A Csupasport vendégei:
Maráz Zsuzsanna – ultrafutó, a Dupla Spartathlon női győztese
Lubics Szilvia – háromszoros Spartathlon-, kétszeres Ultrabalaton-győztes
Blaskó Mihály – a dupla Spartathlon első magyar teljesítője
Dombi Tibor – maratoni futó, korábbi 35-szörös válogatott labdarúgó
Hússal vagy hús nélkül?
Maráz Zsuzsanna: Többféle motiváció létezik. Az egyik, hogy a párom régóta vega, és két éve kitaláltuk, hogy én sem eszem húst. Néhány héttel később nagyon megfájdult a sípcsontom, begyulladt a csonthártya. Utánaolvastam, hogyan lehetne a regenerálódást felgyorsítani, és több helyen beleakadtam: minden állati eredetű étel elhagyása segíti a gyógyulást. Épp azokban az időkben néztem ilyen témában filmeket, és belevágtam. Eszembe jutott egy Balaton-körüli váltóverseny, ahol vártam a társam, és láttam, az élen Beda Szabolcs, Szabó Gábor és Bódis Tamás, három vegán, az is üzenet volt: ez aligha véletlen! Több irányból jött tehát az inspiráció. Emlékszem, március volt, és hívott az edzőm, hogy mi újság a sérüléssel, és hogy át kellene térnem a vegán étrendre, amikor válaszoltam: jó ideje ezen vagyok! Oké, mondta, de akkor ne két hétig, hanem az őszi Spartathlonig húzzuk ki így. Bevallom, rögtön nem éreztem a hatását, de a nyári edzőtáborban már nagyon is: akkor brutálisan sokat edzettünk, mégis nagyon gyorsan kipihentem magam, pedig már közel voltam az ötvenhez.
Lubics Szilvia
Lubics Szilvia: Nagyon régóta vegetáriánus vagyok, hamarabb lettem az, mint hogy elkezdtem volna futni. Úgy tíz éve hús nélkül étkeztem, amikor futni kezdtem, így nem is tudok arra válaszolni, mennyiben segített vagy hátráltatott az étrendem, mert húsevőként soha nem futottam. Egyszerűen csak nem szerettem, ma sem szeretem, a szagát sem bírom, nem afféle divathóbort volt ez nálam. Azért azt mondhatom, hogy lehet futni húsevés nélkül is, az én példám ezt mutatja.
Blaskó Mihály: Egy vérbeli vendéglátóstól milyen válasz érkezhet: húst hússal eszem. Ráadásul az éttermünkben kitűnő szakácsok vannak, erős a kísértés, és munkaköri kötelességem mindent ellenőrizni – vagyis megkóstolni. És a munka közben összejön 12-15 kilométer mozgás is, ahhoz is kell az energia, és akkor még utána elindulok edzeni. Ehhez nekem kell a hús, ezt szeretem, nekem ezzel megy a futás, de tudom, hogy sokan másképp táplálkoznak, itt vannak a lányok, remek példa, hogy lehet ezt másként is.
Dombi Tibor: Én is eszem húst, mindig is ettem. Misi vendéglátós, én viszont olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a párom, Janka élelmiszermérnök és táplálkozástudományi szakember. Szóval van így információm arról, mi hogy működhet, mit szabad, mit nem. Amíg futballoztam, naponta benyomtam két tábla csokoládét, ezt hagytam el, amikor futni kezdtem, de találtam nagyon finom cukormentes csokit. A profi futballban gyakori, hogy tészta, könnyű csirkehús rizzsel a menü meccsek előtt – ezt szerettem, sohasem esett nehezemre. Megfigyeltem azt is, hogy jót tesz nekem, ha egy vasárnapi verseny előtt pénteken, szombaton pizzát, tésztát eszem, és rátaláltam a zselére, amely ugyan nem gusztusos, de rendkívül hasznos. Mindenféle húst szeretek, leginkább a csirkét, de jól átsütve, ropogjon, úgy az igazi.
Maráz Zsuzsanna: Nekem igazán már csak az okoz gondot, ha elutazunk, mert sok helyen nincsenek erre felkészülve, és ha egy verseny után nincs választási lehetőséged, az kellemetlen tud lenni.
Próbálta meggyőzni bárki, aki mást gondolt, mint ön, a szerinte helyes étrendről?
Maráz Zsuzsanna: Nem, ugyanakkor én sem akarok ,téríteni” senkit. Még a saját családomat sem, de azért persze jó érzés, ha a párom gyerekei jönnek hozzánk, és mondják: miattunk nem kell húst csinálni, eszünk eleget! Senki elől nem vesszük el, erőltetni amúgy sem szabad semmit, de nyilván a tanítványaimnak elmondom, én hogy élek, mit tapasztalok. Többen kipróbálták, volt, akinek bejött, volt, akinek nem, a harmadik akarta, de nem bírta, ebben is sokfélék vagyunk.
Maráz Zsuzsanna
Dombi Tibor: Szerencsére nem. Normálisan el lehet beszélgetni bármiről, de ahogy ismerem magam, ha valaki erőszakosan rám erőltetné a saját dolgait, vagyok olyan parasztgyerek, hogy visszaszóljak: egyél füvet, rágd a fát, ha neked az kell, de engem hagyj békén. Én sem teszek senki asztalára hurkát, kolbászt, ha tudom, hogy vegán – olyan ez, mint az élet: mindenki döntse el, neki mi a jó, és fogadjuk el, ha más mást gondol. A lényeg, ha a végén visszanézek, azt gondoljam, jó életem volt, és ehhez nekem a húsevés hozzátartozik, de tiszteletben tartom mások véleményét akkor is, ha az nem egyezik az enyémmel.
Lubics Szilvia: Harminc éve még furcsának tűnt, hogy nem eszem húst, akkor azért kaptam megjegyzéseket. Sőt, amikor terhes lettem, orvos apósom mondogatta, nem lesz ez így jó, baja lesz a gyereknek, de szerencsére nem lett igaza. Szerintem ez magánügy, belső dolog, senkire nem tartozik, ki mit eszik és miért, az is idegen tőlem, hogy ételeket posztolnak az emberek a közösségi oldalaikon – kire tartozik ez? Hozzáteszem, semmi gondom a húsevőkkel, mindenki egyen azt, amit szeret és megkíván. Ne véleményezze senki, hogy én mit fogyasztok, én sem teszem ezt senkivel.
Blaskó Mihály: Nem, engem sem. Magam tapasztaltam ki, mi jó egy verseny előtt vagy éppen közben. A csongrádi orvos barátomtól láttam, hogy falatozgat az övtáskájából, kérdeztem, mi az? Kis sós falatkák, jól tudnak esni – azóta édesanyám és a párom sós aprósütijeit viszem magammal én is, nagyon fel tud tölteni egy-egy jó falat a verseny közben. Verseny után egy jó gulyásleves: vacogsz a kimerültségtől, folyadékhiányod van, a legjobb egy forró leves, felmelegít, arról szerintem hiába próbálna engem lebeszélni bárki is.
Elképzelhető, hogy egy hónapig teljesen eltérjen az étkezési szokásaitól?
Blaskó Mihály
Lubics Szilvia: Nem, annyira látom benne az állatot, hogy kizártnak tartom. Undorodom tőle, de a családnak megfőzöm, azzal nincs gondom. A gyerekek közül egy vega, kettő nem, abban kérek segítséget, hogy ne nekem kelljen felvágni, elmondom, milyen legyen, aztán fűszerezem, ízesítem én, de enni nem eszem belőle. Amúgy azt mondják: jól főzök.
Blaskó Mihály: Ó, én nagyon is. Annál is inkább, mert évente kétszer-háromszor van tíz nap, amikor nem eszem húst, csak zöldséget. Amolyan tisztítókúra ez, és érzem is a jótékony hatását. De ennyi elég is nekem, télen, tavasszal iktatok be ilyet, aztán még ősszel, de jobban szeretem a húst annál, mint hogy egész évben így éljek. És akkor még ott vannak a zseniális desszertek, azok is jöhetnek minden mennyiségben.
Maráz Zsuzsanna: Nem, húst már nem ennék. Mert ez az életmód nemcsak az étkezésre hat, hanem a gondolkodásra – a nagyüzemi hústenyésztésben rettenetes körülmények között tartanak állatokat, elvi kérdéssé vált nálam, hogy emiatt se egyek húst. Eleinte én is aggódtam, mit tudok majd enni? De szuper receptek vannak a neten, a videómegosztó oldalon lehet követni így dolgozó szakácsokat, remek indiai fűszerekkel lehet ízesíteni, ma például bolognai lesz a vacsora, persze hús nélkül. A párom tesz rá sajtot, én nem – a tapasztalatom az, hogy bár az éttermekben sokszor még mindig rántott sajt vagy gomba a húsmentes étkezés összes variációja, nagyon változatosan lehet étkezni akkor is, ha valaki semmiféle állati eredetű ételt nem fogyaszt.
Dombi Tibor: Amit Zsuzsi mond a rehabilitáció gyorsításáról, az nagyon érdekes – így a válaszom az, hogy az egészségem miatt talán igen, el tudnám engedni a húsevést. De magamtól aligha, ha bármi bajom lenne, kipróbálnék minden mást, a tizedik ötlet lenne, hogy az étkezési szokásaimon változtassak.
Dombi Tibor
Sorozatunk első részében azt jártuk körül, mennyire jellemző a csalás az ultrafutásban, a másodikban arról volt szó, hogy mennyire idegesítő, ha valaki mániákus „futóőrültté” válik, a harmadikban arra kerestük a választ, hogy profi húzás vagy divatozás futóedzővel dolgozni, a negyedikben arra, hogy mennyire függvénye a futás a pénzügyi lehetőségeinknek, míg az ötödikben arra, kit mi motivált, mikor elkezdett futni.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
