Remek főpróbát tartott az Ultra-Trail du Mont-Blanc előtt, győzött a Bucovina Trailen. Ez volt a cél?
Ezt a versenyt jó edzésnek fogtam fel az UTMB előtt – mondta Fazakas Bíborka. – A célom az volt, hogy élvezzem a futást, de nem titok, benne volt a pakliban a győzelmem. Láttam a rajtlistát, tudtam, ha jó napom lesz és nem rontom el, akkor jó esélyem van az aranyérem megszerzésére. Végül másfél órás előnnyel nyertem, magabiztos, rajt-cél győzelmet arattam végig az élen haladtam. Néha rá kellett szólnom saját magamra, hogy élvezzem, ne csak a versenyzésre figyeljek. Amikor már egy óra volt az előnyöm, akkor is versenylázban égtem, haragudtam is magamra, miért nem élveztem jobban… Ráadásul voltak érdekes, vicces vagy éppen meghökkentő részek.
Meséljen ezekről.
Olyan kalandos dolgok történtek, hogy szinte egy filmben éreztem magam, visszagondolva jókat mosolygok rajtuk. Rögtön a negyedik kilométeren az egyik cipőm beleragadt a sárba, nehéz volt kiszedni és ismét felhúzni… Amúgy szeretek sárban futni, ezen kívül egyáltalán nem hátráltatott. Nem sokkal később két méh megcsípett, kissé megdagadt, fájt és viszketett, de nem volt nagy probléma. A Bucovina Trail arról is híres, hogy sok pásztorkutyával lehet találkozni. Én is összefutottam néhány agresszívval… Egy esetben a pásztor kiáltott rám, hogy menjek csak tovább, bár érzékeltem, nem igazán érdekli a dolog, egy másik alkalommal pedig láttam, hogy épp veri a saját gyerekét.
Milyen volt a futás?
Technikás, nehéz a pálya, ráadásul sok kidőlt fa is nehezítette a haladást, így nem volt könnyű dolgunk. Volt olyan háromórás rész, ahol gyakorlatilag végig másztam felfelé, kézzel pedig húztam előre magam. Kegyetlen a nyolcvannyolc kilométer közel hatezer méter szintemelkedéssel. Amúgy kiváló a verseny, nagyszerű a szervezés, csodálatos a környezet, minden évben részt veszek rajta, jövőre is ott szeretnék lenni. Eddig teljesítettem már az ötven és a száztíz kilométeres távot is, utóbbin egészen a mostani eseményig én tartottam a pályacsúcsot, ám most megdöntötték. Motivál, hogy jövőre ismét enyém legyen a rekord.
Ezúttal mi jelentette a legnagyobb kihívást?
Nem volt különösebben nagy akadály, simán ment minden. A legtöbb versenyen rendszeresen van segítőm, ami kényelmesebbé teszi a dolgokat, ám ezúttal nem volt. Itt nyolcvannyolc kilométeren kellett cipelni saját magunknak a cuccokat, ez teljesen más volt. Nekem ez jobban tetszett, így fair a verseny. Én nem engedném a segítőket, mindenki hasonló körülmények között, egyforma feltételekkel versenyezzen. Látok olyan amerikai viadalokat, amelyeken egy futónak tizenöt tagú csapata van. Ez elég vicces, abszolút nem értem. Visszatérve a kérdésre, nem volt semmi extra nehéz, remekül ment a frissítés, jó volt a pulzusom is, egyedül amiatt kellett veszekednem magammal, hogy ne görcsöljek rá, élvezzem már a futást.
A Bucovina Trail után a Maros24-en vett részt. Ez a verseny milyen volt?
Négytagú váltóban vettünk részt a versenyen, tíz és fél kilométeres köröket kellett megtenni háromszáz méter szintemelkedéssel. Mi összesen kétszázhatvannyolc kilométert teljesítettünk, igaz, több is ment volna. Tempós versenyen vagyunk túl, egyszer jó volt részt venni rajta, de elég volt, többet nem megyek. Sokat kellett várni két futás között, előfordult, hogy öt óra telt el, ami azét valljuk be, elég sok.
Augusztus végén következik az idei főversenye, az Ultra-Trail du Mont-Blanc, amelynek a száznegyvenöt kilométeres távján vesz részt.
Minden tőlem telhetőt megteszek, aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Az UTMB hosszú verseny, sosem lehet tudni előre, hogy mi lesz. Fontos, hogy úgy jöjjek majd el onnan, hogy mindent megtettem és elégedett legyek magammal. Jó lenne az első tízbe kerülni, de tudom, hogy iszonyú kemény verseny vár rám.
