Két nagy sikere is volt az előző évben: előbb élete első huszonnégyórás versenyén aranyérmet nyert, majd győzött az Ultrabalatonon is. Kezdjük az előbbivel: néhány hónap elteltével miképp emlékszik vissza a holland versenyre?
Ez a verseny minden szempontból meghatározó emlék marad számomra – mondta Erős Tibor a Csupasportnak. – Először vettem részt huszonnégyórás versenyen, ráadásul nem is akármilyen körülmények között, tizennyolc-tizenkilenc órán keresztül viharos szélben, szakadó esőben és extra hidegben köröztem egy kétezerhuszonkilenc méteres aszfaltos körpályán. Nagyon erős volt a mezőny, ugyanis ott rendezték meg a belga huszonnégyórás országos bajnokságot is. A rajtban száz fő volt ott, ám hetvenheten fejeztük be a verseny, s akik figyelemmel követik a nemzetközi ultrafutóversenyeket, azok tudják, hogy a százas létszám az nagynak számít. Ezt előzetesen tudtam, és éppen azért mentem, hogy tapasztalhassak és láthassak más remek futókat, akik hajtanak a céljuk eléréséért. Izgultam rendesen, de nem a versenyzők, hanem a körülmények hatása aggasztott, mert azt tudtam, hogy ez kifejezetten nehezített helyzet lesz az időjárási körülmények miatt. Hogy érzékeltessem ezeket a körülményeket, a szélerősség olyan mértékben volt erős, hogy a frissítő zónák sátrait is kitépte, sőt, a chip szőnyegeket is felszakította. Nagy küzdelem volt a körülményekkel és önmagammal azért, hogy az első huszonnégyórás futóversenyemen ne szálljak ki, pedig a fűtött szálloda négyszáz méterre volt versenypályától… Kitartottam, és ezzel az első huszonnégyórás versenyemen elsőként értem célba, ráadásul pályacsúcs is lett az elért 260.535 kilométeres távom. Minden szempontból próbára tett ez a verseny, így mentálisan és fizikálisan is, de mégis jó érzés hónapokkal később visszagondolni rá. Azt tudom, hogy ez a helyzet megerősített és megtanított abban, hogy a körülményekkel nem lehet mit kezdeni, de önmagunkkal igen. Persze, amennyiben kitartóan haladunk és igyekszünk csak a célra koncentrálni.
És mi a helyzet az Ub-győzelemmel? Arra a futásra hogyan gondol vissza?
Az Ultrabalatonon egyéni távon győzni nagyszerű dolog, de idő kellett, hogy megértsem, hogy mitől működik jobban érzésre, és miért lesz olyan különleges. Száz kilométeren sorozatban háromszoros országos bajnok vagyok, és három éven keresztül feszegettem a határaimat ezen a távon. De… Soha nem adott számomra annyit az ob-cím, mint a Ub-győzelem. Mostanra meg is értettem, hogy miért. Egy ilyen futófesztiválon rengeteg ember van ott, ki-ki futja a csapatával a különböző távokat, és persze ott vannak az egyéni futók is. De mindenkiben ott van az, hogy ő is részese ennek a csodálatos eseménynek, akár egyéni táv indulója, akár csapatban fut tíz kilométert a Balaton körül. Érintett az esemény hangulatával, érzéseivel, nehézségeivel és szépségével, így résztvevővé válik. Nekünk, egyéni indulóknak pedig van egy kitüntetett tisztelet, ami a táv teljesítéséért szól. Tudják a résztvevők, hogy ez nem könnyű menet, hiszen érzik ők is a saját bőrükön. Nem beszélve a segítőkről, a frissítő helyszínek embereiről, akik mindannyian segítséggel vannak a futók felé. Hatalmas élmény az az energia, ami ott megjelenik, még akkor is, ha az csak egy elszáguldó autóból kikiabáló „hajrából” jön. Nem utolsó sorban maga a Balaton gyönyörűsége is nagyban hozzátesz ehhez az ultraérzéshez. A győzelem egy olyan évben jött össze nekem, amikor még egy jótékonysági kampányban is részt vehettem és sok-sok millió forint jött össze, melyet három intézmény kapott meg. Kijelenthetem, hogy minden összeállt ezen a vesenyen, pedig az esélyes a győzelemre a norvég Simen Holvik volt, aki a görög Spartathlonon második helyen ért célba. Bevallom őszintén, igen jó érzés volt őt megelőzni. Körülbelül nyolcvan kilométer körül értem utol és onnan már elsőként értem a célba. Ebből is látszik, az ultrafutásban sem mindig a papírforma van érvényben. Olyan különleges számomra az abszolút győztesnek járó óriási kupa, hogy azóta is úgy nézünk rá otthon a családban, mint valami felbecsülhetetlen értékű műtárgyra.
A közösségi oldalán azt írta, hogy az év második fele nem mindenben alakult úgy, ahogy eltervezte. Mit lehet erről tudni?
Az esztendő elején az edzőmmel, Maráz Zsuzsannával minden esetben megtervezzük az évre a versenyeket, hol és mikor indulnék, és ahhoz mérten igazítjuk a felkészülést. Ha jól akarod végezni az ultrafutást, akkor két-három kétszáz kilométer feletti versenynél nem érdemes egy évben többet erőltetni. Éppen ezért, a terv az volt, hogy az ősszel is futok egy huszonnégyórás versenyt, ami éppen jól is jött volna. Nyáron nem is versenyeztem, az edzések remekül haladtak, aztán sajnos elkövettem egy hibát július végén, meghúztam a bal vádlim, ami miatt részleges izomszakadásom lett. Mivel eléggé nehezen javult, így az őszre tervezett huszonnégyórás versenyhez közeledve az elvárásaimhoz képest a formám sem volt az igazi, így elengedtem az újabb megmérettetést. Sajnos maradt lenyomata is, hiszen még most is érzem a fájdalmat egy erősebb heti edzés után. A koronavírus-helyzeteket leszámítva nekem nem igazán volt sérülésem, amiért hálás is vagyok a testemnek, hiszen be kell vallanom, eléggé feszegettem a határaimat… Ez a helyzet egyúttal türelemre és elengedésre is tanított, megtapasztaltam, van olyan, hogy egy versenyen nem tudok ott lenni, vagy, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt én szeretném. Sokat tanultam a saját hibámból.
Nézzünk előre: jövőre két nagy versenye lesz, az egyik a Projekt422, azaz kétszer futja körbe a Balatont, a másik pedig a franciaországi 24 órás világbajnokság. Ezekre hogy készül?
A Projekt422 először kerül megrendezésre, a nehézsége miatt szigorú követelmények lettek támasztva az indulók és a kísérők részére is. A verseny egyik célja karitatív, minden induló egy általa megjelölt alapítványnak, szervezetnek gyűjt a futásával. A versenyszervezők hat indulót jelöltek meg, aki próbára teheti magát és megerősítheti a verseny fő üzenetét: a lehetetlen nem létezik. Mivel ilyen távon még soha nem indultam és azt hiszem, ez már nálam is a határon túl van, azonban izgatott, boldog és büszke vagyok, mivel méltónak találtak erre a versenyszervezők. A felkészülésem már javában zajlik, nincs semmi extra különleges benne, ugyanúgy az edzőm instrukcióját követem, hiszen Maráz Zsuzsi rengeteg más minden mellett tapasztalt már ebben a távban is. Nekem az a dolgom, hogy ne sérüljek meg és ne legyek beteg, szóval koncentrálnom kell, hiszen nem szabad kidőlnöm a sorból, követnem kell a felépített edzéstervet. Az elsődleges célom, hogy maximálisan felkészüljek, illetve kellő figyelmet tudjak generálni a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványnak, akik nélkülözhetetlen munkát végeznek, és tudni kell, hogy én őket támogatom a futásommal. Természetesen az a tervem, hogy egészségesen, szintidőn belül beérjek a célba és megtapasztaljam azt, amit még az unokáimnak is mesélni fogok. Ami a franciaországi huszonnégyórás világbajnokságot illeti, oda az élmény miatt szeretnék menni. Kétezerhuszonkettőben Berlinben futottam már a száz kilométeres világbajnokságon, ahol korosztályomban második helyen végeztem, ezáltal érmet nyertem nemzetközi versenyen, ami hatalmas élmény volt számomra. Jó érzés a saját teljesítményeddel kvalifikálni komoly nemzetközi versenyekre, ezekért a pillanatokért éri meg kőkeményen edzeni. Motivál az, hogy minél több ilyen emlékem legyen, és motiválóan mesélhetek majd sok-sok embernek arról, hogy céltudatossággal és kitartással mi mindent lehet elérni.
