Több szempontból is rendhagyó, mi több, különleges lesz a vasárnapi Fussuk le! Félmaraton Csongrádon, amelyet joggal nevezhetnek a szervezők futófesztiválnak. Akinek ideje engedi, már pénteken a Tisza-parti város felé veheti az irányt, ahol este Blahalouisiana-koncertet rendeznek, amelyen előreláthatólag legalább hetven-nyolcan, a két nappal később esedékes versenyen induló sportember vesz majd részt. Másnap különleges beszélgetés következik hazánk legjobb hosszútávfutói közül többekkel, aztán vasárnap reggel jön a csúcspont, a Hírös Agrária Félmaraton.
„Az előnevezés végére nagyon-nagyon meglendültünk, szinte már kijelenthető, minden eddiginél többen futnak vasárnap Csongrádon a harmadik versenyünkön – mondta érdeklődésünkre Kecskés László főszervező, a Fussuk le! Sportegyesület alapítója és vezetője. – Azért is különleges ez az esemény, mert a nagy versenyek többségével ellentétben nálunk a félmaratonira több a nevező, mint a negyedmaratonira. A helyszíni nevezés során is szeretettel várunk mindenkit már szombat délelőtt, majd délután kettő és fél öt között, illetve vasárnap reggel az önkormányzat melletti Galérián, ahol a versenyközpont lesz és a rajtszámfelvétel zajlik majd. A rajtot azért is időzítettük 9.30-ra, hogy még aznap is le lehessen érni akár Budapestről úgy, hogy extrém korán sem kell hozzá felkelni. Mivel minden hulladékot szelektíven gyűjtünk, a frissítőpontjainkon repohárba adjuk az innivalót, egyszer kell megvenni, el lehet öblíteni és el is fér a tenyérben vagy a nadrág oldalában.”
Nagyon érdekes programpont lesz a szombat esti beszélgetés a Synergy Magyar Maraton Csapat tagjaival, amely kötetlen és laza hangulatú lesz a futásról, érdekességekről, ha nem is bekiabálós kérdezéssel, de majdnem. A „műsorvezető” Kecskés László, a vendégek Erdélyi Zsófia kétszeres olimpikon maratoni futó; Kovács-Garami Katalin, aki 43 évesen futott a tavalyi budapesti világbajnokságon a klasszikus távon; Jenkei Péter többszörös országos bajnok maratonista, és Szemerei Levente, aki 2:14:12-es egyéni csúccsal nyerte áprilisban a maratoni országos bajnokságot Bécsben, vagyis igazán illusztris társaság gyűlik össze Csongrádon. Aki nem tud lemenni, de érdekli a beszélgetés, az esemény Facebook-oldalán nézheti a közvetítést 18 órától. Ezt követően ismerkedő kvízpartit rendeznek értékes nyereményekkel, és sülnek a pizzák, amelyeket egy akció keretében fogyaszthat, aki szeretne.