Kétszer elesett, mégis győzött a Vadlán Terep Ultrán

Tangl Eszter szokásához híven nagy tempóban kezdett, végül 12:11:48-as idővel győzött a nők között a Vadlán 108 kilométeres távján.

Nem először indult a Vadlánon, ezúttal milyen céllal vágott neki?

Tavaly vettem részt először, az volt az első száz kilométer feletti versenyem – mondta Tangl Eszter, aki 12:11:48-as idővel győzött a nők között a Vadlán Terep Ultra 108 kilométeres távján. – A célom csupán annyi volt, hogy jobb időt érjek el, mint egy évvel ezelőtt, de helyezésben nem gondolkodtam.

Milyennek érezte a futását?

Szinte mindig elkövetem azt a hibát, hogy elfutom a táv elejét, most is iszonyatosan megindultam, nem is értem, hogy miért csinálom ezt… Úgy kezdek, mintha félmaratonin lennék…

Valószínűleg hajt a kíváncsiság, hogy vajon meddig lehet ezt a magas iramot tartani.

Vidovics Zoltánnal szinte mindig együtt futunk, most is így volt, körülbelül hetven kilométerig tartottuk a gyors tempót, majd ezután valamelyest visszavettünk. Zoli egyébként hatodik lett a férfiak között, remek eredmény, ezúton is gratulálok neki. Volt egy vicces jelenet, az egyik emelkedőn lendületesen elfutott mellettünk egy lány, jól otthagyott minket, el is szomorodtam, hogy lecsúsztam az élről, ám Zoli megnyugtatott, hogy még mindig az első helyen vagyok a nők között, ugyanis rózsaszín rajtszáma volt, tehát az egyik váltócsapat tagjaként húzott el mellettünk.

Mi okozta a legnagyobb kihívást?

Az, hogy rendesen emeljem a lábaimat. Kétszer is elestem, ezek után fontos volt, hogy ne zökkenjek ki a ritmusból, rendesen koncentráljak minden egyes lépésre. Érdekes, mert olyan helyen estem el, ahol körülbelül két milliméterre emelkedett ki a földből valami… A térdemet egy kicsit lezúztam, de szerencsére nem ütöttem meg magam nagyon.

Egyébként sok technikás emelkedő és lejtő van a Vadlán-pályán, de összességében teljesen biztonságos terepen haladunk.

A frissítést hogyan oldotta meg?

Vittem magammal zsákot, benne a frissítőmmel. Tudtam, hogy meleg lesz, így sok vízre lesz szükségem. Volt nálam energiazselé, -szeletek, csoki vagy éppen szőlőcukor is.

Közeledve a decemberhez, aktuális a kérdés: hogyan értékelné az évét?

Vidovics Zolival idén teljesítettük A Kört, amely eléggé ambiciózus vállalás volt tőlem. Aztán akadt néhány száz kilométer körüli futásom, említhetem ugye a Vadlán Terep Ultrát, és teljesítettem egy instant kört is. A Körre visszatérve, Zoli addig mondogatta nekem, míg beadtam a derekam, örülök, hogy szintidőn belül teljesítettük, büszke vagyok rá. Volt egy kissé őrült időszakom, amikor is az Ultra Trail Hungary után egy héttel a Mátra115-öt teljesítettem. Kíváncsi voltam, hogy mennyire bírom egymás után ezt a két hosszú versenyt. Szerencsére minden szépen alakult, jó visszajelzés volt. Továbbá indultam két külföldi megméretésen, egy ötven kilométeres osztrák és egy hetvennyolc kilométeres szlovén versenyen. Mindkettőn jól éreztem magam.

Milyen céljai vannak a közeljövőben?

December közepén még a Budai Trail huszonnyolc kilométeres távját teljesítem, majd jön egy kis pihenő a következő futóidény előtt. Egyelőre nincs sok konkrét versenyem, szeretnék hosszú távokat futni, és folyamatosan fejlődni. Az Ultra Trail Hungaryn biztosan ott leszek és külföldön is szeretnék versenyezni.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.