FutóKörKép: Sok vagy kevés? Mennyi futóverseny kell Magyarországon?

Szokásos heti körkérdésrovatunkban ezúttal a versenynaptárt néztük át. Mennyi rendezvény kínálkozik manapság a szabadidősport szerelmeseinek, főleg az amatőr futóknak? Nemcsak versenyzőket, szervezőket is megkérdeztünk – a tapasztalat alapján lehet választani. Tessék választani!

E heti vendégeink

Cseke Lilla – 100 kilométeren országos bajnok

Blaskó Mihály – a dupla Spartathlon első magyar teljesítője

Zelcsényi Miklós – a Maratonman versenysorozat főszervezője


Kevés, elég, sok vagy túl sok verseny van?

Zelcsényi Miklós: Szerintem van elég. Miután nincs ezen a területen olyan szereplő, aki torzítaná a piacot, önmagát szabályozza. Így eljutottunk oda, hogy a versenyek egymással küzdenek a nevezők kegyeiért. A piac szabályoz, így azt gondolom, annyi verseny van, amennyit a piac elbír.

Blaskó Mihály: Sok a verseny. Biztosan nem kevés, és a túl sokat sem mondom, tehát a válaszom: sok van. Saját példám: a Monorierdei Szabadidő SE évente egy félmaratont szervez, de egyre kevesebb a nevező, mert egyre több a lehetőség. Bővül a kínálat, nekem is megvannak a bejáratott versenyeim, újat csak úgy tudnék beilleszteni magamnak a saját naptáramba, ha egy másikról lemondok.

Cseke Lilla (Fotó: Tumbász Hédi)

Cseke Lilla: Vacillálok a sok és a túl sok között! Amikor elkezdtem futni, húsz-harminc kilométernyi távot egyedül nem tudtam, nem akartam futni, csakis versenyen, abból pedig volt mindig elég, tudtam választani. Ez viszont azzal járt, hogy szinte átestem a ló túloldalára, és állandóan versenyre mentem. Ma már beállt a dolog. Szerintem mi, futók el vagyunk kényeztetve, nagyon nincs rossz dolgunk, van miből választani.


Nincs túl sok esemény egy időben?

Cseke Lilla: Már nem szeretek annyit versenyezni, mert mindig úgy állok oda a rajthoz, hogy magamból a legtöbbet hozzam ki. Na most, ezt minden hétvégén lehetetlen megtenni, ezért nekem a versenyek stresszessé váltak. Igen, megesett, hogy két esemény ugyanabban az időpontban zajlott, de éppen fáradt voltam, és a két jó rendezvény közül egy harmadikat választottam: elmentünk a barátnőkkel egy jó kis csajos estére. Aztán persze láttam, hogy a futók, ismerősök teszik fel a fotókat innen is, onnan is, de nem gondoltam, hogy hiányzik bármelyik is, mert szuper esténk volt – néha jólesik a kikapcsolódásra szavazni. Máskor meg egy kellemes wellnesshétvégére mentünk, de amikor megtudtam, hogy akkor ott éppen lesz verseny, egy félmaratonra beneveztem edzés gyanánt, és ez is belefért a programomba – aktív pihenés!

Zelcsényi Miklós: Itt is a piac diktál, és az a tapasztalatom, hogy a szereplők odafigyelnek egymásra. Két olyan verseny van, amellyel biztosan nem ütköznék, de azt is mondhatom, sokszor csörög a telefon, kérdezik a kollégák, mikor lesz az UB, mert azt okvetlen kikerülik. Ez így működik. De nem úgy, hogy kitalálom az ideális időpontot, és akkor rendezünk: önkormányzatokkal, a közútkezelővel tárgyalunk, egyeztetünk. Budapesten pedig pályázunk a fővárosnál, és ha befogadták, akkor kihirdetik, mikor van a verseny.

Zelcsényi Miklós (Fotó: Tumbász Hédi)

Blaskó Mihály: Előfordul az ilyesmi, de érdemes figyelni rá. Mi Monorierdőn törekszünk rá, hogy a nagy versenyekkel és a szomszéd településekkel se ütközzünk. Persze a nyár a csúcsidőszak, megeshet, hogy a jó versenyek egyszerre vannak, vagy annyira közel egymáshoz, hogy nem tudsz mindegyiken részt venni.


Milyen típusú verseny a legjobb? Milyen verseny hiányzik a kínálatból?

Blaskó Mihály: Maraton, félmaraton, ezekből bőséges a kínálat. Kicsit más a helyzet nálunk, az ultraszakágban, de ahogy tudom, sokat dolgoznak a korábban tapasztalt szervezési problémák kezelésén. Összességében azt mondhatom, aki az itthoni kínálatból nem tud választani, az keressen más hobbit.

Blaskó Mihály

Cseke Lilla: Egyetértek Misivel, nekem sincs hiányérzetem! És ezt úgy mondhatom, hogy nemcsak aszfalton, hanem terepen is futok, többféle távot, és mindig megtalálom, amihez kedvem van. Széles a választék, mintha csak a svédasztalról válogatnánk, ma már mindenki megtalálhatja a kedvére való versenyt.

Zelcsényi Miklós: A futóversenyek a legnépszerűbbek a szabadidős sportprogramok közül. Ugyanakkor vannak olyan ágak, amelyeknek a behozatala túlságosan költséges lenne. Egy verseny megszervezése nagyon nagy előkészületeket igényel, ki kell dolgozni a koncepciót, a büdzsét össze kell rakni, rengeteg munka van benne. Nem tudom, hiányzik-e olyasmi, amire nagy igény lenne.

Sorozatunk első részében azt jártuk körül, mennyire jellemző a csalás az ultrafutásban, a másodikban arról volt szó, mennyire idegesítő, ha valaki mániákus „futóőrültté” válik, a harmadikban arra kerestük a választ, hogy profi húzás vagy divatozás-e futóedzővel dolgozni, a negyedikben arra, hogy mennyire függvénye a futás a pénzügyi lehetőségeinknek, az ötödikben arra, kit mi motivált, amikor elkezdett futni, a hatodikban arra, hogyan néz ki egy futó helyes étrendje, a hetedikben a nevezési díjakról beszélgettünk, a nyolcadikban a futók és a szemetelés kapcsolatáról, a kilencedikben arról, mi a legidegesítőbb edzés közben, a tizedikben az került terítékre, kérhetnek fellépti díjat a legjobb magyar futók a szervezőktől., legutóbb pedig a meg nem engedett teljesítményfokozó eszközökről beszélgettünk.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.