„Kétezertizenhétben kezdtem el futni – mondta a mérnök végzettségű 44 éves Szilágyi Gyula. – Kétezertizenhat óta dolgozom jelenlegi munkahelyemen kis megszakítással, s akkor ősszel az egyik kollégám épp félmaratonira készült. Tavasszal aztán elment az eseményre, s otthagyott nekünk egy linket, ahol követhettük, hogy merre halad. A verseny alatt folyamatosan frissítettem, nézegettem, hogy melyik futó merre van éppen, teljesen magával ragadott. Elkezdtem gondolkodni, hogy hogyan lehet huszonegy kilométert lefutni?
A kolléga a futása után élménybeszámolót tartott, ekkor átkattant bennem valami, eldöntöttem, hogy futni fogok.”
Júniusban aztán elkezdett egy három hónapos online edzésterv alapján készülni, s a vége éppen a WizzAir félmaratoni hétvégéjére esett. Gyula ebben az időszakban heti öt napot futott, keményen végigedzette ezt az időszakot.
„Nem volt elképzelésem, mi a kisebb és mi a nagyobb táv. Életem első versenye a WizzAir előtt két héttel volt, egy tíz kilométeres esemény. Lefutottam, de nagyon szenvedtem. Akkor még nem tudtam, hogy mi az a frissítés, vagy mit jelent elfutni az elejét. Úgy voltam vele, hogy legalább tanultam ebből is, így megyek a félmaratonira.”
Szilágyi Gyula az Ultrabalaton teljesítése után
Két hét múlva teljesítette a félmaratonit, majd elgondolkozott, hogyan tovább. Akkor a maratoni volt a következő cél, s az odavezető úton lépcsőfokról lépcsőfokra haladt, így a következő táv a harminc kilométer volt, majd a maratoni távot átugorva jött a negyvennégy kilométer. Ezután lefutotta az ötven kilométert, s kétezertizenhét végén a hetvenet is teljesítette. A következő évben már csapatban az Ultrabalatonon akart részt venni, ám nem talált magának olyan csapatot, amelynek éppen szüksége lett volna még egy futóra. Kétezertizennyolc elején látta a Szederkény–Bóly száz kilométeres verseny
hirdetését, s úgy döntött megpróbálja, ha pedig megy neki, akkor egyéniben indul az Ub-n.
„Remekül sikerült a száz kilométeres futás. Jó volt az időjárás, nem siettem, ráadásul mellém szegődött egy biciklis önkéntes kísérő és egy másik futó is, akikkel végig jól elvoltunk. Azóta is jó barátok vagyunk. Nyugodt tempót mentem, s mivel csak jó tapasztalatom volt a verseny után, elindultam az Ub-n. Tizenegy hónapja kezdtem a futást, s máris ott voltam az Ultrabalaton egyéni versenyzői között. A Balaton-kerülő eseményen fél távig nem volt probléma, aztán a zokniválasztás megbosszulta magát.
Mivel pamutzokniban voltam, körülbelül harminc vízhólyag nőtt a lábamra, szinte nem is tudtam ráállni.
Alig tudtam haladni, öt kilométerenként figyeltem az időt, s kiszámoltam, hogy milyen tempót kell mennem, hogy még szintidőn belül beérjek. Nem volt egyszerű, ám harmincegy óra ötvenhárom perc alatt értem a célba, így éppen megvolt a harminckét órás szintidő.”
Idén májusban aztán nagy fába vágta a fejszéjét, elhatározta, hogy egymást követő három hétvégén teljesíti a 109 kilométeres privát Ultrabalaton Hegyestű Trailt, a 130 kilométeres privát Ultra Tisza-tó versenyt, valamint a 211 kilométeres privát Ultrabalatont. Végül azonban nemcsak ezen a három eseményen vett részt, az első erőpróba, a Hegyestű előtt volt egy kísérő nélküli A Kör-, majd egy egyéni Ultrabalaton-teljesítése is.
„Május tizennegyedikén kezdtem a privát Ultrabalaton Hegyestű Trailt. Semmit sem tudtam a pályáról, viszonylag új, ráadásul nem vagyok terepes. Mivel nem sokkal korábban megcsináltam A Kört, azzal készültem a privát UHT-ra. Úgy voltam vele, ha az sikerült, ezzel sem lesz probléma. Jó volt a futás, nem volt semmi negatívum. Szerencsém volt az időjárással, bár a mezőn néha elég meleg volt. Az időm 14:55:52 lett. Következett május huszonegyedikén a privát Ultra Tisza-tó. Reggel a rajtnál esett az eső, ami jól jött, s egészen tizenegy óráig így is volt. Aztán eltűntek a felhők, nagyon meleg lett, s gondot okozott, hogy alig találtam vízvételi lehetőséget. Ötvenöt és hatvanöt kilométer között voltak nehézségeim, aztán túllendültem ezeken. Este jött a szokásos harc a szúnyogokkal és a bogarakkal.
Korábban kétszer részt vettem már az UTT-n, akkor megfogadtam, hogy a körülmények miatt többet nem megyek… Egyszerűen megeszik a szúnyogok az embert.
Éppen ezért ez arra ösztönzi a futót, hogy minél gyorsabban haladjon, én az utolsó tizenöt kilométeren úgy szaladtam, mintha kutyák kergettek volna. 15:45:20 alatt értem a célba. Május huszonnyolcadikán jött a privát Ultrabalaton, amely az időjárás szempontjából tökéletes volt. Éppen egy hónappal azelőtt teljesítettem az egyéni Ub-t, így az friss élményként volt meg. Korábban akárhányszor vettem részt a versenyen, mindig a futásra koncentráltam, meglepődtem, hogy szinte teljesen idegen volt a táj. Most csak élvezni akartam a környezetet, sokszor sétáltam, s élveztem a gyönyörű tájat. Száztizennyolc kilométernél elkezdett fájni a bal sípcsontom alja, onnantól kezdve végig kísért ez a probléma, ami eléggé zavart. Ha ez nem lett volna, nem is érezném, hogy rövid időn belül ilyen futásokon vagyok túl. Elfelejtettem koffeinmentes gélt vinni, s éjjel erre szükségem lett volna, emiatt valamelyest megborultam. Sokszor csukott szemmel mentem öt-tíz másodperceket, alig vártam, hogy reggel hét óra legyen, és kinyissanak a boltok. Fél hétkor láttam egyet, ami már nyitva volt, s vettem néhány energiaitalt. A nézelődéssel együtt huszonhat órát terveztem, az időm pedig 28:56:00 lett. Ha nincs a sérülés és a koffeinprobléma, akkor meglett volna. Az egy hónappal korábbi Ub-n 23:14:14 lett az időm, most teljesen másképp futottam. A legfontosabb célom az volt, hogy mindegyik futást sérülés nélkül tudjam le, hiszen mindig vár rám újabb és újabb feladat. Szerencsére csak az utolsón, a privát Ub-n jött elő a sípcsontsérülés, ám ezen kívül minden rendben van.”
Szilágyi Gyula először adta le nevezését a Spartathlonra, amelyre kisorsolták, így ősszel ott lesz a legendás görög versenyen. Elmondta, a távval nem lesz probléma, a szintemelkedés és a meleg viszont nagy kihívást jelent.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
