Aligha létezik az országban olyan futóverseny, amelyen a nevezési listán ne szerepeljen induló a csaknem negyventagú Jakus-teamből. A Váci Jedik vezetője pedig nem más, mint az Európa-bajnok maratoni kenus, Jakus Béla, aki a magyar válogatott tagjaként több mint húsz éven át tartó élsportolói pályafutással a háta mögött, számos világsiker birtokában kezdett amatőr futókkal foglalkozni.
Miként lett a profi kenusból futóedző?
Még aktív versenyzőként végeztem a TF kajak-kenu edzői szakán, és tudatosan készültem a tréneri pályára – mondta Jakus Béla. – Igaz, akkoriban még kajak-kenu edzőnek gondoltam magam. Amikor harmincéves koromban felhagytam az élsporttal, hobbiszinten elkezdtem futni, mellette sportmenedzser szakon is lediplomáztam. Húsz év élsportolói pályafutással a hátam mögött a maratoni kajak-kenuból hoztam magammal annyi tapasztalatot, amennyi a versenyekre történő felkészülést segítette.
Ez egy összetett rendszer, tisztában voltam a helyes táplálkozás alapelveivel, a versenyzési stratégiák felépítésével, és úgy gondoltam, érdemes ezt a tudást továbbadnom.
Nem volt életcélom, és nem is tudatos döntés következménye volt, hogy futóedző legyek, de végül így alakult, amit persze cseppet sem bánok.
A Futóversenyek 2019 magazinban jóval hosszabb interjút közlünk Jakus Bélával, amelyből kiderül továbbá:
- mi az a két tényező, amely miatt egyre több amatőr futó fogad edzőt
- hogyan viszonyuljon az edző ahhoz a sportolójához, aki a barátja is
- miért fontos, hogy a tanítvány a legapróbb húzódásáról is beszámoljon
- hogyan kell bánni az eminensekkel és a problémásokkal
Magazinunkról itt lehet bővebben olvasni.
Edzőként mi volt az első igazán nagy sikerélménye, amelyet egy tanítvánnyal közösen élhetett meg?
Igazságtalanság volna a tanítványokkal szemben egy-egy jelentősebb eredményt kiragadni, hiszen mindenkinek más céljai vannak. De az edzői pályafutásom kezdetén segítettem egy ötven év feletti barátom maratoni felkészülését, és nagy örömmel töltött el, hogy bődületes egyéni csúccsal, három óra tízperces idővel sikerült lefutnia a negyvenkét kilométert. Azóta már ő is ultrázik.
A teljesen kezdő futóktól a maratonira készülőkön át a világversenyekre járó terepultrásokig foglalkozik amatőr sportolókkal. Ki igényel több odafigyelést? Egy teljesen kezdő, aki az első tíz kilométeres versenyére készül, vagy a rutinos versenyző, aki pályacsúccsal szeretne ultrát nyerni egy magashegyi versenyen?
Nem a futó célja vagy sportmúltja, sokkal inkább a személyisége határozza meg a közös munka kimenetelét. Persze vannak olyan tanítványaim, akik nem nagyon igénylik a törődést: megkapják az edzéstervet, nem kérdeznek, csak végrehajtják az előírt feladatot. Ha kérdezek, egy-két mondatban válaszolnak, de nem igényelnek plusz-időráfordítást. Aztán vannak, akik kíváncsibbak, érdeklődőbbek, több kérdéssel is megkeresnek. A kezdőkkel mindig kicsit többet kell olyan értelemben foglalkozni, hogy egészen az alapoktól kell elmagyarázni például az alap-állóképesség jelentését, a lassú edzések fontosságát. Rá kell világítani olyan tényezőkre, amelyek egy olyan futónak, aki már öt-tíz éve űzi ezt a sportot, természetes. Aki úgy kerül hozzám, hogy bizonyos eredményeket már elért, szándékában áll viszont a saját teljesítőképességének a felső határait megismerni és feszegetni, talán még több odafigyelést igényel. Hiszen ahhoz, hogy egy magas szintről még magasabb szintre léphessünk, elegendő lehet az apró, mondhatni, nüansznyi dolgokon változtatni, mint például a nyújtás betartása és a keresztedzések beiktatása. Egy kezdő futó, aki jól felépített edzéstervvel rendszeresen fut, garantáltan fejlődhet. Ám egy idő után már nem lehet csak az edzések mennyiségének a növelésével célokat elérni.
Olyan apró tényezők is állhatnak a hosszú távú fejlődés útjába, amelyre nem is gondol a futó, például a rossz alvási szokások vagy két-három kilónyi súlyfelesleg.
A tanítványai közül többeket is fogyókúrára fogott, van olyan futója, aki harmincnégy kilótól szabadult meg az edzések hatására. Mivel tudja ösztönözni őket, hogy elérjék a megfelelő testsúlyt?
Általában finoman elmondom, miért okozhat problémát a testsúly. Lehet, hogy az adott ember a való életben átlagos, normál testalkatú, de futónak, pláne ultrásnak már két-három kilóval többet nyom a kelleténél, vagy a testzsírszázaléka magasabb az ideálisnál. Például a feleségem, akit a sárkányhajózáson keresztül ismertem meg, korábban profi evezős volt, így nyilván nem volt soha túlsúlyos. A felsőteste azonban olyan izmos volt, hogy a futások által nyolc kilótól szabadult meg – a célokhoz tehát ott kellett faragni. A szervezet okos, az inaktív rostokat égeti először; nála a pluszkilók a felsőtestről jöttek le, amely nem zsírból, hanem izomból állt, és a gyors futáshoz már nem volt rá szüksége.
Maratonik vízen, majd szárazon
A kajak-kenu Magyarországon klasszikus sikersportág, olimpiai és világbajnoki győzelmek sora fűződik hozzá. A maratoni szakág azonban nem szerepel az olimpián, Jakus Béla mégis erre válfajra szakosodott.
„A magyar kajak-kenu sport a kilencvenes években élte az aranykorát, sem korábban, sem később nem volt olyan erős az élmezőny, mint abban az időszakban, amikor a koromból eredően én is a topon lehettem élversenyzőként. Rajtam kívül még rengeteg szorgalmas és tehetséges fiatal próbált bekerülni az olimpiai keretbe, ami nekem elérhetetlen volt. Huszonéves koromra jött a felismerés, hogy a maratoni távokban van keresnivalóm, és ebben a szakágban olyannyira megtaláltam a helyem, hogy harmincéves koromig a világ élmezőnyéhez tartoztam. Versenyeztem egyéniben és párosban is, és az Európa-bajnokság megnyerése mellett számos világkupa-győzelmet arattam, sőt többször állhattam világbajnoki torna dobogóján is. A maratoni kajak-kenu az evezőssport ultrája, és a klasszikus, rövidtávú számokhoz képest kevesebben választják. Nekem a maratoni távokhoz volt tehetségem, és talán az sem véletlen, hogy a futásban is az ultra világa csábított el.”
