A Kör mindig ad. Hatodjára is tudom, hogy valamit kapni fogok tőle. Még nem tudom, hogy mit, de már nagyon várom – ezt mondtad még a tavaly áprilisi teljesítésed előtt. Azóta megvan a hetedik is, a születésnapodon, karácsonykor futottál. Ezúttal mit adott a Kör?
A karácsonyi szerencsére könnyebb teljesítés volt – ez volt a második, amikor nem volt szenvedés, végig élveztem a futást. Akadt holtpont persze ezúttal is, de könnyen átlendültem rajta: elindultam, végigmentem, beértem.
Milyenek voltak most a terepviszonyok? Ahogy az összes teljesítés időpontjait átnéztem, nem sokan indulnak neki decemberben.
Igen, az időjárás az a körülmény, amit sohasem lehet előre tudni télen. Karácsonykor elolvadt a hó nagy része, volt ugyan, de csak egy-egy rövidebb szakaszon. Nem jelentett nehézséget, körülbelül tizenöt-húsz kilométert futottam csak hóban – az élmény kedvéért.
Képek forrása: Facebook
Mi a helyzet azzal a szakasszal, amit korábban jégkár sújtott?
Egy huszonegy kilométeres ösvény tűnt el a kidőlt bükkök alatt. Iszonyú pusztítást végzett ott a természet, de már megtisztították, megint lehet tudni, hol az út. De sajnos nem a mi életünkben lesz ott ismét olyan hatvan-hetven éves bükkös, mint korábban.
A közösség a fontos
Csipi a futásban az élményt keresi.
„Ha már kilenc évet beletettem ebbe, akkor van küldetéstudatom. A futásomon keresztül nem beteg gyerekeknek gyűjtök vagy állatmenhelynek, mert számomra a futás nem eszköz, hanem a lényeg. Ezért az élményt, amit én megkapok, szeretném másoknak átadni. Szeretnék segíteni az embereknek, hogy azt az értékrendszert, ami a futásomhoz tartozik, ők is megérthessék, átélhessék. Annyian erőltetik a teljesítményorientált dolgokat, a kütyüket, a futócuccokat, cipőket és a többit a futásban, hogy fontos felhívni a figyelmet arra, sokszor felesleges ebbe az irányba elmenni, inkább maradjon meg az élmény. Közösségi futásokat szervezek, amiben megjelenik az út, megjelennek a helyszínek, amiket szeretek. A természetet mutatom meg, a futás élményét a csendben.”
Mi volt a legjobb a mostani Körben?
Végletesen egyedül lehettem. Életünk során mindenféle ingerek érnek; amikor azt hisszük, hogy otthon egyedül vagyunk, akkor is mindenféle csatornán üzenetek érkeznek, az utcán emberek vannak, folytonos a nyüzsgés, válaszkényszerben élünk. A Kör alatt megadatik az, hogy húsz órát teljesen egyedül lehetek. Talán ha hat emberrel találkoztam összesen. Nagyon nagy élmény nekem az, hogy lekapcsolódhatok a civilizációról, az emberekről, és végre magammal lehetek.
Beszéljünk a kezdetekről. Az edzésonline-os regisztrációd szerint hamar futottál egy 3:45 óra körüli maratonit, ami nagyon jó idő ahhoz képest, hogy akkoriban még viszonylag kezdő futó voltál. Aztán az érdeklődésed inkább az ultratávok felé terelődött: eleinte körpályás versenyeken indultál, majd megtaláltad a terepultrát, ami mellett megmaradtál. Ez hogyan alakult ki? Mi motivált, hogy az egyre hosszabb távok, és az egyre nehezebb útvonalak felé fordulj?
Igen, fél éve futottam akkor, amikor elindultam az első maratonin. Ezután több versenyt is teljesítettem aszfalton, majd három tizenkét órás körpályás versenyen voltam. Ezután adta magát a terep, teljesen véletlenül.
Még 2012 körül kerestem maratonit Budapest környékén. A Monoton maraton teljesítménytúrán kötöttem ki, ahol meglepetésként ért, hogy ez nem klasszikus utcai futóverseny, hanem teljesítménytúra.
Nagyon megtetszett, teljesítettem a Börzsönyben ötven kilométert: ez úgynevezett A-B teljesítménytúra, vagyis kezdetnek rögtön a legkeményebb volt, ráadásul februárban. Aztán májusban indultam a „Kinizsi Százon”, ami óriási élmény volt.
A lenyűgöző teljesítmények mögött mindig ott a kérdés is: valaki hogyan jut el idáig? Miként szervezi az életét ahhoz, hogy sorozatosan képes legyen ilyen fantasztikus teljesítményre? Nem volt olyan ultraversenyed, amit feladtál volna, tehát a tudatos felkészülés mögött szorgalmasan végigvitt hétköznapok húzódnak. Hogyan kell elképzelnünk az edzéseid?
Heti hetven kilométert futok minimálisan, ehhez ragaszkodom, ebből nem engedek. Aztán persze gyakran több lesz ennél, de ez a minimum. Kilenc éve futok, egyetlen hetet sem hagytam ki azóta. Emellett heti száz-százötven kilométer országúti bringa is összejön. Vigyázok magamra közben, hogy a túlhajtott szakaszok után pihenés is jusson.
Tavaly év végén nem pihentél, a Kör után szinte mindenütt futottál az országban, sűrű volt a programod.
Igen, kilenc nap alatt háromszáz kilométert tettem meg terepen, ebben a Kör is benne volt. Véletlenül jött össze így, a következő két hónapban úgy edzek majd, hogy regenerálódjak.
Edzővel készülsz?
Jelenleg nincs edzőm. Igaz, nemrég futottam két hónapot trénerrel, egy nagyon hozzáértő szakemberrel, minden tiszteletem az övé, de nem döntöttem el, hogy ez nekem kell-e. Az emberek nagy részének azért van edzője, hogy motiválja őket – de nekem van motivációm. Ki akartam próbálni a komolyabb, minőségi edzésmunkát.
A gond a kötöttséggel van: egyik oldalon ott vannak a hét közbeni edzések, a másikon a hétvégi hosszúak. Ha edzővel edzel, akkor nehéz ezt a kettőt úgy összehozni, hogy minden optimális legyen.
A futás hobbi, nem szeretem a teljesítménykényszert, a számolgatást. Pontosabban akkor nem szeretem, ha elvész mögüle az élvezet és a futás csodája.
A legvarázslatosabb pillanat
Takács Krisztián beszélt arról is, mi az a különlegesség, amit a futástól kapott – éppen egy Kör-teljesítés alkalmából.
„Egyszer volt sikertelen kísérletem, az is télen, térdig érő hóban. Már az indulásnál látszott, hogy halálra ítélt próbálkozás. Csanya ragaszkodott hozzá, hogy a magas hó miatt legyenek segítőim. Harminc óra alatt száztíz kilométerig jutottam, hatalmas élmény volt. Akkor éltem meg a legvarázslatosabb pillanatot, amit a futás valaha nyújtott nekem. Hajnalban futottam a gerincen, már derengett, csillogott a hó mindenütt, az ég valami valószerűtlenül kék volt. A hegygerinc két oldalán lent jobbra és balra néhány percig hajnalban ugyanabban az állásban volt a hold és a nap. A hold lement, és a nap feljött az égboltra, éppen ugyanolyanok voltak. Hatalmas terek nyíltak körülöttem, és én voltam az egyetlen ember közel és távol – ezt a csodát csak én láttam. A futásaim során volt tíz nagyon felemelő élményem, köztük ez volt a csúcs, de ehhez a tíz élményhez futni kellett ötvenezer kilométert… Mert a csoda nem minden alkalommal jön szembe, sokat kell tenni érte.”
