„Gyerekként az iskolában fociztam, az atlétikát csupán hobbiszinten űztem – mondta Henglár György. – Középiskolában aztán fontosabb lett a tanulás, majd később a munka, így abbahagytam a sportot. A munkám miatt egy ideje már minden évben felmérést kell végeznem. Kétezernyolcban úgy döntöttem, hogy nem csak a felmérésre készülök, a futás megtetszett, így eldöntöttem, hogy komolyabban veszem. Akkoriban megláttam egy rövid távú verseny plakátját, amire el is mentem. Kétezertizenegyig aztán nem léptem szintet, akkor a BSI oldalán lévő edzésterv alapján elkezdtem félmaratonira készülni. Teljesítettem, majd még többet akartam elérni. Maximalista vagyok, akkor tudtam, hogy sok van bennem. Nem fáradtam el, mindig jobb időt értem el, mint amit vártam. Ebben az évben még egy harminc kilométeres versenyt is lefutottam. Kétezertizenkettőben elkezdtem maratonira készülni, ám egy részleges bokaszalag-szakadás egy évre kivett a futásból. A felépülés után visszatértem, teljesítettem a maratonit. Kétezertizenöttől pedig az ultrafutásra váltottam. Erősségemnek a kitartásomat tartom, soha nem adom fel a versenyt.”
A sportoló álomversenye a Korinthosz volt, ezt három éve teljesítette először, az idei tizenkét órás ob-n bronzérmet nyert, miután 120.688 kilométert teljesített.
„Eleinte ötven kilométeres és hatórás versenyeken vettem részt, állítottam magamnak egyfajta mércét. Akkoriban a Korinthosz volt a nagy álmom. Kétezertizenhétben, csak az ötödik hatórás versenyemen, a Suhanj! 6-on sikerült hat óra alatt lefutnom minimum hatvan kilométert, akkor gondoltam, hogy készen állok rá, hogy a magamtól elvárt szinten teljesítsek a Korinthoszon. Kétezertizennyolcban vettem részt először a neves versenyen, nyolcvan kilométeren. Még abban az évben a Margitszigeten teljesítettem a Spártai Százast, összesen tíz száz kilométer feletti távom van. Nyolc aszfaltos és két terepverseny. A Spártai Százas után a következő lépcsőfok az Ultra Tisza-tó száztizenegy kilométere volt, majd még egyszer az UTT százhuszonhat kilométerrel, és ezeken kívül két tizenkét órás versenyem is volt.
A csapatversenyek pluszmotivációt jelentenek számomra, inspirál, ha másokért harcolok. Az ultrafutó országos bajnokságok szintén extra erőbedobásra sarkallnak.
Sajnos ez utóbbiaknak nem elég nagy a nimbuszuk, kevesen vesznek rajtuk részt, de én büszke vagyok rá, hogy tavaly száz kilométeren egy ezüstöt, idén pedig a tizenkét óráson bronzérmet nyertem.”
Henglár György immár edzősködik is, elmondta, szoros a kapcsolata tanítványaival.
„Két és fél éve elvégeztem egy atlétikaedzői iskolát elsősorban a tudásom bővítéséért, hogy jobban fussak. Sokan mondták korábban, látják, milyen gyorsan fejlődök, adjak nekik tanácsot. Így, hogy van papírom róla, bátrabban adok instrukciókat. Van néhány tanítványom, velük napi kapcsolatban vagyok. Mindent megbeszélünk, majdnem mindent tudok róluk, ismerem a körülményeiket és a napi problémáikat, amik az edzéstervezést befolyásolhatják. Rendkívül fontosnak tartom a kommunikációt, edzőként az odafigyelést, törődést gondolom a legnagyobb pozitívumomnak.
Szerintem a pulzus alapú edzésterveknél az óra gyakori nézegetése sok futónak elveheti a futás örömét, ezért én inkább a tempó alapút részesítem előnyben. Sokszor talán túlságosan is őszinte vagyok a sportolóimmal, ám tudják, ez az ő érdekükben van.”
A sportember sohasem tervezte a Spartathlon-szereplést, ám nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a jövőben részt vesz a versenyen.
„A Spartathlon számomra egy kicsit túl van lihegve, sohasem volt nagy célom, hogy kijussak rá. Bár soha ne mondd, hogy soha… Ha már mindent kipipáltam a bakancslistámról, akkor lehet, hogy az is sorra kerül, de most még nem nagyon mozgat meg. Egyébként az eddigi leghosszabb versenyem az idei Korinthosz százhatvan kilométeres távja, amit 19:29:59 alatt teljesítettem. Eltévedésekkel százhatvanhét kilométer lett a vége, amúgy tizenkilenc óra alatt akartam lefutni, ha nincsenek az eltévedések, a tizennyolc és fél is meglett volna, az pedig már top tízes idő. A Vércse 105 terepinstantra is nagyon büszke vagyok, mert nagyon mostoha körülmények között, végig szakadó esőben, ráadásul március elején hidegben és sokáig sötétben is futva sikerült viszonylag jó idővel célba érnünk a barátommal.”
Henglár György párosban háromszor teljesítette már az Ultrabalatont, idén háromfős csapatban és edzőként volt jelen a versenyen.
„Először kétezertizenötben ötfős csapatban voltam ott, jó buli volt. Akkor elhatároztam, hogy a következő lépcső a páros lesz. Akkor még úgy gondoltam, hogy a kétszázhuszonkét kilométer egyéniben egészségtelen. Annyi egyhuzamban futást, az éjszaka végigfutását elképzelhetetlennek tartottam. Ezért esett a választásom a párosra, ám sajnos kétszer nem az ideális partnert választottam, ők még nem álltak készen ennyi futásra. Harmadszorra viszont sikerült olyan párt találnom, akivel nagyon jól sikerült az Ub, barátok lettünk és a mai napig sokat futunk együtt. Idén háromtagú csapatban és edzőként voltam ott. Már egyre inkább azt érzem, képes lennék egyéniben is teljesíteni a távot, szemezek az egyéni versennyel. Ha jövőre májusban rendezik, akkor még nem, ám ha ugyanígy októberben, akkor valószínűleg részt veszek rajta. Legkésőbb kétezerhuszonháromban ott leszek. Addig szeretnék egy huszonnégy órás versenyt lefutni, még több tapasztalatot szeretnék szerezni, főleg az alvásmegvonásban. Ha odaérek, meg akarok felelni a saját elvárásaimnak. Kicsit meglepett, hogy annak ellenére, hogy idén nagyon jók voltak az Ultrabalaton körülményei, remek volt az időjárás, rövidebb lett a táv és kevesebb a szintkülönbség, mégis a mezőny ötvenhét százaléka ért csak be a célba, bár az elmúlt hat évben még ennél is kevesebben.”
A futó beszélt a terveiről, és a jövő évéről is.
„Az UTMB nagy álmom, oda mindenképpen ki szeretnék jutni egyszer, valószínűleg a CCC távján indulnék.
Magyarországon is szeretek új helyeket felfedezni, a Zemplénben például még sohasem futottam, szeretném ezt pótolni, de a tanúhegyek is a kedvenceim.
A Ráckevei Maratonon állítottam fel az egyéni csúcsomat, azt a jövőben meg szeretném javítani. Külföldi maratonikkal is szemezek, szeretnék utazni és futni, eddig Athénban voltam egyedül, de szívesen mennék több helyre, például Barcelonába, Rómába vagy a Plitvicei-tavakhoz. Itt nem feszülnék meg, szépen, nyugiban élvezném a versenyt. Nyilván ezek hosszú távú tervek. Jövő áprilisban szeretnék egy huszonnégy órás versenyen részt venni, szintén áprilisban a Mátrabérc, már a júniusi UTH 112 felvezetéseként, azután augusztusban a Korinthosz 160, majd ideális esetben októberben az Ultrabalaton jönne.”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
