Három folyó, két ország, három híd, egy alagút – másodszor is DuplaKanyar

A futóverseny célja a Dunakanyar bal és jobb partján lévő települések összefogása.

A szeptember 10-i eseményen indulók három táv közül választhatnak, az egyéni nevezés mellett a hosszú távon lehetőség van többfős csapatok részvételére is. A legrövidebb táv öt kilométeres, a közepes 12 km (mindkettő nagymarosi rajttal és visegrádi céllal), a leghosszabb 62 km (Nagymarostól Nagymarosig), utóbbi áthalad Szlovákián, a Duna bal és jobb partján.

Mindhárom távot teljesítők áthaladhatnak a DMRV Zrt. 550 méteres közműalagútján Nagymarosnál, illetve Visegrádnál, amiről minden résztvevő névre szóló tanúsítványt kap.

A címben kiemelt folyók a Duna mellett az Ipoly és a Garam, a három híd pedig a Szob–Párkány vasúti híd, a Garam-híd és a Mária Valéria híd.

A második alkalommal megrendezendő esemény a természeti adottságok mellett történelmi és szakrális helyek sokaságát érintve nyújt egyedi élményt a résztvevőknek. Közösségépítő célzattal az érintett településeket is bevonjuk a szervezésbe, megvalósítva így a Dunakanyar összefogását – áll a szervezők közleményében.

A verseny fővédnöke és ötletgazdája Rétvári Bence államtitkár, országgyűlési képviselő.

A szervezők kiemelt figyelmet fordítottak a frissítő- és váltópontok feltöltésére, így a futók ezeken banánt, almát, müzliszeletet, csokit, ropit, üdítőt, magnéziumos vizet, kólát tudnak magukhoz venni. A kezdő- és finishercsomagok szintén tartalmaznak erőnléthez szükséges termékeket, valamint pólót, emlékérmet, emléklapot.

A futás előtti bemelegítést Katus Attila vezeti.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.