A 39 éves Piringer László tizenhat esztendeje él az Egyesült Államokban, előbb Las Vegas, később San Diego, manapság Miami az otthona. Zenészként dolgozik, legutóbb két éve volt Magyarországon. 2019 óta fut, fél év felkészülés után a tavasszal keresztben átfutotta az Egyesült Államokat: Los Angelesből indult, és a New York-i Central Parkba érkezett, 78 nap alatt 5500 kilométert tett meg.
„Csupán két éve futok. Azzal kezdődött, hogy belenéztem a tükörbe, és egyáltalán nem tetszett, amit láttam – nyilatkozta megkeresésünkre Piringer László. – Akkor eldöntöttem, hogy életmódot váltok, elkezdtem rendszeresen mozogni, és odafigyeltem a táplálkozásra. A futáshoz használt telefonos alkalmazásomon észleltem, hogy egyre jobb időket és egyre hosszabb távokat futok. Addig a környéken, a házak között szaladgáltam, átlagosan napi harminckét kilométert, ám elhatároztam, hogy nagyobb célokat tűzök ki magam elé. Így jött az ötlet, hogy átfussam az Egyesült Államokat.”
Fantasztikus tájakon járt útja során Piringer László
Piringer László ráadásul nemcsak önmagáért teljesítette az 5500 kilométert, szép kezdeményezés mögé állt.
„Elhatároztam, hogy belevágok, ám nem kizárólag magam miatt akartam futni, hanem jótékonysági célokat is kitűztem magam elé. Ezért döntöttem úgy, hogy próbálok segíteni egy alapítványnak, és természetesen remélem, a kalandommal motiválni tudok másokat is, hogy aktív és egészséges életmódot folytassanak. A NO KID HUNGRY alapítványra esett a választásom, ez ételhez segíti a hátrányos helyzetű gyerekeket. Úgy gondolom, a táplálkozásnak alapvetőnek kell lennie a világon, egyetlen gyereknek sem szabad nélkülöznie.
A futásom alatt 10 ezer dollárt gyűjtöttünk össze, ami 100 ezer gyermeknek biztosított egy menüt.
Három hónappal az indulásom előtt kezdtem el kifejezetten erre a kalandra készülni, felkerestem egy edzőt, az ő segítségével tréningeztem. Jól felépített edzésterv alapján mentünk előre. A felkészülés alatt heti három könnyű edzés, három pályaedzés és egy hosszú futás volt a program – egy héten legalább százhúsz kilométert futottam. A világon eddig háromszázan teljesítették ezt, és náluk a futás alatt jött ki a spirituális fájdalom – nekem azonban a felkészülés alatt. Ez sem hátráltatott, vártam már a rajtot.”
Futásával a zenészként dolgozó férfi jótékony célért gyűjtött pénzt
Feleségével indult neki a hosszú útnak, a futás közben egyszer meg is sérült, ám ez sem hátráltatta, folytatta a kalandját.
„Édesapám születésnapján, március tizenötödikén indultam Los Angelesből. A feleségem jött velem, vezette a kísérő lakóautót, mindenben a segítségemre volt, nélküle nem sikerült volna. Vezetett, főzött, takarított, navigált, lelket öntött belém, foglalta a lakókocsinak a parkolókat, a rendőrökkel kommunikált, konkrétan mindent rendezett. Mindennap reggel hat órakor keltünk, ezután reggeli majd öltözködés. Általában reggel kilenc óra körül kezdtem a napi futásomat, maximum tizenhat kilométerenként húszperces evőszünetet tartottam.
Napi szinten hétezer kalóriát égettem el, átlagosan naponta hetven kilométert futottam.
Fontos hangsúlyozni, hogy nem sétáltam bele, végig futottam. Egyetlen egy nap volt, amikor hat és fél kilométert tudtam teljesíteni, mert meghúzódott a combom. Nagyon fájt, szinte rá sem tudtam állni a lábamra, ám másnap folytattam a kalandomat. Ha megvárom a felépülést, normál esetben körülbelül egy hónap is lett volna, ám erre nem volt időm. Folytattam a futást, és bár az elején fájt, egyre jobb lett, végül pedig meggyógyult.”
Május végén, New Yorkban ért célba
Eddig nem sokan teljesítették ezt a kihívást, Piringer László a második magyar, aki átfutotta az Egyesült Államokat.
„Nagyszerű kihívásként fogtam fel. Nem sokan teljesítették még, például amikor a Los Angeles-i maratonit lefutottam, ott huszonkilencezer ember volt. Nagy élmény volt az is, ám a mostani kihívást a Földön csupán háromszázan teljesítették, ez különlegesebb. Bizonyítottam a szüleimnek, önmagamnak, mindenkinek. Az utolsó etap egy félmaratoni volt, május harmincegyedikén értem be a New York-i Central Parkba, a John Lennon-emlékműhöz. Zenészként pláne különleges érzés volt itt befutni a célba. Fotózkodtunk, boldogak voltunk, én különösen örültem, hogy vége. Volt visszhangja az Egyesült Államokban, voltam rádió- és újságinterjún, és még a napokban is van felkérésem. Büszke vagyok rá, hogy Sipos István után második magyarként teljesítettem ezt a kihívást.”
A hetvennyolc nap alatt sok veszéllyel találkozott, az eső is kifejezetten megnehezítette a dolgát.
„Arizona és Új-Mexikó a hegyek és az emelkedők miatt nagyon nehéz volt. Négy napon keresztül folyamosan hegyekre fel-le futni nem volt könnyű… De nem érdekelt, mindennap új kihívás várt rám, pozitívan fogtam fel a dolgokat. Előfordult, hogy hetekig sivatagban futottam, ahol brutálisan meleg volt, ám nem lehettem rövid ujjú pólóban vagy atlétában, mert a napnak kifejezetten erős arrafelé az ereje, így azonnal megégette volna a bőröm. Szélkabátban futottam napi kilenc órát a tűző napon.
Volt olyan, hogy a vadőrök figyelmeztettek, amerre éppen jártam, hogy arrafelé sok a hegyi oroszlán, résen kellett lenni.
Szerencsére nem találkoztam velük, ám őzekkel, skorpiókkal vagy kígyókkal igen. Igyekeztem, hogy a naplemente előtt befejezzem még a napi célt, a sötétben már hatványozottan veszélyesebb kint lenni. A legjobban az esőt utáltam, nagyon nehéz volt hetven kilométert szakadó esőben az erdőben teljesíteni. Futni, enni, majd visszamenni megint futni… Előfordultak forgalmas utak, veszélyes volt az autók között szaladni. Volt, ahol tudtam használni a leállósávot, ám a legtöbb szakaszon az út szélén kocogtam. Rengeteg hatalmas kamion jött velem szemben a keskeny úton, végig koncentrálnom kellett. Sokan rám csodálkoztak, hogy ki ez az elvetemült, aki itt szaladgál a semmi közepén. Sok elhagyatott, úgymond szellemvárosba is betértem. Nagy a szegénység ezeken a helyeken, sok a kábítószer-fogyasztó, vigyáznunk kellett. Minden állam más volt, nekem az eső okozta a legnagyobb nehézséget. Hetven kilométer esőfutás után olyan volt a bőröm, mintha napokat ültem volna egy medencében. A kedvenc szakaszom Oklahoma volt, a farmerek, lovak és a tehenek hangulatos környezetet varázsoltak.”
Az út során a legnagyobb nehézséget az eső jelentette
Piringer László hangoskönyvek hallgatásával ütötte el az időt a napi kilenc óra futás alatt.
„Sohasem gondoltam rá, hogy feladom. Mélyponton voltam, főleg reggelente, amikor el kellett indulni. Fejben nehéz volt, a testem viszont nagyszerűen alkalmazkodott, egy hét után megszokta ezt a fajta életmódot. Sokszor depressziósnak éreztem magam, de ebben is rengeteget segített a feleségem, le tudtuk küzdeni az érzést. Nem hallgattam zenét a futás közben, úgy gondolom, ez jelentősen befolyásolta a gyorsaságomat. Ha lassú zenét hallgatok, képes vagyok lelassulni, ha gyors zenét, akkor túlhajtom magam.
Hangoskönyveket hallgattam, leginkább Stephen King horrortörténeteit. Körülbelül húsz könyvvel végeztem, ezen kívül érdekes beszélgetős show-k mentek a fülemben.”
Elképzelhető, hogy a zenész – más körülmények között – valamikor ismét nekivág a hosszú útnak.
„Május harmincegyedikén fejeztem be, mostanában kezdtem el ismét futni. Hiányzott már, furcsa nem napi kilenc órát és hetven kilométert teljesíteni. Sokszor visszavágyok a hegyekbe, hiányzik az a fajta nyugalom. A feleségemmel együtt vittük végig, de érdekes, mert mégis külön voltunk. Ő kilencven százalékban bent volt az autóban, én pedig kilencven százalékban kint voltam, és futottam. Hihetetlen, amin mentálisan átmegy ezalatt az ember. Hogy megcsinálnám-e még egyszer? Most azt mondom, hogy nem. Egyedül nem. Ha majd lesznek gyermekeim, mondjuk, velük szívesen átélném még egyszer.”
A 39 esztendős zenész Magyarországon is tűzött ki célokat maga elé, ráadásul egyszer Európát is átfutná.
„Év végén hosszabb időre hazaköltözünk Magyarországra, otthon is vannak céljaim. Nem tudom, a Margitszigeten milyen rekordok vannak érvényben, de szívesen megdöntenék néhányat. Ráadásul ha már az Egyesült Államokat átfutottam, ki tudja, lehet, egyszer Európát is átszelem.”
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
