Idén terepen is teljesíthető hazánk egyik legszebb és legnehezebb futóversenye

Idén augusztus 27-én, szombaton rendezik a 25. Antenna Hungária Kékes Csúcsfutást, amelyhez újdonságként ezúttal kapcsolódik majd egy trail betétszám is.

A 25. Antenna Hungária Kékes Csúcsfutás Magyarország egyik legszebb és egyben legnehezebb futóeseménye, a 11.6 kilométeres távot 671 méteres szintkülönbséggel kell teljesíteniük a résztvevőknek Mátrafüred és Kékestető között. 1998 óta, az eddigi huszonnégy Kékes Csúcsfutáson összesen 30 807 versenyző ért célba, és érintette meg a csúcskövet, mely Magyarország legmagasabb pontján, 1014 méteren áll. A sportesemény egyik fő látványossága a Kékes csúcsán található adótorony, mely 180 méteres magasságával Magyarország legmagasabb épületei közé tartozik.

Idén 326 településről érkeztek előnevezések a versenyre, az eddig regisztrált 1386 versenyző harminc százaléka nő, a nevezők negyvennyolc százaléka Budapestről, illetve Pest megyéből érkezik, az eseménynek otthont adó Heves megye indulóinak aránya eléri a tíz százalékot. Tizenhárom olyan versenyzőre számítanak, aki minden évben, azaz eddig huszonnégy alkalommal teljesítette az ikonikus pályát, a táv legidősebb futói idén is hetven év felettiek.

„A huszonöt éves jubileumot azzal ünnepli a szervező Budapest Sportiroda, hogy a klasszikus, aszfaltos táv mellett idén először új futammal bővítjük az eseményt – mondta Tamás Krisztián marketingvezető. – A trailversenyen a résztvevők terepen, a Mátra ösvényein, csodálatos környezetben futhatnak fel Mátrafüredről Kékestetőre.

A két útvonalon a táv szinte azonos, az új terepútvonal mindössze néhány száz méterrel rövidebb az aszfaltosnál, szintkülönbségben is elhanyagolható az eltérés. A két útvonal leginkább abban különbözik, hogy az aszfaltos, permanensen emelkedő változathoz képest a terepútvonalon olykor még lejtők is vannak.”

A verseny amilyen szép, annyira nehéz is, célzott felkészülés nélkül nehezen teljesíthető, ezért a BSI minden évben ingyenesen elérhető, többhetes online edzésprogrammal segíti a futók felkészülését, amelyet szakértő tréner állít össze.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kanadától Japánig: a világ leghosszabb túraútvonalai
Minden vágyát túlteljesítve, egyéni rekorddal nyert a szegedi félmaratonin
Megszerette a futást, immár száz kilométeren vannak jelentős céljai
Vadkempingezés télen – tippek a hóban, erdőben alváshoz
11 vármegyét érint, az Őrségtől a Zemplénig kanyarog 2025-ben a Ring-sorozat

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.