A futásra tényleg rá lehet kattanni. Mi sem bizonyítja jobban, mint a 28 éves spanyol Jonathan Díaz példája, aki három évvel ezelőttig egyáltalán nem sportolt, ellenben naponta két doboz cigarettát szívott el a korlátnak támaszkodva. Bár káros szenvedélyéről azóta sem mondott le, az egészséges életmód jegyében elkezdett kocogni.
Eleinte úgy volt vele, fut egy kilométert, aztán annyira jól ment neki, és annyira rákapott a mozgásra, hogy manapság már heti hetven-nyolcvan kilométert teljesít. Mindezt úgy, hogy a munkája miatt hajnali fél négykor kel, megreggelizik (tojást zabbal), és igyekszik minél csendesebben összekészülni, hogy útnak induljon a játékterembe, ahol a gépek mozgatásával foglalkozik.
„Hajnali fél négykor ébredni olyan, mintha fejbe vágnának, de összességében hálás vagyok, mert stabil a munkahelyem.”
„Tizenkilenc éves korom óta ott dolgozom, és hazudnék, ha azt mondanám, megszoktam a korai kelést. De minden munkának megvan a nehézsége, és a családom régóta ezen a területen dolgozik. Mire végzek, és az edzést is befejezem, este tíz óra, vacsorázom, összekészítem a reggelit, úgyhogy tényleg nem sok időm marad aludni. Amikor reggel felkelek, nem tudom elképzelni, hogy aznap lefutom a teljesítendő mennyiséget, de megfelelő erőfeszítéssel bármi elérhető” – mondta a katalán Sportnak adott interjúban.
Edzője a 2012-es helsinki Európa-bajnokságon akadályfutásban bronzérmet szerző Víctor García. A rendszeres gyakorlásnak pedig megvan az eredménye, ugyanis nemrég 31 perc alatt teljesítette a 10 kilométert, ami annak fényében még inkább elismerésre méltó, hogy korábban egyáltalán nem sportolt, és továbbra is dohányzik – még ha nem is olyan intenzíven, mint korábban.
„Tizenhat éves koromban a hecc kedvéért kezdtem el dohányozni, és észre sem vettem, hogy egyre inkább a rabja leszek. Persze próbáltam leszokni, de rájöttem, szeretem, és kész. Egyébként is, mindenkinek kell valamilyen káros szenvedély. Mostanában már elektromos cigarettát szívok, de az is ugyanúgy méreg. Érdekes egyébként, mert korábban a családomban gyakorlatilag senki sem sportolt – leszámítva az egyik testvéremet, aki kiskorában együtt játszott a későbbi világbajnok kapussal, Iker Casillasszal, majd fekete öves karatés lett.”
A rossz hír, hogy elmondása szerint hiába mozog többet, és hiába gyújt rá kevesebbszer, nem érzi, hogy gyökeresen megváltozott volna az élete, vagy hogy sokkal jobb teljesítményre lenne képes. Persze legalább rendszeresen mozog, és ki tudja, idővel talán a dohányzásról is sikerül teljesen leszoknia.
