Izomlázzal érkezett a versenyre, végül győzött az eső áztatta pályán

Murányi Gábor 3:54:04-es idővel győzött a Tanúhegyek Trail maratoni számában.

Nem először vett részt a Tanúhegyek Trailen, ám most győzött először.

Két évvel ezelőtt voltam először ezen az eseményen – mondta Murányi Gábor, aki 3:54:04-es idővel győzött a Tanúhegyek Trail maratoni számában. – A verseny hetének közepén beugrottam egy napra fizikai munkára, ami okozott némi izomlázat, ráadásul az időjárás sem volt túl optimális, így mindent összevetve nem tudtam, hogy mire számíthatok, nem terveztem semmit. Úgy voltam vele, hogy elrajtolok, aztán lesz, ami lesz, kiderül, milyen formában vagyok.

Kíváncsian vártam, hogy esőben és szélben mennyire futható a pálya, de nem volt annyira vészes.

Hogyan alakult a versenye?

Habár esett, nem volt olyan nagy a sár, sok volt az aszfaltos összekötő út. Figyelni kellett, hogy a törmelékeken és a köveken nehogy elcsússzak, elessek. Emiatt lefelé óvatosan haladtam, a többi részt pedig igyekeztem keményen megfutni. Összességében teljesen jól ment minden. A pulzusomra figyeltem, próbáltam tartani, amit elterveztem, és jól is működött. Ahogy a frissítésem is. Menet közben jött a gondolat, milyen jó lenne négy órán belül beérni a célba, ami sikerült is, szóval tényleg mindennel elégedett lehetek.

Volt hullámvölgye?

Egy kisebb Nemesgulácson. Mentünk felfelé egy egysávos úton, néha bele is kellett sétálnom, párszor megbotlottam, és elveszítettem a koncentrációmat. Ám igyekeztem összeszedni magam. Ezen kívül különösebb holtponttal nem küzdöttem. Badacsony felé egy emelkedő nem esett jól, de próbáltam végig koncentrált lenni és rendesen teljesíteni.

Az esztendő vége felé aktuális a kérdés: hogyan értékeli az idényt?

Visszamennék egészen tavaly októberig, amikor is talpsérülést szenvedtem, emiatt két teljes hónapot ki kellett hagynom, majd szépen lassan, lépésről lépésre tértem vissza. Az első futásom a májusi Ultra Trail Hungaryn volt. A nyolcvannégy kilométeres távon szerettem volna részt venni, de nem tudtam megfelelően felkészülni rá, így az ötvennégy kilométerest választottam. Különösebb elvárásom és célom nem volt, a lehető legtöbbet akartam kihozni a versenyből, ami a harmadik helyre lett elég. Nagyon meglepett az eredmény, nem éreztem, hogy bennem lehet, boldog voltam. Aztán ott volt az októberi Vadlán Terep Ultra, amelyen elsőként értem célba az ötven kilométeres távon.

Ezt a két versenyt és a Tanúhegyek Trailt mindenképpen kiemelném, nagyon örültem ezeknek az eredményeknek, nagy motivációt jelentettek.

Milyen célok lebegnek a szemei előtt?

Idén még két versenyen részt veszek, december tizedikén az Ensport Budai Trailen, majd szilveszterkor a hagyományos zalaegerszegi hegyimaratonon. Aztán jön a jól megérdemelt pihenés, majd a felkészülés és az alapozás után következhet az új futóidény. Április elején Isztriában egy hatvankilenc kilométeres versenyen mértem meg magam, majd az Ultra Trail Hungary nyolcvannégy kilométeres távját szeretném teljesíteni. Ha már idén elmaradt, jövőre mindenképpen ezt a távot akarom teljesíteni az UTH-n. Ez a kettő esemény biztos, a többi szépen lassan kialakul, ám az száz százalék, hogy a pihenő után keményen készülök a következő évre.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.