Még kimondani is elképesztő: hetedik alkalommal teljesítette a háromszázharminc kilométeres, huszonnégyezer méter szintemelkedéssel fűszerezett olasz Tor des Géants versenyt.
Annyit pontosítanék, hogy az idei kiírás háromszázharmincöt kilométer volt harmincezer méter szintemelkedéssel – mondta Fridrich László, aki 122 óra és 14 perc alatt ért be a célba, ezzel az ezeregyszáz résztvevőből a 168. helyen végzett. – Évről évre változik a pálya, mindig tesznek bele valami újdonságot. Az elejét nem szeretem, akkor nagyon egyben van a mezőny, ezeregyszázan indulunk, egymás hegyén-hátán van mindenki. Hogy mi fogott meg annak idején ebben a versenyben? A hangulat. Nekem nagyon bejön az olasz életstílus, kedvesek az emberek. Ráadásul nem kell gondolkozni az útvonalon, remekül van jelölve a pálya. Csodálatos helyeken futunk, elképesztő gleccsereket látunk. A mostani futás milyen volt? A célom a teljesítés volt, ám jobb időeredményben bíztam. Ahogy lenni szokott, a pálya első fele nagyon jól ment, remekül érezem magam, jól meg tudtam futni az emelkedőket. A második felére kijött a fáradtság, és a sok magasban töltött óra, ami, mint mindig, most is eléggé megviselte a tüdőmet. Az izomzatom teljesen rendben volt, viszont nem úgy jött az oxigén befelé, ahogy szerettem volna.
Hogyan tud pihenni ezen a versenyen?
Több részletben aludtam összesen kilenc órát.
A topfutók nem alszanak, három napig folyamatosan futnak. Kint a pályán tilos aludni, van hat nagyobb központ, ahol az előre leadott csomagjainkhoz hozzáférünk, itt pihenhetünk is.
Kisebb menedékházakban is van lehetőség pihenni és zuhanyozni, ám ez kiszámíthatatlan. Előfordult, hogy hajnali négykor betértem az egyikbe, majd közölték, hogy öt órakor szabadul fel egy ágy, és csak egy órára lesz szabad. Szóval van lehetőség kisebb-nagyobb alvásokra így vagy úgy.
Mi a legnehezebb a Tor des Géants-on?
A többnapos ébrenlét. Emellett a pálya második felében sok eső esett, bár ez szinte minden évben jellemző a versenyre. Nyolcszor voltam már ezen az eseményen, ebből kétszer lerövidítették a versenyt az időjárási körülmények miatt. Egyszer háromszázhárom kilométernél hóvihar miatt lett vége, egyszer pedig kétszázhuszonkét kilométernél fújták le, mivel akkora vihar közeledett, hogy a hegyimentők nem engedték tovább. Szóval az ébrenlétet és az időjárást mondanám. Nem vagyok nagy kávés, de ezen az eseményen rengeteg kávét, kólát és koffeintablettát fogyasztok. Emellett van egy kisebb tüdőelégtelenségem, ami eléggé megnehezíti a dolgomat.
Említette, hogy hétszer teljesítette már a versenyt, melyik a legemlékezetesebb?
Mindegyiknek megvan a saját szépsége, de az elsőre mindig szívesen emlékszem vissza. Ez kétezertizenegyben volt, nem tudtam, hogy mire számítsak, jóval fiatalabb voltam.
Egyszer kizárták a versenyről. Mi történt?
Éppen tíz éve történt. Akkor kísérő nélkül, egyedül mentem, és kétszázhetven kilométernél, az egyik nagyobb pontnál elkapott a köhögés, alig tudtam abbahagyni. Odamentem egy orvosnak tűnő személyhez, és köhögéscsillapítót kértem tőle, majd addig vizsgáltak és nézegettek, amíg levették a rajtszámomat és mentővel kórházba szállítottak. Ott infúziót adtak, tüdőröntgent csináltak, tolókocsival tologattak… Nagy nehezen elmagyaráztam, hogy teljesen jól vagyok, és saját felelősségemre távozni szeretnék. Kivittek a célba, felvettem a csomagomat és hazajöttem. Azért is dühítő, mert akkor volt a legjobb időm kétszázhetven kilométernél… Nagyon bánom, hogy így történt.
Milyen céljai vannak a közeljövőre?
Jelenleg a rehabilitációval foglalkozom, rengeteg vérhólyag lett a lábamon, elég csúnya a talpam. Lejöttek a körmeim, sokáig még a cipőbe sem tudtam lépni. Vannak terveim, de inkább rövidebb, százhatvan kilométeres versenyekre nevezek. Próbálok olyan eseményt választani, ahol kevesebben vannak, jobban szeretem, ha nincs tömeg. A terveim között szerepel az Országos Kéktúra teljesítése is.
