Kilábalt a sérülésből, gyorsabb cipőre váltott, aminek érzi is a hatását

Nemes Lászlónak megvan a Spartathlon-kvalifikáció, ám így is kérdéses, hogy ott tud-e lenni a legendás görög versenyen.

Nem telt még el olyan sok az évből, nézzünk hátrafelé egy kicsit: milyen volt a tavalyi szezonja?

Minden tekintetben sikeres volt – mondta Nemes László a Csupasportnak. – Ami a futást illeti, voltak nehézségek sérülés miatt, amelynek következtében egy-két versenyt el kellett engedni, de összességében nem panaszkodhatok. A főversenyem a Spartathlon volt, amely remekül sikerült. Két dolgot emelnék ki az elmúlt évből: az egyik, hogy sikerült kilábalnom egy sérülésből, a másik a remek Spartathlon.

A görög verseny mellett milyen más viadalokra emlékszik vissza szívesen?

A gyepükajáni Backyardot megnyertem, ez a siker pedig nagy motivációt adott a Spartathlonra. Edzőmmel, Maráz Zsuzsannával átbeszéltünk mindent a görög megméretésről, és nagyjából kilencven százalékban úgy is alakult, ahogy elterveztük. A meleg miatt valamelyest vissza kellett venni a tempóból, de mindent egybevetve remek verseny volt. Nem volt könnyű a felkészülés, ugyanis sérüléssel küzdöttem.

Úgy érzem, vissza kell még térnem Görögországba, tudok még javítani az időmön.

Többször említette már a sérülést. Mi történt?

Február elején a gyermekemmel futballozás közben ráestem a farizmomra és a csípőcsontomra, ami miatt három-négy hónapot ki kellett hagynom. Csak kínlódtam, közben próbálkoztam futni, de nem volt az igazi, fájt, rehabilitációs gyakorlatokat végeztem és nyújtottam. Miután azt éreztem, hogy rendben vagyok, a tihanyi Backyardon tértem vissza, de féltem a rásérüléstől, így gyorsan befejeztem. Aztán körbefutottam a Balatont, majd jött a már említett gyepükajáni Backyard és a Spartathlon. Egyébként kissé most is érzem a sérülést, de már nem befolyásol futás közben.

Javában zajlik a felkészülés, hol tart?

Remekül kezdődött az év, kiválóak az edzések, jobb tempót futok, mint tavaly bármikor. Ez annak köszönhető, hogy felépültem a sérülésből, illetve gyorsabb cipőre is váltottam, ami szintén elősegítette a javulást. Kemények az edzések, készülök az idei megméretésekre.

Ha már a versenyeket említette, milyen célokat tűzött ki maga elé?

A Spartathlon-kvalifikáció megvan, nagyon szeretnék ott lenni. Ugyanakkor mindenki tudja, hogy nagyon költséges részt venni rajta, ezért szponzorálásra és együttműködésre is nyitott partnerek jelentkezését várom. Ami a többi eseményt illeti, április elején a gyepükajáni Backyaradon nyitom az évet, remélem, sokáig a pályán tudok maradni, majd következik a balatonfüredi negyvennyolc órás világbajnokság. Egyelőre ez a három viadal van tervben, a többit még meglátjuk. Az biztos, hogy becsülettel készülök, a versenyeken pedig mindent beleadok.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Könnyek között sikítva ért célba a tizedik maratoniján
Maga is meglepődött, de 490 kilométer után is tökéletes állapotban érezte magát
Van értelme télen futni? Megnéztük!
A vb-ezüstérmes Nagy László sikere adhat lendületet a pétanque-nak
Nem bízott magában, árokba borult, mégis szintidőn belül futotta le a 490 km-t

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Egyetlen szánnal egész Grönlandon keresztül: a zöld sziget magyar úttörői
Értékesebb egyik a másiknál? Hegymászás mesterséges oxigénnel és anélkül
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.