Elhízás. Dohányzás. Alkoholizmus. Droghasználat. Magánéleti válság. Ezer oka lehet annak, ha valaki futni kezd, akár terápiás jelleggel. Ki mit élt meg, mit látott a társain, mit tapasztalt, és főleg: reális veszély-e, hogy valaki visszaessen?
A Csupasport vendégei:
Blaskó Mihály – a dupla Spartathlon első magyar teljesítője
Cseke Lilla – 100 kilométeren országos bajnok
Dombi Tibor – maratoni futó, korábbi 35-szörös válogatott labdarúgó
Zacher Gábor – amatőr futó, főorvos, oxyológus, honvéd- és katasztrófa-orvostan szakorvos, mentőorvos, címzetes egyetemi docens
Valamiért vagy valami ellen kezdtek el futni? Hatásos lehet a futás más káros szenvedély, más függőséggel szemben?
Blaskó Mihály: Azt tudom, én miért kezdtem el, és bármikor kérdeztek, mindig őszintén beszéltem erről. Húsz- és harmincéves korom között nemhogy másképp éltem, egészen más ember voltam: munka, éjszakázás, ivás, cigi, zabálás, élveztem az életet, amely egy nagy buli volt. Tudom, hogy kiállhatatlan voltam, hangoskodó, okoskodó fazon. A korábbi válogatott futballista, Debreceni András esküvőjén készült egy kép, azon néztem magam döbbenten: de kövér vagy, Misi, ekkora fejed van? Százhat kiló voltam, és úgy döntöttem, elég ebből, változtatnom kell, lemegyek futni. Tizenöt perc, másfél kilométer, ez volt a kezdet.
Blaskó Mihály
Zacher Gábor: Az a kérdés, ki miért kezdi el? Sokan sportoltak régen, gyerekkorukban, de abbahagyták, és hiányzott a mozgás. Jellemző, hogy sokan az elhízás ellen veszik fel a harcot, és ez már életmódváltást jelent. Nem szabad azonban abba a csapdába beleesni, hogy azt hisszük, ha nem zabálunk és futunk, az azonnal megváltást hoz. A fokozatosság fontos, egyáltalán nem baj, ha valaki azzal kezdi, hogy kocog háromszáz métert és sétál kétszázat. Ma már rengeteg applikáció segít abban, miként érdemes elkezdeni, mindenki találhat neki való edzéstervet. Aki a dohányzás helyett fut, az sokat szenvedhet: erős a hiányérzet, ha melletted valaki rágyújt, az kínlódás lehet. Nem általános, hogy valaki a rendszeres alkoholfogyasztást cserélje futásra, az ivás nagyon erősen zabálja az izomzatot, de persze erre is van példa.
Cseke Lilla: Tinikoromban cigarettáztam, amolyan bulidohányos voltam. Emlékszem, megesett, hogy vettem egy dobozzal, aztán hetekkel később is volt még benne, szóval nem voltam láncdohányos, de cigiztem. Ha pedig buliztunk, ittam alkoholt, ha stresszesnek éreztem az életem, többet cigiztem, többet is ittam talán. Azt viszont éreztem, hogy bármikor le tudom tenni. Nem tagadom: ha a baráti társaság összejön egy kerti partira, és mindenki rágyújt, én is elszívok egyet, de mondjuk egy verseny előtti héten már biztosan nem iszom semmiféle alkoholt. Ha főzőcskézek, megiszom közben egy pohár bort, ebben nincs semmi rossz, de persze tudni kell, mikor fér bele és főleg azt, hogy mennyi.
Blaskó Mihály: A motiváció nagyon érdekes, a Spartathlonon beszéltem több versenyzővel: ott is volt korábbi alkoholista, a másiknak a gyereke halt meg, sokan felejteni, menekülni akartak a korábbi életük elől, azért kezdtek futni és lettek aztán ultrások.
Dombi Tibor: Szerencsére nekem nem volt olyan káros szenvedélyem, amely miatt menekülnöm kellett volna. Falun nőttem fel, ott egész kicsi koromban atletizáltam, birkóztam, talajtornaversenyen, szekrényugrásban is indultam, persze, a futball volt a főszerepben. Megyei bajnok voltam száz méteren kisiskolásként, erre büszke vagyok – mindezt csak azért mondom, hogy a sport mindig az életem része volt. Amikor a futballban többhetes téli szünet volt, a harmadik-negyedik nap már mentem futni, csak úgy, a magam örömére.
Miért pont a futás lehet a leghatásosabb mentőöv? Vissza tud tartani a visszaeséstől?
Blaskó Mihály: Van sok kiút: van, aki a vallás felé fordul, más jógázik, a harmadik konditerembe megy, más sétál inkább. Annak idején a bulizásban is a végletek embere voltam, a futásban is az lettem: a másfél kilométerből lett öt, abból tíz, félmaratoni, maratoni, de az sem elég, ötven, hatvan, vajon menne a száz? Ment, és nem tudtam leállni ezzel sem. De amire utaltam, és ezért beszélek az előző életemről nyíltan: más ember lettem a futás által. Kezelem a stresszt, higgadt vagyok, képes vagyok bocsánat kérni, nem kioktatom, inkább meghallgatom a másikat – más Blaskó Misi voltam.
Cseke Lilla
Zacher Gábor: A futás előnye, hogy nem túl bonyolult sport, nem mindenki szeret konditerembe járni, felveszel egy cipőt, gatyát, és már mehetsz is. Nekem tökéletesen kitisztítja az agyam, a legjobb ötletek futás közben jönnek. A maratonit elengedtem, nekem hatvan felett elég a fele is. Mégis, olyan mentális kikapcsolódás a futás, amelyet semmi más nem ad meg. Korábban négy perc alatti kilométerátlagok is összejöttek, ma hat perc ez inkább, és már akkor sem gyorsulok fel, ha elsuhan mellettem egy formás vádli vagy fenék. Hét közben háromszor öt és tíz kilométer közötti távokat futok, hétvégenként tizenkettő-tizenöt kilométer is megvan. Láttam egy hete a félmaratonin jelentős túlsúllyal futókat – ők még az út elején járhatnak, nemrég kezdték el, gondoltam, és nagyon tiszteltem őket. Bennük van az akarat, hogy igen, képes vagyok rá, meg tudom csinálni!
Cseke Lilla: Engem vissza tud tartani, olyannyira, hogy teljes életmódváltást tervezek. A gyomrom nem jó, legutóbb, amikor száz kilométert futottam, hatvan után már minden bajom volt. Változtatnom kell az étrendemen, már csak ezért sem aggódom, hogy visszatérnék a rendszeres cigarettázáshoz.
Dombi Tibor: Nekem kézenfekvő volt a futás. Amikor még futballoztam, még nem az volt a divat, mint ma, hogy minden gyakorlatot labdával kell végrehajtani, voltak hosszabb távú, száraz futások is. De az nekem mindig jól ment, szerettem, élveztem, általában legelöl értem célba. A karrierem végén már mondogattam a Tankcsapda énekesének, Lukács Lacinak, hogy ha abbahagyom a focit, lefutom a félmaratonit – és Barcelonában meg is csináltam, pedig akkor még az NB III-ban játszottam. Nekem megmaradt a sport az életem fontos részének. És nemcsak a futás: járunk túrázni, sziklát is másztam, szeretek mindenféle mozgást.
Valós veszély a visszaesés?
Zacher Gábor: Minden csak akarat kérdése. Mondjuk, ha az ember tényleg átállt, és tudja, hogy a futás az élete részévé vált, belefér, hogy egy kicsit ,,kurválkodjon” – este nyugodt szívvel megiszom a sört, ha tudom, hogy lemozgom, kiizzadom másnap úgyis. Akkor belefér. A dohányzás komoly probléma, de van egy közeli példám: 47 év után nem érzem a motivációt, hogy letegyem a pipámat. Imádom a zamatát, és ha a dohányzás nyilvánvalóan rontja is a tüdőkapacitásom, most már alighanem így marad ez. Futok és pipázom, nekem megfér a kettő egymás mellett. De egyértelmű, nagy lelkierő kell ahhoz, hogy az ember elhatározza, kimondja, itt a vége, felhagy azzal, ami addig meghatározta: nem dohányzom többé, nem eszem annyit, odafigyelek majd – ez akaraterő kérdése. Az is, hogy elkezdd, az is, hogy ne hagyd abba, ne ess vissza.
Blaskó Mihály: Nekem az volt. A züllött életmódra ráment a házasságom, és amikor meghalt édesapám, megzuhantam. Akkor már futottam, de a haverok, akik tudták, mennyire szenvedek, hívtak: gyere, iszunk egy sört. Persze tíz lett belőle, újra belenéztem az éjszakába, az örvény húzott lefelé, mélyre kerültem, de meg tudtam állni: ne csináld, mondj nemet és vedd vissza a futócipőt! Ott elsüllyedhettem volna, szerencsére észhez tértem, és remélem, már nem is kerülök hasonlóan nehéz lelki helyzetbe.
Dombi Tibor
Dombi Tibor: Azt nem tudom elképzelni, hogy megállok az út közepén, mint Forrest Gump, hogy elég, nem futok többet. Amúgy sem vagyok egy otthonülő típus, azt gondolom, ha az egészségem engedi, megyek mozogni. A jövőt persze nem lehet látni, de nem tudom elképzelni magam úgy, hogy tudnék futni, de nem csinálom.
Cseke Lilla: Nem, én sem hiszem magamról, hogy visszatérne a tinikorom. Ahogy egyre fontosabb lett a futás, úgy csökkent a cigaretták száma, nem gondolom, hogy ez visszafordulhatna. Viszont a csokit nagyon szeretem, az édesség a gyengém, de ennyi futás mellett, remélem, megmarad akkor is, ha átalakul majd az étrendem.
Sorozatunk első részében azt jártuk körül, mennyire jellemző a csalás az ultrafutásban, a másodikban arról volt szó, hogy mennyire idegesítő, ha valaki mániákus „futóőrültté” válik, a harmadikban arra kerestük a választ, hogy profi húzás vagy divatozás futóedzővel dolgozni?, míg a negyedikben arra, hogy mennyire függvénye a futás a pénzügyi lehetőségeinknek?
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
