A szombathelyi Horváth Péter 2013-ban, életében először teljesítette az Ultrabalatont, és ugyanebben az évben célba ért a 170 kilométeres Ultra-Trail du Mont-Blanc-on (UTMB) is. Hullámhegyek és hullámvölgyek tarkították karrierjét, aminek következtében meg kellett húzni a határokat.
„Kétezernyolcban kezdtem futni, kétezertizenhárom óta ultrázom – mondta a Csupasportnak az 53 éves Horváth Péter, aki IT-sként dolgozik egy multinacionális cégnél. – A fiam születése után arra jutottam, hogy muszáj valamit sportolnom, és a futás volt a legpraktikusabb. Úgy gondoltam, ha a futásra nincs időm, akkor más sportra sem lenne. Azóta már több mint ötvenezer kilométert tettem meg, minden pontosan le van írva. Sosem dolgoztam edzővel, önállóan készültem a versenyekre. Lassan emelkedtek a távok, jöttek a sikerek, és eljutottam egy szintre.”
Már huszonöt 100 kilométer feletti versenyt teljesített, egy évben 5500 kilométert fut le, s általában minden héten teljesít egy maratoni távot is. Két nagy élményt emelt ki eddigi futókarrierjéből, mindkettőt mérföldkőnek tartja.
„Az első a kétezertizenhármas egyéni Ultrabalaton-teljesítésem. Fogalmam sem volt, mire vállalkozom, úgy fogtam fel, hogy beérek vagy elbukom. Harminc óra alatt célba értem, akkor még csak ötévnyi futás volt mögöttem, kevés tapasztalattal. A másik nagy élményem szintén ehhez az évhez köthető, mégpedig a százhetven kilométeres UTMB teljesítése.
Hihetetlen volt körbefutni a Mont-Blanc-t. Nagy élményt adott, ám szerintem túl korán vállalkoztam rá, nem véletlenül mondják, hogy ez a terepfutás vébéje.
Az igazat megvallva nem tudtam, mire készülök. Harminchat órája futottunk, amikor a második éjszaka leültem egy kőre, hogy megkössem a cipőfűzőm, és ott volt az akkor tizenöt éve meghalt nagymamám mellettem. Éreztem az illatát. Lehetne erről a pillanatról sok okosságot olvasni, de ezt át kell élni. Aztán háromezer méter magasságban az egyik sátorban nem tudtam bekapcsolni a mellényemet, úgy segítettek, mivel az ujjaim rossz állapotban voltak. Amikor beértem a célba, a kísérőm közölte, hogy megcsináltam, de erre nem tudtam mit mondani. Hihetetlen, mit kibír az emberi szervezet, ez az ultrafutásban egyértelműen megmutatkozik. Büszke vagyok az Ub-n szerzett célszalagra és az UTMB-s befutómellényre, ezeket nem lehet megvenni, keményen meg kellett küzdeni értük. Azt szoktam mondani, hogy az égnek is más színe van nyolcvan kilométer felett.”
Horváth Péter teljesítménye 2013-ban felfelé ívelt, majd a következő években hullámvölgybe került, és 2018-ban indult meg ismét felfelé.
„Az Ub és az UTMB után jöttek a versenyek, jól is éreztem magam mentálisan, de a testem gyenge volt. Kétezertizenhétben súlyos bokasérüléssel bajlódtam, ami miatt vissza kellett mondanom a versenyeket. Ez az időszak nagy alázatra tanított, semmi sem jár csak úgy az életben, minden ajándék. Elfogadtam, s átgondoltam a folytatást. Kétezertizennyolc után jött a második sikeres szakasz a futásban, miután elfogadtam, hogy a versenyeknek mindig igazuk van, én csak közszereplő vagyok ebben a közegben. Úgy mentem futni, hogy mindent megteszek, a többi nem rajtam múlik.
Nem vagyok profi, csak egy egyszerű középkorú hobbifutó, aki a versenyek nagy részében a mezőny első felében végez.”
Sok mindenen változtatott az életében, elsők között a táplálkozásán. Túl sokat evett, ezért csökkentette a mennyiséget. Mentálisan többet foglalkozott magával, meditálni kezdett, s már lelkileg is készül a versenyekre.
Rájött, hogy fontos a pihenés, nem kell minden versenyen részt vennie. Sorompókat épített be az életébe, húzott egy határt, amely felett nem hajlandó többet edzeni és költeni a futásra.
Tavaly az Ultra Tisza-tón már negyedik, a Korinthosz 160-on harmadik, az egyéni Ultrabalatonon ötödik alkalommal ért be a célba, ám különbséget nem tud tenni a versenyek között.
„Száz kilométer felett már mindegy. Az biztos, hogy a szervezők hibátlanul rendezik meg ezeket a versenyeket, mindent megtesznek, hogy a futóknak mindenük meglegyen. Öröm részt venni rajtuk, ugyanakkor a szervezők mellett a támogató családnak is nagy szerepe van. Arra áll be az agyam, hogy éppen az aktuális verseny távjának megfelelően osszam be az erőmet, vagyis ha a Korinthoszra megyek, nem tudnék kétszázhúsz kilométert futni. Mindegyik versenyt szeretem, nem tudok választani közöttük.”
Horváth Péternek erre az évre is sok terve van, márciusban olyan kihívás vár rá, amelyet – elmondása szerint – Magyarországon senki sem teljesített.
„Szeretem az egyéni kihívásokat. Van egy helyi, Fusd körbe Szombathelyt nevű esemény, ezt négyszer lefutottam, s az Írott-kőre is négyszer felszaladtam már. Március elején lesz egy kihívás, ám erről még nem mondhatok semmit. Annyit elárulhatok, ilyet Magyarországon még senki nem tett. Aztán az Ultrabalatonon is ott szeretnék lenni, valamint néhány terepversenyt is célul tűztem ki. A Spartathlonba még nem sikerült bekerülnöm – ha a jövőben sem adatik meg, azt is elfogadom, de ha egyszer kisorsolnak, ott leszek.”
Címlapfotó: Korinthosz
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
