A tavalyi futóidénye hogy sikerült?
Sokat versenyeztem, bőven volt benne kísérletezés és nyitás új távok felé – mondta Gorka Márton a Csupasportnak. – Érzem, hogy fejlődtem is, jobb időeredményeim születtek, mint korábban. Fontos, hogy a futás közösségi oldalára is ráerősítettem, segítőként és önkéntesként vettem részt néhány eseményen és a Salomon Runity futóklubba is minden héten jártam és járok a mai napig is. A párom is fut, sok versenyre együtt mentünk, támogattuk egymást, szurkoltunk a másiknak, illetve meghatározó élmény volt, hogy Jóború Lászlót kísérőként segítettem a Körön.
A közösségi oldalát figyelve nem unatkozott tavaly, ugyanis tizennégy versenyen vett részt, a legtöbb ezek közül ultratávú volt. Milyen eseményeket emelne ki ezek közül?
Egyértelműen az Ultrabalaton Trail van az első helyen, ez is volt a főversenyem. Két évvel ezelőtt győztem itt, jól futottam, ám azt éreztem, hogy azzal az időeredménnyel nem minden évben jönne össze az aranyérem. Szóval volt bennem egy kis hiányérzet. Abban az évben kihoztam magamból a maximumot, de tavaly már jobb időt akartam futni. Minden téren, így edzésben, logisztikában és felkészülésben is jobban odatettem magam, sikerült is javítanom. Ismét a szüleim kísértek el, segítettek, minden össze volt rakva, és mindössze húsz-harminc másodpercet töltöttem a frissítőpontokon. Volt egy-két unortodox megoldásom, sok mindent máshogy csináltam, mint szoktam, például aszfaltra való karbonlemezes cipőben futottam, úgy voltam vele, nem olyan durva a terep, és a mellényt is otthon hagytam. Mindent összevetve jó döntéseket hoztam, hiszen sikerült ötvennégy perccel jobb időt elérnem, mint egy évvel korábban. Igaz, ezúttal a jobb idő sem volt elég az aranyéremhez, Tóth Jánost nem tudtam utolérni, remekül futott, így második lettem. Ami a továbbiakat illeti, valóban, nem csak ultrákat teljesítettem, rövidebb távokon is megmérettem magam, azonban a negyvenhárom kilométeres Szádvár Trailt kiemelném. Az Ultrabalaton Trail után egy héttel volt ez a verseny, nem éreztem kipihentnek magam, így korán szenvedőssé is vált. A párommal ugyanazon a távon versenyeztünk és a táv utolsó harmadában utolért. Bár el tudott volna húzni, feláldozott pár percet a saját idejéből annak érdekében, hogy együtt érjünk be. Szuper élmény volt együtt átfutni a célvonalon, ráadásul külön örömet jelentett, hogy ő megnyerte a női versenyt.
Volt olyan futás, amely csalódást jelentett?
A Triton Trailt említeném. Remek volt a szervezés, szép az útvonal, a Börzsöny legszebb részeit érinti, ismertem is korábbról, de a felszerelést tekintve hoztam egy rossz döntést. Új cipőt vettem fel, amelynek túlságosan szorosra húztam a fűzőjét. Negyvenöt kilométer után, amikor beértem a célba, borzasztóan megnyomta a lábam. Levettem a cipőt, ám vissza már nem tudtam venni, annyira fájt, hogy mezítláb vezettem haza, néhány hónapba beletelt, míg teljesen rendbe jöttem. Éppen ezért a Triton Traillel befejezetlen ügyem van, de ezt nem idén rendezem, azonban önkéntesként ott leszek.
Tekintsünk előre egy kicsit: milyen célokat tűzött ki maga elé idén?
A tavalyi tizennégy verseny után úgy voltam vele, hogy idén egy kicsit visszafogom magam és csak a legfontosabb eseményekre megyek, ám megint tíz fölött tartok… Négy fő célt tűztem ki magam elé, az első a Mátrabérc. Ötször vettem már részt rajta, most egy nagyon jó időt szeretnék futni, hat óra alá akarok bemenni. Aztán az Ultra-Trail Hungaryn most futok majd először a leghosszabb, száztizenegy kilométeres távon – megfelelően szeretném teljesíteni. A harmadik kivételesen aszfaltos, három órán belüli maratonit szeretnék futni. A negyedik pedig az Ultrabalaton Trail: három esztendő egyéni teljesítés után idén párosban indulok. Ezeken kívül természetesen lesz még jó néhány erőpróba, amelyek fő célja a felkészülés. Biztosan nem unatkozom idén sem.
