Jobban tűrné a fájdalmat, hogy korosztályos világcsúcsot fusson

Szintay Ágoston egyik legnagyobb célja ebben az évben a negyvennyolc órás világbajnokságon rekordot dönteni.

Tekintsünk egy kicsit vissza a 2024-es versenyévadára.

Abszolút sikeresnek mondanám, ugyanis amilyen célt kitűztem, azt el is értem – mondta Szintay Ágoston. – Nagyot léptem előre az ultrafutásban, az egyik verseny hatalmas ugrás volt, mégpedig a balatonfüredi negyvennyolc órás világbajnokság. Ez és a Balaton Szupermaraton volt a két kiemelkedő versenyem, mindkettő remekül szolgálta a legnagyobb célt, hogy egyéniben – privátban vagy versenykörülmények között – körbefussam a Balatont. Érzem, mentálisan rengeteget fejlődtem.

Fotó: Szintay Ágoston Facebook

Az előbb kiemelte a Balaton Szupermaratont és a negyvennyolc órás vb-t. Milyenek voltak ezek?

A BAC sportolója vagyok, és Baranyai Máté elnök megkérdezte, lenne-e kedvem részt venni a BSZM-en. Először megijedtem, mégis igent mondtam, és egyáltalán nem bántam meg. Olyan nagy meglepetésre nem számítottam, ugyanis hasonló sorozatterhelés alatt edzek, nagyon jó élmény volt. Az első napon négy óra alatt tettem meg a negyvennyolc kilométert, sikerült lendületesen kezdeni, majd a második napon egy nagyon kicsit lassabban haladtam, küzdelmesebb volt ez a szakasz, de jó érzésekkel futottam le az ötvenkét kilométert. A harmadik nap volt a legrövidebb a táv, a rutinosok azt tanácsolták, hogy minél gyorsabban fussam le a negyvenhárom kilométert és gyorsan menjek pihenni. Szerencsére sikerült, négy ötvenhatos átlagot hoztam. Az utolsó etap is lendületesen ment, öt tízes tempóban teljesítettem az ötvenhárom kilométert, az összesített időeredményem pedig tizenhat óra harminchat perc lett.

A tapasztalt ultrások szerint ez szép eredmény, örültem is neki, hogy elsőre így ment. Kellemes emlék, nagyon jól éreztem magam az első Balaton Szupermaratonomon.

Ami a negyvennyolc órás világbajnokságot illeti, az emlékek abszolút megszépültek. Sok korombeli nem volt a mezőnyben, így kifejezetten fiatalnak számítottam a magam húsz évével. Mivel Balatonalmádiban lakom, sokat nem kellett utazni a verseny helyszínére, a segítőmmel gyorsan megérkeztünk. Volt taktikám, amit kisebb-nagyobb sikerrel be is tartottam, ám kissé önfejű vagyok, így később felrúgtam. Szépen haladtam előre, életemben először száz kilométer fölé jutottam, majd később meglett a kétszáz is, ami hatalmas előrelépés. Nagyszerű volt látni a tapasztaltabb, kiváló magyar futókat testközelből, gondolok itt Maráz Zsuzsannára, Nemes Lászlóra, Sárosi Gyulára, Brown Viktóriára vagy éppen Beda Szabolcsra. Elképesztő volt velük futni, sokat tanultam tőlük, nagy élmény volt látni, hogy versenyeznek. Elégedett vagyok a kétszázkilencvenhárom kilométerrel, ebből lehet építkezni, igaz, a célom háromszázhuszonöt volt, ugyanis ennyi a korosztályos világcsúcs… Idén ez az idő az egyik nagy célom. Tavaly harmincöt órát voltam talpon és tizenhárom órát pihentem, nos, ezen kell változtatni, jobban kell tűrni a fájdalmat. Harminckét kilométer hiányzott a világcsúcshoz, úgy érzem, ez idén meglehet.

Fotó: Szintay Ágoston Facebook

Volt olyan verseny, amely nem úgy ment, ahogyan szerette volna?

Úgy megyek minden versenyre, hogy magamat akarom legyőzni, és ha sikerül kihozni belőle a legtöbbet, akkor már nem vagyok csalódott. Mindig lehet fejlődni, igyekszem napról napra jobb lenni. A már említett versenyek mellett részt vettem ötven kilométeres és hatórás megméretéseken, illetve teljesítménytúrákon, valamint szinte az összes Baranyai Máté által szervezett eseményen.

Sokat versenyeztem, így természetesen volt olyan, amelyik gyengébben sikerült, de az esztendő vége felé azért már éreztem a fáradtságot.

Például a Szőlőskör nem ment jól, de ott is remekül éreztem magam, mindig kiváló a szervezés, jó volt találkozni a barátokkal és a többi futótárssal. Vagy ott van a veszprémi hatórás, ahol legalább hetven kilométert akartam futni, de csak hatvanöt lett belőle. Bár nem jött össze a tervezett eredmény, ott is jól éreztem magam, nagyszerű esemény volt.

Nézzünk előre: milyen céljai vannak idén?

Mivel a Balatonnál lakom, imádok itt versenyezni, minden egyes alkalommal feltöltődöm. Így a BSZM idén is ott van a naptáramban, illetve a negyvennyolc órás világbajnokságra is megvan a nevezésem. Az első versenyem a februári Szerelmes Füred lesz, ahol az ötven kilométeres távon indulok, majd jön a BSZM és a tapolcai hatórás. Jó lenne áprilisban rajthoz állni az Ultrabalatonon, majd májusban jön a negyvennyolc órás vb, ahol ugye a korosztályos világcsúcs túlszárnyalását tűztem ki magam elé. Aztán a Celtic63, az Öreg-Bakony, a Szőlőskör és az Isopol Super6 következik, ezeken kívül még jöhet a képbe verseny.

(Fotók: Szintay Ágoston Facebook)

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Nem kell túracipő, bakancs: túrázzunk mezítláb!
Rakonczay Gábor 75 nap alatt átevezte az Atlanti-óceánt
Mérgében nevezett, végig szenvedett – mégis győzött
Gyönyörű cél idénre: negyvenedik alkalommal teljesíti a Kinizsi Százast
Totális filmszakadás – élete legdurvább élményét élte át Tajvanon

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig
Amiért Clint Eastwood legenda lett: nem félt a „halálfaltól” sem
Lángos az alaptáborban, szivar a csúcson: a Cso-Oju első magyar megmászói

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.