Hogyan került a futás világába?
Mindig is az életem része volt a sport, a szüleim úgy neveltek, hogy fontos a mozgás – mondta Paulovics Rebeka a Csupasportnak. – Mintegy tíz sportágat próbáltam ki, a karatét űztem leghosszabb ideig, tíz évig. Válogatott voltam, szerettem csinálni, mellette futással fejlesztettem az állóképességemet. A szüleim is futnak, így gyerekként sok versenyre kísértem el őket. Egyébként nem gondoltam volna, hogy valaha futó leszek, ám amikor egyetemre jártam, és Budapestre költöztem, úgy döntöttem, belevágok. Abbahagytam a karatét, azonban sportolni akartam, és a futást találtam a legegyszerűbb megoldásnak. A koronavírus-járvány beköszöntével, 2019-ben kezdtem el kijárni.
Hogyan növelte a távokat?
Szerencsére a sportmúltam miatt elég jó ment már az elejétől, ki is tűztem célként a maratoni teljesítését.
Fél év múlva már le is futottam az elsőt, mégpedig Izraelben, a sivatagban. Érdekes, mert külön kiemelték, hogy a terep nehézsége és a meleg miatt nem ajánlják első maratoninak, ráadásul igencsak technikás a pálya.
Édesanyámmal együtt futottam, ez külön élményt jelentett. Csodálatos volt a táj, szép helyeken futottunk, végig remekül éreztem magam, a célba érkezést követően meg is hatódtam, könnyek csordultak ki a szememből. Innentől kezdve még komolyabban vettem, növeltem a távokat, és észre sem vettem, hogy hol is tartok – elkezdett motiválni az ultra. Egyébként a családdal közös program a futás, amikor hétvégente hazamegyek vidékre, rendre elmegyünk futni az erdőbe, és jókat beszélgetünk.
Említette, hogy elkezdte motiválni az ultra. Melyik volt az első versenye?
Az első ultraversenyem a Suhanj!6 volt, itt hat óra alatt ötvenöt kilométert tettem meg. Jó érzéssel töltött el, elkísért édesanyám is, aki csapatban vett részt az eseményen. Két hónap múlva következett az ötvennégy kilométeres Mátrabérc, igen jól sikerült, nagy lökést adott a folytatásra. Mindenki azt mondta, hogy a szintemelkedés miatt kemény lesz, tartalékoljak az energiámmal, de végig mosolyogtam, élveztem, és azon gondolkoztam, hogy jobb programom nem is lehetne.
Tekintsünk vissza egy kicsit az előző évre: milyen volt az elmúlt szezonja?
Ami a futást illeti, a legjobb volt. A legfontosabb, hogy sérülésmentesen tudtam le az esztendőt, leszámítva egy snowboardbalesetet, amikor eltört a kezem. Még szerencse, hogy nem a lábam… Ami a versenyeket illeti, az Ultrabalatont második alkalommal teljesítettem párosban, ezen a versenyen tértem vissza a helyes útra. 2022-ben öt hónapot ki kellett hagynom térdsérülés miatt, nehéz időszak volt, természetes, hogy a kihagyás után nem azon a szinten voltam, amelyen a sérülés előtt. A fő célom az volt, hogy az Ub-ra visszaszerezzem a formám, szerencsére sikerült. Akkor elhatároztam, hogy a következő alkalommal egyéniben teljesítem, így az év végi huszonnégy órás futás is ezt a célt szolgálta.
Kétszáz kilométer volt a célom, de „csak” száznyolcvanötöt tettem meg. Az első tizenkét óra valósággal elrepült mindenféle hullámvölgy nélkül, jó tempóban haladtam. A verseny háromnegyed része kiváló volt, ám a végére előjöttek a problémák. Az utolsó négy óra nehéz volt, bele kellett sétálnom, de túllendültem mindenen, és becsülettel teljesítettem.
Szenvedős volt a vége, kiléptem a komfortzónámból, de szeretem ezt az érzést. Az utolsó körökben azzal biztattam magam, hogy még egyet megyek, aztán kiállok. Az utolsó tíz percre aztán összeszedtem magam, és visszatért a tempó, amelyet az elején mentem. A verseny befejeztével csalódott is voltam, de ennek köszönhetően rájöttem, hogy sokkal többre vagyok képes, mint gondolom. Tudom, hogy sokkal több van bennem.
Még egy fontos élményéről beszéljünk kicsit, a tavalyi El Camino-teljesítésről…
Sokat túrázom itthon, a Kéktúrával kezdtem annak idején. Szerettem volna kipróbálni magam, kíváncsi voltam, mire vagyok képes egyedül egy idegen országban úgy, hogy nem függök senkitől. Ha mással vagyok, előfordulhat, hogy ő hozza a döntéseket, ő nézi a térképet, ő beszél a helyiekkel, ám ha egyedül vagyok, muszáj nekem előrelépni. Persze maga az utazás is vonzott. Amikor kiutaztam, biztos voltam benne, hogy sikerül teljesítenem. Nem akartam szállást foglalni előre, de az ismerőseim rábeszéltek. Azonban elnéztem a dátumot, sok szabad hely nem volt arrafelé, nem is tudtam már úgy foglalni, ahogy szerettem volna. Éppen ezért az elején napi ötven-hatvan kilométert tettem meg, hogy időben elérjek az éppen kinézett szállásra. Sok barátot szereztem, és rengeteget tanultam az út alatt. Kijelenthetem, hogy életem legjobb kilenc napja volt, rengeteg inger ért, nagyon kedvesek voltak a helyiek és a többi zarándok is. Más világ van arrafelé, ott mindenki kíváncsi a történetedre, máshogy néznek rád. Nyolc nap alatt teljesítettem a háromszázhúsz kilométert, ott döntöttem el, hogy igenis kell nekem az a huszonnégy órás verseny, amiről korábban beszéltem.
Milyen célokat tűzött ki maga elé erre az évre?
Ahogy említettem, az idei fő célom az egyéni Ultrabalaton teljesítése. Előtte lesz még pár versenyem, amelyeken próbára tehetem magam, így a száz kilométeres Szederkény–Bóly megméretésen ott leszek, illetve a BSZM-en is, aztán jöhet az Ub. Nagyon készülök a Balaton-kerülő versenyre, szeretném elfogadható időeredménnyel teljesíteni. Hosszú távú célom a Spartathlon, ám tudom, ehhez még rengeteget kell dolgoznom.
