szeretem a futótársadalomban megismert barátaimat, a hangulatot, ugyanakkor hozzáteszem: ha valaki ebből él, és emiatt fontos lenne neki a magasabb pénzdíj, az extra juttatás, vagyis profitorientáltan sportolna, azt is el tudnám fogadni. Nekem ezzel nincs bajom, de én nem vagyok ilyen.
Zelcsényi Miklós: Nem tudunk idehozni sztárokat. Pedig megpróbáltuk, évek óta dolgozunk azon, hogy Eliud Kipchoge csak öt kilométert fusson egy versenyünkön – megoldhatatlan. Kapcsolatban állunk, aláírt pólót, fotót küldött, de idehozni képtelenség, nincs reális piaci esélye. Tudni kell, nem vagyunk látványsportág, sem olimpiai sportág, így az állami támogatás nem olyan szintű, mint a kiemelteknél.
Zelcsényi Miklós
Sorozatunk első részében azt jártuk körül, mennyire jellemző a csalás az ultrafutásban, a másodikban arról volt szó, mennyire idegesítő, ha valaki mániákus „futóőrültté” válik, a harmadikban arra kerestük a választ, hogy profi húzás vagy divatozás-e futóedzővel dolgozni, a negyedikben arra, hogy mennyire függvénye a futás a pénzügyi lehetőségeinknek, az ötödikben arra, kit mi motivált, amikor elkezdett futni, a hatodikban arra, hogyan néz ki egy futó helyes étrendje, a hetedikben a nevezési díjakról beszélgettünk, a nyolcadikban a futók és a szemetelés kapcsolatáról., legutóbb pedig arról, hogy mi a legidegesítőbb edzés közben?
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
