Két körmét is elvesztette futás közben Szőnyi Ferenc az Across the Yearsen

A honi ultrafutás egyik élő legendája a lábát sem kímélve lett összetettben hetedik a hatnapos nemzetközi futóversenyen, összesen 604 kilométert tett meg.

Hallottak már az Across the Years nemzetközi futóversenyről? Ahogy a neve is sugallja, a kihívás lényege, hogy futva búcsúztassuk az óévet, és így köszöntsük az újat. A nem mindennapi megméretést az Arizona állambeli Phoenixben található Camelback Ranch-Glendale stadionban rendezik egy csaknem 1.7 kilométer hosszú körpályán. A legrövidebb verseny hatórás, de van egy-, két-, három- és hatnapos is, sőt a legelvetemültebbek a tíznaposat is kipróbálhatják. A kihívás lényege, hogy adott idő alatt minél hosszabb távot kell megtenni.

Verseny közben a futók megállhatnak enni, inni vagy éppen pihenni, de közben a stopperóra ketyeg. Hogy a résztvevők ne szédüljenek el a körözésben, a rendezők hat óránként változtatják a menetirányt.

Szőnyi Ferenc lába megsínylette a kemény erőpróbát – Fotók: Szőnyi Ferenc, Facebook

A hatnapos viadalon állt rajthoz Szőnyi Ferenc, aki még december 28-án vágott neki a versenynek. Facebook-oldalán vezetett naplójából megtudtuk, hogy korábbi sérülése miatt kissé visszafogottan kezdett, és az első hat órában néha belegyalogolt a futásba. Később egyre jobban bírta a térde, de a szakadó eső miatt – akárcsak mások – ő is csak gyalogolni tudott a dagonyában.

Újév napján – 100 órányi versenyzés után – már 480 kilométernél tartott, ám ezért nagy árat fizetett: jobb bokája alaposan bedagadt, és két lábkörmét is elvesztette. A megpróbáltatások ellenére kitartott az utolsó napon is, aminek köszönhetően – összesen 604 kilométert megtéve – a negyedik helyen zárta a férfiak versenyét, összetettben pedig hetedik lett.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.