Harminchárom hegy egy nap alatt

Kim Collison, 41 esztendős futóedző 24 óra alatt 33 úgynevezett munrót hódított meg a Skóciában található 282 közül, sőt az egyik csúcson még két szarvassal is találkozott.

A fenséges skót tájakat élmény nézni, miként a hegycsúcsokra felpillantani – no de felfutni?

A futóedzőként dolgozó Kim Collison július elején – az elmúlt 15 hónapban harmadszor – hegyi futásban állított fel csúcsot a szép vidéken. Némi háttérinformáció: Skóciában munróknak hívják a 3000 láb, azaz 914 méternél magasabb hegyeket, a nevüket Sir Hugh T. Munro után kapták, aki 1891-ben katalogizálta őket. Összesen 282 található belőlük, Collison közülük harminchármat hódított meg huszonnégy óránál kevesebb idő alatt.

 

 

Egészen pontosan 23 óra 48 perc alatt csaknem kilencezer méternyi szintemelkedést győzött le, és száz mérföldet, tehát 169 kilométert futott. A korábbi csúcsot Sasha Chepelin tartotta, aki harminckét munrót hódított meg, ám Collison a rekord érdekében még beiktatta a Braeriachot (1296 méter), amely a harmadik legmagasabb hegy a Brit-szigeteken.

„Korábban úgy gondolkodtam, ha minden rendben megy, sikerülhet plusz egy hegy hozzáadásával is huszonnégy órán belül maradnom, de persze egy ilyen úton bármikor történhet valami, és végül nagyon kevés időm maradt” – fogalmazott a 41 éves férfi.

Ahogy az egy kemény kihíváson megszokott, Kim Collison is fáradtsággal küzdött, plusz a gyomra nehezen tolerálta a feladatot, nem bírt enni. Mint elmondta, egy ponton egyszerűen le kellett ülnie, és magába erőltetnie egy kis pizzát, mert tudta, muszáj energiához jutnia.

 

 

Ezen kívül az időjárással gyűlt meg a baja, mivel este esett, és rosszabb látási viszonyok között kellett haladnia. Ám amikor tiszta volt az idő, még ő is elámult a táj szépségén.

„Skóciának ezen a részén, különösen Cairngormsban csodálatos a kilátás. Hihetetlen volt, amikor az egyik csúcson két hatalmas szarvas fogadott” – tette hozzá Collison, aki azt is élvezte, hogy sok ismeretlen bátorította, motiválta, ám nemcsak nekik, hanem segítő csapatának is megköszönte a támogatást.

Fotók: Kim Collison/Instagram

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.