Ketten lenyomták az olimpia programját

Egy brit pár, Stuart Bates és Charlotte Nichols elhatározta, hogy teljesíti a tokiói olimpia programját, a különböző sportágakban összesen 102 versenyszámban szerepeltek, hogy jótékonysági céllal pénzt gyűjtsenek.

Miközben a világ Tokióra és a 2020-ról idénre halasztott nyári játékokra figyelt, sok ezer kilométerrel arrébb egy brit pár Spennylympics néven megrendezte a maga olimpiáját. Stuart Bates és Charlotte Nichols mindezt persze a világot foglalkoztató sporteseménnyel szoros összefüggésben tette, hiszen az volt a céljuk, hogy 17 nap alatt teljesítsék a játékok programját. Ezzel emléket akartak állítani Stuart tíz éve elhunyt bátyjának, Spencernek (innen jött a kihívás elnevezése), továbbá pénzt gyűjteni az angliai Motor Neuron Disease Associationnek, amely az ALS-betegséggel foglalkozik.

A duónak 102 versenyszámot kellett teljesítenie 17 nap alatt, a program részét képezte többek között a szinkronúszás, a műugrás vagy éppen a lovaglás, akárcsak az atlétikai programból az 50 km-es gyaloglás és a maratoni.

„Egyszerűen zseniális a gondolat, hogy a bátyám végignézi fentről, amint Charlotte-tal minden olimpiai számot kipróbálunk, és többnyire pofára esünk” – fogalmazott szarkasztikusan Stuart a Canadian Running Magazine-nak.

Ahogyan az olimpia programja változatos, ők maguk is sokféle sportos versenyszámot teljesítettek, legyen szó szörfözésről, evezésről, vitorlázásról vagy éppen bokszról, amely ugyan tetszett a férfinak, de megküzdött vele. A legkeményebb erőpróbának viszont mindketten az 50 km-es gyaloglást tartották, amelyet még pokolibbá tett, hogy 5 km-mel a start után heves vihar kerekedett. Charlotte Nichols a vállalkozás legnehezebb 12.5 órájának nevezte ezt az időszakot…

Ahogyan a játékokon, az ő eseményükön is a maratoni maradt a végére, amelyet 16 nap szinte megállás nélküli sportolás után egy igencsak elcsigázott páros kezdett el.

„Tudtuk, hogy lassú lesz, és kicsit sem kellemes, viszont annál fájdalmasabb. De azzal is tisztában voltunk, hogy ha a rajtvonalra állunk, akkor be is fejezzük.”

A teljesítményükre a kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok brit Hannah Mills vitorlázó is felfigyelt (Tokióban a 470-es hajóosztályban nyert), és videóban gratulált a párnak. Stuart is Charlotte jókedvűen így nyugtázta teljesítését az Instagramon : „102 versenyszám, 17 nap, két idióta”.

Míg ők a pályán alkottak nagyot, a kezdeményezést figyelők az adományozáskor. Ahhoz képest, hogy eredetileg 10 ezer (kb. 4.08 millió forint) fontot terveztek gyűjteni, 150 ezer (kb 61.2 millió forint) font jött össze. Íme, egy CBS-riport róluk!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t
Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
18 évesen 14 nyolcezres: a tinédzser szerint ideje, hogy elismerjék a serpákat

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.