BLOGRA FUTOTTUNK Hahó, jönnek a szívecskés futások!

Hobbifutók, figyelem, csalhatatlan jele van annak, hogy közeledik a tavasz: blogszörfös kolléganőnk ugyanis egyre érzelgősebb posztokat is talált szokásos heti internetkutatása során.

Na, ezúttal nem húzom sokáig a bevezetést, az e heti blogszemlét a kocogásra is nagy hatást gyakoroló történettel kezdem el, ugyanis a futás vadonatúj versenyzési fajtáját ismerhettem meg: a virtuálfutást.

virtualfutok.hu (honlap)

Sokan vannak olyanok, akik szeretnének versenyeken részt venni, de a helyszínekre való eljutást nehezen vagy egyáltalán nem tudják megoldani. Nekik, valamint a „szintidőparásoknak” és a tömegiszonyosoknak találták ki a virtuálfutást. Ennek az a lényege, hogy a kiírt versenyre be kell nevezni (a legközelebbi a Valentin Run, február 14–17.), s a megadott időintervallum alatt a távot valahol teljesíteni kell. Igen, valahol. Nincs helyszínhez kötve, a világ bármely pontján le lehet futni (félmaratonit és annál kisebb távokat lehet választani), s ha ez megtörtént, a futóalkalmazással rögzített teljesítésről egy screenshotot kell a virtuálfutóknak elküldeni. Lehet csapatban és párban is jelentkezni, s még érmet is adnak. Ráadásul a nevezési díj egy része jótékony, illetve karitatív célokat szolgál, nevezéskor el lehet dönteni, hogy mely szervezetet szeretnétek támogatni.

Polarközösség (Facebook)

Nemcsak a virtualfutok.hu kapcsolja a következő futást a Valentin-naphoz, hanem a Polarközösség is a Facebookon! Érdekes felhívást tettek közzé, keresik a legszebb szív alakú futókört, amelynek minimum három kilométeresnek kell lennie. A játék február 3-ig tart, addig kell beküldeni az alkalmazás fotókat, eredményhirdetés február 6-án lesz!

Sperka „Speró” Tamás (Facebook)

„Sperót” a terepfutók navigációs gurujának is szokták hívni (amellett, hogy ő maga nagyon komoly terepfutó), korábban itt a csupasport.hu-n olvashattatok arról, hogy a tavalyi Atacama-crossingra készülő és a Börzsönyben az egyik főpróbafutásán éjszaka eltévedő Lubics Szilvit miként navigálta vissza az íróasztala mellől egy mobiltelefon segítségével a helyes útra. Szóval „Speró” rendszeresen szokott jótékonysági futásokat szervezni, a legközelebbi, amelynek a nagykövete lesz, az a Balboa, február 9-én. Sperka Tamás itt iramfutó szerepet vállalt, s bár a Balboa ingyenes rendezvény, minden résztvevőt kérnek, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a nagydobronyi leányotthont.

runnersworld.hu (honlap)

Itthon a Rocky-imádók rendszeresen futják meg a Balboa-körüket, ami nem éppen egy laza, átmozgató kocogás, sokkal inkább kőkemény futókaland. Az amerikaiak pedig Chuck Norris-futamot rendeznek. A jótékonysági futás Texasban lesz májusban, és hasonlóképp a mi Balboánkhoz, ez is beöltözős lesz, Chuck Norrisként kell futni mindenkinek. Természetesen Chuck is ott lesz a célban, hogy gratuláljon a sok hasonmásnak. Aki nem tud ezen részt venni, ne keseregjen, itt van mindjárt a Balboa-kör rajtja!

futnimentem.hu (honlap)

Találtam egy érdekes cikket, arról, hogy a futóknak a hajukra is figyelniük kell, mert károsodhat az edzések alkalmával. Jómagam egyébként kénytelen vagyok fonott varkocsban futni, mert egy ideje kibonthatatlan kenderkóc lesz a hajamból a sapka alatt. Ha ehhez még nedves idő is társul Diana Ross- és/vagy Opitz Barbi-hajkoronám lesz. Szóval nagyon oda kell figyelni, főleg hosszú hajjal, hogy a futás utáni euforikus érzést ne vágja agyon a fürdőben egy hajkitépős tortúra.

Futólépés (Facebook)

Őry István ismét közösségi futóedzést szervez, ami a Margitszigeten lesz február 4-én! Az edzés ingyenes, és ami fontos, edzettségi szintnek megfelelően külön csoportok lesznek. Aki szeretne menni, nézze meg az oldalukon a részleteket!

Mindenki kösse fel a futógatyáját, közelednek a Valentin-napi futások, szívecskés futókörrel jelentkezzetek a játékra, az összes többit pedig mindenki posztolja valahová, mert kocogni jó, úgyhogy fussatok, fussatok!!!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin
Megszerette a futást, immár száz kilométeren vannak jelentős céljai
Vadkempingezés télen – tippek a hóban, erdőben alváshoz
11 vármegyét érint, az Őrségtől a Zemplénig kanyarog 2025-ben a Ring-sorozat

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.