Meggyőző futással szerzett aranyérmet az Ultrabalaton Trailen a hölgyek között. Ez volt a cél?
Elsősorban egy jót szerettem volna futni – mondta a Németországban élő Hiltensberger Anett. – Jó lett volna tizenkét órán belül maradni, de ez sajnos nem jött össze. Győzelemmel nem számoltam előzetesen, mert ilyesmivel nem foglalkozom. Versenyezni kizárólag magammal szoktam, ha a tegnapi önmagamnál jobb vagyok, én már győztem és ez teljesen független attól, hogy hányadik helyen végzek.
Eléggé kalandos versenyen van túl: volt esés, eltévedés és a gyomra is rakoncátlankodott.
Valóban kalandosra sikeredett… Összesen háromszor estem el, kétszer az elején, amikor még az ötven kilométert sem értem el. A második kemény volt, eléggé megütöttem a bokámat és a sípcsontomat. Nagyon fájt, de fel kellett állnom, és folytatnom tovább. Sajnos sok idő ment el, mire összeszedtem magam, sétáltam egy darabig, majd szépen lassan elkezdtem ismét futni. Ráadásul a gyomrom is kezdett „tiltakozni”, így változtatnom kellett a frissítésen, ami jó döntésnek bizonyult. Nem sokkal később eltévedtem, Hidegkút után két sráccal találkoztam, akik szóltak, hogy nem jó felé megyek… Visszafordultam, visszatértem a pályára, és mentem tovább. Hálás vagyok a fiúknak, nélkülük nem biztos, hogy beértem volna a célba… Aztán a hajrában, a parkolónál hatalmasat estem, az államat rendesen beütöttem, de akkor már csak nevettem az egészen. Fogalmam sem volt arról, hogy én vagyok az első, kerestem az előttem lévő lányokat, vártam már, hogy meglássam őket, aztán a célban tudtam meg, hogy én értem be elsőként. Nagyon meglepődtem, hiszen ez abszolút nem az én napom volt, nem ment jól a futás.
Mi jelentette a legnagyobb kihívást?
Magát a távot mondanám, a száztizenöt kilométert. Korábban nem futottam még ilyen hosszút, a szint nem okozott problémát, de a táv igen. Szerencsére sikeresen vettem az akadályokat, nem ment el a kedvem, sőt, még jobban megjött. Annak kifejezetten örülök, hogy mindennek ellenére egyszer sem kerültem igazi mélypontra.
Az év végéhez közeledve tekintsünk egy kicsit vissza. Milyen szezonon van túl?
Az évemet egy ötven kilométeres megméretéssel kezdtem, majd jött a Muzsla Trail, aztán Bázelben az első tizenkét órás futásom. Kíváncsi voltam, mennyit bírok egy ilyen félnaposon, nem voltak extra vágyaim, de száztizenöt kilométert tűztem ki magam elé. Sajnos ez nem jött össze, a gyomrommal bajlódtam, emiatt három-három és fél óra kiesett. Akkor jelentős mélypontra kerültem, de szerencsére sikerült összeszednem magam, így százegy kilométer lett a vége. Ezt követően egy közeli németországi tíz kilométeres hegyi versenyen vettem részt, amely ezerötszáz méter szintemelkedéssel volt megfűszerezve. Szeretem ezt az erőpróbát, idén először sikerült becsúsznom két órán belülre, ami régi vágyam volt. Augusztusban következett a főversenyem, a hatvankilenc kilométeres háromezer-kétszáz méter szintemelkedéses Allgäu Panorama Marathon, kilenc óra negyvenöt perc alatt értem be a célba, amivel nagyon elégedett vagyok első nekifutásra. Ezt megelőzően beszéltük meg edzőmmel, Lőrincz Olivérrel, hogy ha minden rendben lesz ott, akkor jöhet az Ultrabalaton Trail. Nagyon hálás vagyok neki, az ő szaktudása nélkül sehol sem lennék.
Lesz még versenye az esztendőben vagy jöhet a megérdemelt pihenés?
Pihenésről szó sincs, alig várom minden egyes alkalommal az edzéseket és a versenyeket. Vannak terveim, lesznek kisebb-nagyobb megméretések, de ismét az augusztusi allgäui ultra lesz a főversenyem. Ott elég magasra tettem a mércét, de ha elérem, amire vágyok, akkor lépek tovább. A tizenkét órás körözős versenyek is rengeteget adnak mentálisan, de az sík, én pedig jobban szeretem a terepet jó sok szintemelkedéssel megtűzdelve, ami még nehezebb.
