A legjobb eredményt a BEAC futója, Csere Gáspár érte el a 33. SPAR Budapest Maraton®-on, 2:20:08-as idővel győzött vasárnap, s így magyar bajnoki címet szerzett.
Hogy érzi magát másnap az ember, aki megnyerte a 33. SPAR Budapest Maraton®-t?
Fáradtan. Ez volt a nyolcadik maratonim, és mindegyik után két-három napig le voltam merülve. Abban különbözik a félmaratoni a maratonitól, hogy az utóbbi távon már hozzá kell nyúlni a tartalékokhoz is. Kiürül a raktár, ezért ilyenkor egy-két hétig nem is szabad versenyezni vagy intenzíven edzeni. A mentális oldala sem egyszerű, hiszen sok gratulációt is kapok. Mindez motiváló persze, de fontos, hogy ne torzuljon a sportoló személyisége. Igaz, a jó sportoló attól jó, hogy alázatos marad.
Fizikailag vagy mentálisan lesz nehezebb feltöltődni?
A fizikai része alapvetően rutin, ha betartom a sémákat, akkor az rendben megy. A mentális oldalra nincs recept, itt jön képbe az edzők, mentorok szerepe is.
Egyáltalán mit jelent önnek a vasárnapi siker?
Korábban félmaratonin szereztem két magyar bajnoki címet, így nagyon örülök, hogy most győztem a felnőttek között. A magyar bajnokságon (a 33. SPAR Budapest Maraton® keretei belül rendezték meg az ob-t – a szerk.) a győzelem fontos, az eredmény szépségével kevésbé foglalkoztam, vagy azzal, hogyan esett a futás. Nem is kezdtem olyan iramot, amellyel egyéni csúcsot érhetnék el, hiszen nem akartam rizikót vállalni, ráadásul technikás a budapesti pálya, nehezebb egyéni legjobbat elérni, mint Berlinben, ahol tavaly a 2:16:03-s rekordomat elértem. Az sem segített, hogy felmelegedett az idő, így aztán a 2:20-as idő nem is rossz.
Azért engem érdekelne az is, hogyan esett a futás.
Érdekes volt. Mi, maratonisták úgy mondjuk, harminc kilométerig utazunk, és a folytatásban kell elővenni a tartalékokat. Persze előfordul, hogy ez borul, így történt most is. Már 15 kilométernél fáradt voltam, igaz, nem annyira, hogy kiálljak. Éreztem viszont, hogy fel lehet támadni, és ez meg is történt. Az utolsó tíz kilométerre lendületbe jöttem, sikerült jól megoldani ezt a szakaszt. Máskor az első harminc szokott jól menni, és utána belassulok, most fordítva történt.
Vajon miért?
Egyre edzettebb leszek a maratonik által, ráadásul sokat tanul magáról az ember, olyan képességek is előjönnek, amelyekről nem is tudtam. Sosem szoktam titkolni, hogy hívő ember vagyok, futás közben is imádkoztam Istenhez, és hiszek benne, hogy megsegített, illetve Eliud Kipchoge néhány héttel ezelőtt elért világcsúcsa is motivált. A 2:01:39-es idő önmagában is szenzációs, ám elképesztő az is, amilyen lazán fut, igyekeztem ezt a mentalitást átültetni a futásomba. Egyébként nagyon jól éreztem magam, hiszen Budapesten születtem, a város része az identitásomnak. Bár nehéz volt a pálya, főleg az óbudai rész, mindig szeretek itt futni, és nagyszerűek voltak a szurkolók. Rengetegen indultak, szépen fejlődik az esemény, és mindenkit bátorítani szeretnék, hogy nevezzen, mert bármikor el lehet kezdeni a futást.
Mi a következő cél?
Már a verseny előtt beszélgettünk róla az edzőmmel, hol indulok legközelebb, de ez még csak körvonalazódik, az idén várhatóan már nem lesz nagyobb versenyem. Most a pihenésé a főszerep.
Csalódott győztes
A nők között 2:47:40-es idővel Szabó Tünde nyert a maratoni távon.
„Nem tartom magam kifejezetten jó futónak, de hittem benne, hogy odaérhetek a dobogó legfelső fokára. Rendszerint a maratonikat három szakaszra osztom, az első 14 kilométert mindig meghúzom, a középső részén inkább pihenek, és a végén pedig ahogy a csövön kifér. A félmaratoni részidőnél láttam, hogy a tervezett 2:43-as időmből nem lesz semmi, őszintén szólva akkor kissé el is veszítettem a hitem. Úgy éreztem, már nem érdemes küzdeni. Abban biztos voltam, hogy a győzelem meglesz, de nem érdemes izomból hozni az utolsó ezreket. Az első helynek természetesen örülök, azonban összességében csalódott vagyok. A maratonit Podgoricában folytatom, és majd a nizzai versenyre szeretnék csúcsformába lendülni.”
Fotók: BEAC / Simó Szabolcs
