Kenyai zászlóval a hátán, mosolyogva, a közönség vastapsa közepette futott be az idei Spartathlonon (35:49:19) a célba a kenyai Purity Jenninger. Minderről egy rövid kis felvétel is megtalálható a Youtube-on, így bárki megnézheti, milyenek voltak az afrikai sportoló utolsó méterei. A története persze elsősorban azért érdekes, mert kenyai futók nem indulnak gyakran a 246 kilométeres kőkemény ultrafutóversenyen. Purity Jenningerre tehát már csak ezért is nagyobb rivaldafény vetült, ám sajnos sok érdemleges forrást nem találni a futómúltjáról. Egy 2021-es, az ideale-gerade.de oldalon közzétett interjúból azonban valamelyest képet kaphatunk arról, hogy hogyan vélekedik az ultrafutásról, és mit javasol azoknak, akik még csak ismerkednek a hosszabb távú futással.
„Az ultrafutás a felkészüléssel kezdődik, és nagyon sok múlik a mentális erőn – mondta. – Amikor lefutsz egy maratoni távot, és tudod, hogy még körülbelül kétszer annyi van előtted, az elég kemény. Ott fejben nagyon erősnek kell lenni. De ennek is megvan a szépsége, és végül minden erőfeszítés kifizetődik. A célba érkezés pillanata mindig óriási boldogsággal tölt el.”
A cikkből az is kiderül, hogy két terhesség után több mint negyven kilogrammot fogyott a futásnak és a sportnak köszönhetően, na meg az is, hogy gyerekkorában mezítláb oda-vissza húsz kilométert tett meg iskolába jövet-menet. Ami még így is luxusnak számított.
„Kenyában fizetni kell azért, hogy valaki iskolába járhasson, és a szüleim keményen dolgoztak azért, hogy tanulhassak – folytatta. – Így tehát az a néhány kilométer, amit ezért naponta meg kellett tennem, igazán nem számított. Kenyában óriási a szegénység, és alacsony az életszínvonal, így ha valaki nyer, mondjuk, ötvenezer eurót a berlini maratonon, az arrafelé hatalmas pénznek számít.”
Végül azt is elmondta, ő hogy készül fel egy nagyjából 100 km-es távra, illetve azt is, hogy mit javasol azoknak, akik kezdetnek megpróbálkoznának az 50 km-es távval.
„A száz kilométerre való felkészüléshez jó sok időre van szükség, és olyan emberekre, akik támogatnak – mondta. – Ilyenkor ugyanis rengeteg időt töltesz a futással. Én egy ilyen versenyre hat-nyolc hónapot készülök harminc, negyven, ötven, hatvan, és néhány száz kilométeres futással. Emellett az edzéstervben szerepel sok regeneráló futás, kerékpározás és erőnléti edzés. Az utóbbira főleg a sérülések elkerülése miatt van szükség. És persze az alvás is nagyon fontos. Na meg szerintem sokat számít, hogy éjszaka is fussunk, negyven kilométer éjszaka egyedül… Ez is része a felkészülésnek, hogy tudd, mi vár rád.
Az ultrafutásnál sok múlik azon, hogy a verseny napján milyen fizikai állapotban van az ember. A lényeg a megfelelő koncentráció és a türelem.
Ahhoz, hogy lefuss ötven kilométert, előbb teljesíteni kell a maratont. Utána a maradék nyolc kilométer már nem túl nagy kihívás. És sok-sok kilométerrel a háta mögött úgyis kitapasztalja az ember, hogy mi jó neki, és mi nem. De persze sok általános bölcsesség van.”
A kenyai futó a női mezőnyben a 49. helyen, 35:49:19-es idővel fejezte be az idei Spartathlont, de hozzáállása és a futás iránti szenvedélye mindenképpen példaértékű.
