Nemcsak a női versenyt nyerte meg, hanem az abszolút eredménylista élén is Szilasi Viki, alias Viktoria Brown végzett az amerikai Milwaukee jégcsarnokában június végén megrendezett Six Days in the Dome elnevezésű nemzetközi ultrafutó-fesztivál hatnapos versenyszámában. A viadal megnyeréséhez és a kanadai csúcs megdöntéséhez 736 kilométert kellett futni hat nap, azaz 144 óra alatt.
Viki mert nagyot álmodni, és sikerült nagyot alkotnia – ám nem kifejezetten a tervek szerint. A cél a leghosszabb ideje fennálló női világcsúcs megdöntése volt, az új-zélandi Sandra Barwick 883 kilométer fölötti eredményének ugyanis 1990 óta senki sem ért a közelébe.
A Német Ultramaratoni Szövetség (Deutsche Ultramarathon Vereinigung) által összeállított nemzetközi statisztikák szerint a hatnapos futásban elért legjobb magyar női eredmény immár kilenc éve Nagyné Bakucz Krisztina nevéhez fűződik 714.353 kilométerrel.
A kanadai rangsor élére pillantva ugyancsak magyar névre bukkanhatunk: a kanadai színekben futó Charlotte Vasarhelyit – Nagyné Bakucz Krisztinához hasonlóan a Balatonfüreden rendezett EMU-hatnapos versenyen, ám egy évvel később – 734.224 kilométer teljesítésével avatták bajnokká és kanadai csúcstartóvá.
Viki Brownt a hatalmas alváshiány ledolgozása közben szakítottuk meg egy interjú erejéig.
– Gratulálunk a hatnapos fedett pályás aratáshoz! Bár csak második éve fut hosszúkat, a múlt heti versenyhez vezető útja kívülről nézve nagyon céltudatosnak és mérnökien előkészítettnek tűnt.
– Sokat készültem a versenyre, és valóban nagyon alapos tervezés előzte meg. Azonban ahogy sok rutinos, hatnapos versenyeket futó barátom előre figyelmeztetett, az embernek fogalma sincs igazából, hogy milyen, amíg saját maga nem tapasztalja meg, és nincs az a mennyiségű tervezés, ami ezt a tapasztalatot helyettesíti. Én is egészen másképp reagáltam dolgokra, mint ahogy elképzeltem, és ahogy tervbe vettem.
– Rövid beszámolója szerint nem teljesen a forgatókönyv szerint ment minden. Mi volt az a hatnapos futás alatt, amit könyvekből, interjúkból és eredménylistákról megtanulhatott?
– Előre készítettünk egy tervet, hogy naponta mennyit kellene futni, amit sajnos messze nem sikerült tartani. Tudtam, hogy az alvás tervezése az egyik kulcs, és amit elképzeltem, hogy nekem úgy lesz a legjobb – tizenkét óránként egy óra alvás –, az nem volt a legszerencsésebb megoldás. A következő versenyen majd kipróbálok egy másik sablont – huszonnégy óránként két óra alvás, mindig éjjel –, hátha az jobban idomul a szervezetemhez.
Fotók: Vados Béla
– Mi jelentette a meglepetést a versenyen? Mi az, ami nem olvasható ki az írásos dokumentumokból?
– A sok sérülés, baj és ezek kezelése sok energiát elvett. Sajnos a várhatónál sokkal több vízhólyagom is lett, ezek kezelése is sok időt rabolt el. Nem voltam felkészülve a lelki hullámvasútra, amellyel szinte menetrendszerűen meg kellett küzdenem; a nehézséget mindig az okozta, hogy minél hamarabb túljussak a mélypontokon.
– Az önmagát jól ismerő futó érzi, hogy mit tud, más kérdés, hogy mikor sikerül kihoznia magából a legjobbat. Mi volt az a sugallat vagy jel, amely alapján tudhatta, hogy csúcsteljesítményre lesz képes?
– Igazából attól függetlenül, hogy három kanadai, egy világ- és egy nem hivatalos magyar csúcsot is beállítottam, nem érzem, hogy sikerült volna kihoznom csak a töredékét is, ami bennem van. Ehhez sok minden hozzájárult, leginkább talán az, hogy ez volt az első hatnapos versenyem. A világ legjobb hatnapos futói is nagyságrendileg ennyit futottak elsőre. Ezzel a teljesítménnyel a hatnapos örök-világranglistán a huszadik helyen vagyok. Szerintem tudok ennél sokkal feljebb is kerülni.
– A februári Jackpot Ultra Running Festival hetvenkét órás mutatványában szerzett tapasztalatokból mit hozott magával a hatnaposra?
– A Las Vegas-i hetvenkét órás verseny nagyon hasznos volt felkészülésnek, azonban úgy éreztem, ég és föld a kettő: a hatnaposra semmi sem tudott volna felkészíteni, annyira más hat napon keresztül, mint „csak” három napig menni.
– Mit sikerült javítani a korábbi tapasztalatok alapján?
– A bokám most végigbírta a versenyt, ami nagy előrelépés volt, mert tavaly ezért kellett három nap után kiállnom. Sokat erősítettem a bokámat az elmúlt évben speciális gyakorlatokkal. Úgy tűnik, hogy azzal a maszkkal, amiben most futottam, plusz a gyógyszerekkel, amiket szedek, meg a köhögés elleni gyógyszerrel, végül kordában sikerült annyira tartani az asztmámat, hogy végig tudtam menni a versenyen. A kidörzsölődés ellen is nagyjából megtaláltam a megoldást azzal, hogy triatlonsortot hordok, és folyamatosan kenem magam krémmel. De sok minden van, amin még dolgozom, és keresem a megoldást.
– Minek alapján állította fel a versenytervet és tűzte ki a célokat? Hogyan határozta meg a megdöntendő csúcsokat?
– A cél a minél jobb hatnapos eredmény volt, és tudtam, ezt csak akkor érhetem el, ha megdöntöm a kanadai negyvennyolc órás és a hetvenkét órás világcsúcsot is. Egyszerűen nem volt más út a jó hatnapos eredményhez – ha ezeket a mérföldköveket nem értem volna el, még kevesebb esélyem lett volna jó eredményre. Viszont sajnos az már a harmadik nap végén látszott, hogy a hatnapos eredmény messze elmarad a tervezettől, sokkal előrébb kellett volna már lennem három nap után.
– Melyik csúcs a kedvenc és miért?
– Ezek közül a csúcsok közül a negyvennyolc órás kanadait (353.86 km-re frissült 325.2 km-ről – a szerk.) és a hetvenkét órás világcsúcsot (467 km-re nőtt 463.491 km-ről – a szerk.) már eddig is én tartottam, úgyhogy most a hatnapos kanadai csúcsra vagyok a legbüszkébb, amelyet eddig egy másik kanadai magyar származású lány, Charlotte Vásárhelyi tartott, és Balatonfüreden, az EMU versenyen futotta néhány évvel ezelőtt.
– A fedett pályás futásnak milyen előnyei vannak?
– Két óriási előnye van, amelyek nekem sokat segítettek. Az egyik, hogy az időjárás teljesen kiszámítható: tizenkét fok van, harmincöt százalékos páratartalommal; klimatizált a helyiség, mert ez egy korcsolya- és hokipálya, körülötte van a futópálya.
A másik előnye, hogy folyamatos a világítás, tehát gyakorlatilag nincs nappal-éjszaka ciklus. Nagyon élveztem, hogy gyakorlatilag mindig nappal van.
– Mivel volt a legnehezebb megbirkózni a jégcsarnok adta körülmények között?
– A hátrány talán az volt, hogy ez egy 443 méteres futópálya volt, tehát a környezet nem túl ingergazdag. Ugyanakkor jöttek a gyerekek edzeni, hokisok, gyorskorcsolyázók, műkorcsolyázók, tehát volt mit nézni napközben. A másik hátránya, hogy azért a tizenkét fokot a segítők egy idő után igencsak hűvösnek érzik – ők nagykabátban, kesztyűben, sapkában ültek, takarókba burkolózva, elektromos takarókkal, kis elektromos hősugárzókkal.
– Milyen a jó segítő?
– A legfontosabb, hogy gondolkodjon helyettem. Ha problémát lát, oldja meg nekem azok alapján az információk alapján, amelyeket előtte megbeszélünk. Ilyen most is volt, és nagyon sokat segített, hogy tudták, mit kell csinálni.
– Hogyan válogatta össze a segítőit?
– Igazából az ember mindig szívesen veszi, ha bárki felajánlja, hogy az idejét arra szánja, hogy segítsen neki. Nem nagyon van lehetőségem úgymond válogatni, ha valaki hajlandó segíteni, azt mindig örömmel fogadom. Van persze a stábon belül rangsor, aki sokszor jön velem versenyekre, és ismer, tudja, hogy mit kell csinálni – ő vezeti a segítők csapatát, ő a főnök természetesen.
– Mi motiválta a segítőket abban, hogy segítsenek?
– Na, ez jó kérdés! Nem tudom, de például én is örömmel segítek, segítenék, amikor tudok. Gondolom, mások is így vannak vele, hogy ha éppen ráérnek, miért ne. A stábfőnök srácok nagyon jó barátaim, szóval remélem, a barátságunk motiválja őket, hogy segítsenek. Azért így, hogy az eredmények elég szépen jönnek, könnyebb találni embereket a csapatba, kezdenek megismerni az amerikaiak is, és felajánlják a segítséget.
– A család milyen módon figyelt és szurkolt a verseny előtt és alatt?
– Szerintem a családom, leginkább a férjem, azzal volt elfoglalva, hogy életben tartsa a gyerekeket, nem hiszem, hogy követte közben a versenyt. A végén beszéltünk telefonon, akkor elmondtam, hogy ment.
– Minek köszönhető, hogy abszolútban is sikerült győzni?
– Ez mindig azon múlik, hogy ki indul el a versenyen, és ki ér célba. Ugye aki itt legalább egy kört megtesz, az célba ér, de Eoin, aki az ír hatnapos csúcstartó, az ötödik nap végén kiszállt. Így is harmadik lett, és a férfiversenyt megnyerte. Ő elég jó tempóban zárkózott fel rám a verseny második felében, tehát veszélyes lehetett volna. Az ötödik nap éjszakáján volt egy jó kis párviadal. Az éjszaka közepén elég őrült tempóban nekiindult. Én azt feltételeztem, hogy azt próbálgatja, vajon mikorra tudna beérni így. De engem sem kell félteni, mert szerettem volna neki azt az üzenetet küldeni, hogy semmikorra. Így aztán én is nekiindultam ugyanabban az őrült tempóban, így köröztünk az ötödik éjszaka éjjel háromkor hetven percen keresztül elég szép tempóban. Szerintem az üzenet célba ért, mert nem sokkal később ki is állt.
– Kiknek szerezte a legnagyobb örömöt ezzel az abszolút győzelemmel?
– Mostanra sok szurkolóm van, ők biztos örültek nagyon, és természetesen saját magamnak. Boldog voltam, hogy abszolútban is nyerni tudtam, ráadásul a második helyen is egy hölgy végzett, az amerikai Ella Lombardi, aki megdöntötte az amerikai 50–54 éves korcsoportos rekordot.
– Úgy tűnt, nem aludt sokat a verseny során. Hogyan birkózott meg az alváshiánnyal?
– Elég nehezen.
Ha tudtam volna akkor aludni, amikor kellett volna, nem lett volna gond, de sajnos nem tudtam, így a tervezett nagyon kevés alvásnál is kevesebb jutott.
Mire rájöttünk, hogy mi a probléma, és hogyan tudnék jobban aludni – a megoldás az volt, hogy háton fekve –, már két alvást „elszúrtam”. Szerintem ez nagyban hozzájárult, hogy nem sikerült annyit teljesítenem, amennyit terveztünk.
– Az asztmája fedett pályán is érvényesül? Mennyit futott oxigénmaszkban?
– Igen, ilyen hidegben az asztma sajnos folyamatosan gondot okozott volna, ha nem a maszkban futok. Végig abban futottam, csak csúcsdöntésekre és egyéb fotózásokra vettem le.
– A kanadai ultrafutók hogyan fogadták az eredményt?
– Akik ismernek, nagyon örültek, sokan gratuláltak. Attól függetlenül, hogy messze elmaradtam a tervtől, azért a kanadai csúcsot megdöntöttem, és nyertem abszolútban, tehát sikernek könyvelték el.
– Mit szólt a teljesítményéhez a magyar ultrafutó-közösség?
– A magyaroktól kevesebb visszhangot hallottam. Hivatalosan nincs is nyilvántartva magyar hatnapos csúcs, ezért nem mondható el, hogy megdöntöttem. Azt mondhatjuk, hogy eddig én futottam a legjobb hatnapos női eredményt a magyarok közül. Jó lenne, ha lenne hivatalosan nyilvántartott csúcs, hatnapos is, tíznapos is, hetvenkét órás, negyvennyolc órás. De csak a huszonnégy órás van nyilvántartva, annál hosszabb nincsen.
– A hatnapos futás miben követel mást az embertől, mint a rövidebb ultraszámok?
– Most értettem meg, hogy a hatnapos egész más. Még a hetvenkét óráshoz képest is. Egyszerűen olyan mentalitással kell hozzáállni, hogy „ennek sosem lesz vége”, mert ha az ember a végét keresi, akkor biztosan nem bírja végig fejben. Hat nap nem egy olyan belátható időtartam, mint, mondjuk, huszonnégy óra.
– Miből áll a regenerálódás hétszázharminchat kilométer lefutása után? Milyen sérülésekből kell kigyógyulni? Dörzsölés, esetleg vízhólyag?
– Egyelőre úszásból és biciklizésből áll a regenerálódás. Talán majd jövő héten elkezdhetek futni. És sokat alszom. A kidörzsölést egész jó kezeltem hatvan óráig, de annál a pontnál a hetvenkét órás rekord nagyon szoros volt, ezért nem kentem magam a krémekkel tizenkét órán át, ami sajnos visszaütött. És ha az ember egyszer már kidörzsölődik, nincs visszaút, úgyhogy a végére megint csúnya lett. A lábam is sokkal rosszabb állapotba került, mint kellett volna, mindenhol tele volt vízhólyaggal. Ezenkívül elkövettem egy buta hibát, hogy az órát túl szorosra húztam a csuklómon, tehát az is nagyon megfájdult. A szokásos bokaprobléma előjött, ezért sem tudok most még futni, de legalább végig tudtam menni, és annyira nem lett rossz, mint tavaly. A sípcsontom is nagyon fáj, ez ugyanúgy a boka következménye. Ezenkívül a hátam fájdult meg nagyon a végére, ami annak a combhajlítóizom-sérülésnek a következménye, amellyel már több mint fél éve bajlódom. Szóval nem volt sima menet, mindig jöttek elő problémák.
– Magyarországon mikor láthatjuk legközelebb?
– Hazamegyek nyaralni a lányaimmal, és közben elmegyek Somorjára, Szlovákiába a hosszútávú triatlonvébére is versenyezni egyet.
Hogy versenyen mikor indulok legközelebb Magyarországon, még nem tudom.
Biztos lesz valami megint, amit bele tudok illeszteni a versenynaptáramba, nagyon sokat versenyzek mostanában.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
