Eljött egy régen várt pillanat: szerkesztőtársam megunta odahaza polcon nézegetni a totálisan lemerült, vaksötét kijelzőjű TomTom Runner 2 Cardio óráját (amúgy ez a szerkesztőtárs afféle kőkorszaki pofi, ugyanis ebben az agyonkütyüzött, miniatürizált világban kizárólag a féltégla nagyságú mobiltelefonján futó applikációt hajlandó használni a napi kocogásaihoz), és végre elhozta kipróbálásra, hogy feltölthessem, megtapogathassam, nyomogathassam, szoftverfrissíthessem, és persze futhassak is vele egy nagy, kilométeres kört (hét és fél lett belőle). A TomTom futóórákban az a vicces, hogy egy pattintással ki lehet emelni az óratestet a szíjból, így a csuklóra valók közül a férfias sötét árnyalatoktól kezdve a türkiz színekig választhatunk – na, mondanom sem kell, hogy ez a tesztóra pirosas-sárgás-zöldes-türkiz mintázatban fürdik, szóval nem annyira szőrös férfikéz-kompatibilis, még szerencse, hogy (még) tél van, hideg van, hosszú ujjú széldzseki és kesztyű van, azaz épphogy kikandikál a világra ez a rikító külsejű csuklóra szorított ketyere.
Jól olvasható kijelző, alap adatok, és bőszen méri a pulzust a csuklóról a TomTom
Merthogy szorosra húzva kell viselni, ugyanis ebben a műanyag vs. bőr vákuumban – csuklós méréssel kalibrálja a pulzust (erre utal a típusneve is: Cardio). És ez az, amiben én eddig nem hittem! Nehogy már az óra alján lévő, összevissza pulzáló kis zöld ledes izé a bőrt átvilágítva a véráramlásomból kiokumlálja, hogyan zakatol a szívem.
Csakis mellkaspántban voltam hajlandó idáig futni, még akkor is, ha a kidörzsölődés miatt egyre többször vannak kellemetlen pillanataim és napjaim…
Na szóval, a lényeg: a minap a jobb csuklómra felszíjaztam a kissé feltűnő TomTomot, míg a bal kezemen a jól megszokott éjfekete Garmin Forerunner 920 XT-m utazott az IAT-küszöbedzésnek hívott 52 perces performanszon. A két óra közötti tudásbéli különbséget pedig úgy tudnám leírni, hogy az egyikkel nem elképzelhetetlen az űrutazás – ez ugyebár a Garmin Forerunner 920XT, amely a legszuperebb pulzusövvel együtt nem elég, hogy a szívdobbanásaimat, hanem még a lépésfrekvenciát, a futási dinamikát, a VO2 maxot, a talajérintési időt is méri (és most csak a fél százalékát írtam le annak, amit a belső és külső szerveim futó-, úszó- és kerékpározóműködése kapcsán adatfeldolgozásilag tud), ezen kívül csipog és rezeg, amikor innom vagy ennem kell, aztán megint másként csipog és rezeg, amikor túl alacsony vagy túl magas a pulzusom, továbbá mos, főz, takarít és a feltöltött edzéseimet úgy vezényli le, mint Kobajasi Kenicsiro az MR szimfónikusokat, ja és az úgynevezett nyomvonalas módszerrel a legsötétebb erdőben is elnavigál az ösvényeken.
A Garmin mindent megmutat, nincs olyan részlete a futásunknak, amely titokban maradna a Forerunner 920XT előtt – viszont speciális pulzusöv is kell ehhez a mutatványhoz!
A másikkal, a TomTommal az űr helyett csak itt, a földön lehet kocogni, egyszerűen, békésen, a különlegessége egyedül az agyonkritizált csuklós mérés, tehát semmi pulzusöv, semmi kidörzsölődés.
Nem nyújtom sokáig ezt a történetet: a két totálisan ellentétes berendezésű és igényszintű óra tökéletes összhangban méricskélt mindent, amire a lassú és gyors futások során szükség volt.
Ez azért nagy szó – szerintem –, mert az EKG-pontos pulzusöv állt szemben a ledes, kalibrációs huncutsággal. A csuklóról történő mérés nagy hátrányának mondják a futóguruk, hogy lassabban követi le a gyorsítás és lassítás során a pulzusérték-változásokat. Kipróbáltam tehát, hogy így van-e valóban, vajon nekem, a hobbifutónak is feltűnik-e ez a „lassúság” és ezért is választottam a bizonyos IAT-küszöbedzést a teszthez.
Ennél a futásnál ugyanis a tízpercnyi nyugis kocogást négy ismétléssel váltotta az öt perc tempós rohanás és közben a három perc regenerációs lötyögés, majd jött végül a tíz perc levezetés. Tehát küszöbértékekre kell fel és levinni a pulzust, ami akkor különösen jó mókának tűnik, ha az ember két teljesen más képességű és tudású futóórát tesztel.
Ez a futás azonban unalmas volt, mert az órák „agya” azonos rúgóra járt – monotonul ugyanazt mutatták! Futás közben (akár lassú volt, akár gyors) a Garmin és a TomTom értékei ugyanazon mezsgyéket járták meg, nem volt semmiféle extrém lassú pulzuskövetés, nem voltak nagy eltérések (sőt, szinte semmilyen eltérés nem volt), vagyis elmondható, ha valaki hétköznapi futáshoz (pulzus- és tempókövetésre, meg némi szoftveres edzéselemzéshez) keres órát, akkor bátran vásárolhatja a TomTom Runner 2 Cardióhoz hasonló, alul ledes kütyüt, aki viszont extrém tudást vár el a szerkezettől – mondjuk a terepfutás során nélkülözhetetlennek tűnő nyomvonalas navigálást –, akkor a Forerunner 920 XT-vel rokon órával szemezzen majd, de…
Minél többet fut az ember, annál inkább erősödik a tapasztalása, s a rutinnal párhuzamosan az óráján sem nézeget majd öt másodpercenként különböző adatmezőket (persze eleinte azért vesz az ember minél menőbb órát, mert azt hiszi, azzal jobban megy majd a kocogás, de sajnos nem…).
Ami a leginkább fontos adat futás közben: pulzusszám, tempó, táv, eltelt idő, illetve terepen, erdőben a navigáció. Ami a drágább és nagyobb tudású futóórák esetében pluszban bejön, hogy az előre megírt edzéseket fel lehet tölteni a márkához tartozó online edzésnaplózó felületről (ezt a Garmin mellett a Polar tudja igazán profin), s az óra aztán csipogással, rezgéssel levezényli a részleteket, ám véleményem szerint minél inkább elaprózzuk a kijelzőn látható adatmező-mennyiséget, akkor már kizárólag a kütyütrendnek hódolunk, ugyanis a fentebb említett néhány főadaton kívül semmi másra nincs szükség.
Ráadásul nekünk most azt kell vizsgálni, hogy a hobbifutók számára a mozgás közben, egyetlen gyors pillantással lereagálható alapinformációk kapcsán létezik-e markáns különbség a pulzuspántos mérést használó extra tudású óra, valamint a bőrátvilágításos szenzorral működő, szűkösebb szolgáltatás kínáló óra között.
Íme, az összegzés:
1. A futóedzés pulzusmérése során egy- és maximum négyütésnyi különbség volt a jellemző, de összességében azt kell leírni, hogy mindvégig azonos értéket láttam mind a Garmin, mind a TomTom órán. A Garminon az átlagpulzusom 144, a TomTomon 145, a legmagasabb pulzusértékem az előbbi órán 164, utóbbin 166 volt. A felgyorsuló, majd lassuló futás során mindkét szerkezet azonos módon követte le a sebesség és pulzusérték változást (az edzésnaplózó felületen a Garmin pulzusgörbéi azért sokkal részletgazdagabbak voltak, de ennek ugyebár futás közben még nincs jelentősége).
2. Távolság- és sebességmérés: a Garmin 7,63, a TomTom 7,73 megtett kilométert mért, száz méter volt tehát a különbség, míg az átlag futósebesség a perc/ezer méteres lebontásokban hattized(!) másodpercnyi különbséget mutatott csupán – márpedig ezek az értékek abszolút egyenlőnek mondhatók mindkét óra esetében.
3. A teljes pozitív szintemelkedés (abszolút sík terep, aszfalt volt az edzés színtere) a Garmin szerint 15, a TomTom szerint 28 méteres volt. Ennek – gondolom – nincs különösebb jelentősége az aszfaltos futások során, terepen azért más a helyzet (ez ügyben viszont kifejezetten a Garminban bízom a barometrikus képessége miatt).
4. Ha valaki, mondjuk, fogyás céljából szeretné monitorozni a mozgását, akkor hasznos lehet az edzés során elveszített kalóriaadat, hiszen nem mindegy, milyen deficittel lehet számolni a nap során – a Garmin szerint 735, míg a TomTom mérései alapján 891 kalóriaveszteséggel zártam az 52 percen át tartó küszöbedzést. Erre már azt mondom, hogy hosszabb távon nagy különbség van a két kütyü adatai között.
A summázat tehát az lehet, hogy ha valaki csakis az alapméréseket szeretné látni a futása során (szerintem edzés, utcai vagy terepfutóverseny közben az átlagnál kíváncsibb futómániásnak nincs is többre szüksége két-három adatnál), akkor a csuklós, bőrátvilágítós módszer ugyanolyan hatékony, mint a pulzusöves.
Aki viszont szereti az edzés utáni bővebb elemzést, illetve online edzésnaplóból végzi a napi futásait, edzéseit, majd pedig később minden részlet adatára kíváncsi, akkor biztos, hogy nem tudja kikerülni az igazán professzionális tudású pulzuspánt használatát. Az órák árfekvése kapcsán amondó vagyok, hogy a hobbifutó számára bőven elég a százezer forint alatti kütyük közül választani, aki viszont térképes, nyomvonalas navigációt is használ, akkor – főleg a kijelzőméret, továbbá a navigációs pontosság, az akkumulátorkapacitás miatt – jobban jár, ha a százezer forint feletti kategóriából választ (más lehetősége amúgy nem is nagyon lesz, ha garanciális, vadonatúj szerkezetet vásárol).
Egyvalamit immár biztosan tudok: a csuklóról dolgozó órákkal kapcsolatos kritikákat, amelyek a pontosság, a reakciógyorsaság kapcsán hangzottak el, s amelyek engem is erősen eltántorítottak, most már illik elsimítani, ugyanis ez a forradalmi újítás az egyre kifinomultabb szoftverek miatt tökéletesen beválhat a hobbifutóknak.
Egy ütés különbség ugyanis nem a világ… Még pulzusban sem.
