Van az úgy, hogy bármennyire jól érezzük is magunkat a bőrünkben, bármennyire jól mennek is a dolgok (természetesen leszámítva az egyéb nehézségeket a világban), az élet közbeszól, és két lábbal rúgja be az ajtót egy csomó problémával együtt.
Nálam múlt héten eszkalálódtak a bajok, ami természetesen az edzéseimre is hatással volt. Egy TRX-et ki is kellett hagynom, és a futásokat sem akkor tudtam megoldani, amikor ideális lett volna. Mivel a problémák miatt mentálisan nem vagyok topon, a hét első futóedzésének feladataiból szinte semmit sem tudtam kivitelezni, és Krátky Egon edzővel abban maradtunk, hogy ezt a futást átminősítjük a „ma is sportoltam valamit” kategóriába. Sőt, tulajdonképpen dicséretet kaptam tőle, hogy a gondok ellenére azért megpróbáltam, és nekiindultam. A heti második futásom viszont meglepetéseket tartogatott nekem. Laza, könnyű futás volt a feladat, viszonylag rövid távon. Mivel agyban akkor sem tudtam koncentrálni az edzésre, úgy indultam neki, megyek ahogy tudok, aztán egyszer csak túl leszek rajta. Az első kilométer elég gyors lett magamhoz képest, és azt éreztem, nem fáradok, bírom tovább ugyanúgy.
Az órám folyamatosan jelzett, hogy túl gyorsan futok, de mivel minél előbb haza szerettem volna érni, nem foglalkoztam vele.
A végén meglepődtem, milyen jó tempóban nyomtam végig (magamhoz képest), aztán nézegetve a statisztikákat észrevettem, hogy a VO2 max értékem olyat mutatott, mint még soha. Mikor az edzővel elkezdtük a munkát, 37-38 körül volt, de 38 fölé még sosem ment, most pedig 40-en állt. Így ahelyett, hogy ez a futás is a kukába ment volna, nagyon boldoggá tett! Írtam is a visszajelzésemben, hogy tudom, nem ez volt a feladat, de így sikerült, és most nagyon jól érzem magam! A harmadik pedig főpróba volt a két hét múlva ránk váró kihívásra, ekkor csaknem kétórányi feladatot kaptam, így autóba vágtam magam kora reggel, és elautóztam a Duna-partra.
Amikor kiszálltam a kocsiból, döbbenten szembesültem vele, olyan erős, fagyos szél van, hogy a levegőt is elfújja a szám elől, és csak tátogok, mint hal a szatyorban.
Kétségbeesetten agyaltam, mitévő legyek, teljesen elfelejtettem, hogy a folyó mellett mindig jóval hidegebb van, mint egyébként. Aztán maradtam az eredetileg tervezett öltözetnél, így az első két kilométer nagyon kemény volt, a kezeim vörösre fagytak, de aztán szépen bemelegedtem, és hoztam az előírtakat.
Metsző szélben is élmény futni a Duna partján
Önmagamhoz képest ekkor is nagyon jó tempót nyomtam! Az utolsó néhány kilométeren ugyan volt némi holtpont, de a legjobbkor szólalt meg a fülemben az Unstoppable című szám, úgyhogy felnyomtam a hangerőt, éreztem, hogy szétárad bennem az energia, és újból nekilendültem.
Őszintén szólva ámulok, hogy mit is jelent edzővel dolgozni, hiszen tényleg rengeteget fejlődtem az elmúlt három hétben!
Ha ennél már nem lennék jobb, akkor is elégedett lennék!
BARATRUNNING.COM
A honlapon Hello Badacsony Trail-beszámolót olvashatunk (a táv 53 kilométer volt, 1882 méter szinttel), a szerző szerencsére előre felkészült a várható időjárásból, így nem érte meglepetésként az eső és a hideg: jól választott öltözetet és frissítést is.
Sőt annyira jól sikerült a futás, hogy a harmadik helyet szerezte meg a nők között!
Még egy izgalmas beszámolót olvashatunk a Gizionok oldalán, az írás Belus Tamás Black Hole-teljesítéséről szól.
Ugyebár ez volt az a verseny, amelyen előre szinte semmit sem lehet tudni, sem a távot, sem az útvonalat, nem volt saját frissítés, nem lehetett óra a versenyzőknél, ezáltal track sem, abszolút a szervezőkre és magukra voltak bízva. Hát, kérem, így lenyomni nyolcvanöt kilométert a Bakonyban, egészen elképesztő teljesítmény!
ZERGETALPAK (Facebook)
Ha olyan rossz idő van, hogy ajánlott lenne inkább otthon maradni, na, akkor kell nekiindulni a Hello Balaton terepfutóversenynek! Legalábbis a szerző így tett, és nagyon kellemes, jó szervezésű viadalon vett részt, s a nők között a harmadik helyet szerezte meg!
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
